szerelmi csalódás Sarka Kata házasság válság Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb informátor tálalt ki a Borsnak a Hajdú–Sarka házassági válsággal kapcsolatban: Péter szinte ostromolja feleségét, kétségbeesetten próbálja visszahódítani.

A tökéletesnek tűnő házasságba állítólag egy harmadik személy tolakodott be, ezt pedig nagyon nehéz megbocsátani. Hajdú Péter azonban nem adja fel: Kata ugyan nem utazott el Ciprusra nyaralni, de mindennap beszélnek telefonon. Természetesen elsősorban a gyerekek miatt, de nem kerülgetik a forró kását sem, a problémák is gyakran szóba jönnek köztük – mondta a napilapnak a házaspár egyik közeli ismerőse.

Péter taktikájához az is hozzátartozik, hogy naponta akár több fotót is megoszt közösségi oldalán, amin a gyerekekkel szerepel, ölelik egymást, búvárkodnak, vagy éppen együtt alszanak.


„Nem csak az apai büszkeség vezérli, szerintem Katát akarja így visszaszerezni. Tudja jól, hogy a felesége szívéhez ebben a feszült helyzetben talán Noncsin és Dávidkán keresztül vezet az út. Legyünk őszinték, ebben van is valami” – mondta az informátor.

Hajdú Péter jól láthatóan belefogyott a családi hercehurcába, a barátai, rajongói aggódnak érte, mert sosem volt még ilyen sovány. Másfél hónap alatt körülbelül 10 kilótól szabadult meg, amit a fenti fotó is igazol – írja a Blikk.

Risztov Éva: "Befekszem a kórházba"http://www.life.hu/drlife/20160816-risztov-eva-korhazi-kivizsgalasnak-veti-ala-magat-a-rossz-vizminoseg-miatt-rioi-olimpia.htmlÍgy dörgöli méretes fenekét a pasija nemi szervéhez Kylie Jennerhttp://www.life.hu/intim/20160815-kylie-jenner-popsijat-razza-pasija-tyga-elott.htmlNagy munkával végzett - Régen hallottunk Natalie Portman felőlhttp://www.life.hu/csalad/20160815-natalie-portman-szineszno-visszatert-gyermekerol-es-filmjerol-is-meselt.htmlÁll a bál Selena Gomez és Justin Bieber közötthttp://www.life.hu/sztarok/20160815-egymasnak-esett-a-neten-selena-gomez-es-justin-bieber.htmlBelehalt sérüléseibe a kajak-kenu edző Rióbanhttp://www.life.hu/news/20160816-belehalt-seruleseibe-a-nemet-kajak-kenu-edzo-aki-autobalesetet-szenvedett-rioban.htmlTöbb embert elraboltak egy mexikói üdülőváros drága éttermébőlhttp://www.life.hu/news/20160815-tobb-embert-elraboltak-egy-mexikoi-udulovaros-draga-ettermebol-puerto-vallarta.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.