Sztárok, akik egy filmforgatáson ismerték meg a nagy Őt

2018.11.17. 18:00

Sok munkakapcsolat mélyül el: a románc szerelemmé alakul, majd házassággal végződik. Nincsenek ezzel másként a színészek sem, ahol szinte adja magát, hogy a meglévő kémia végezze a dolgát. A következőkben olyan színészeket hoztunk, akik számára egy film hozta el a nagy Őt.

Daniel Craig és Rachel Weisz

A két színész régóta ismerte egymást, de a 2011-es Álmok otthona forgatásán szerettek egymásba, majd fél évvel később az esküvőre is sor került. Magánéletüket erősen óvják, de időnként megosztanak némi információt arról, hogy miként élnek. Ilyen például az, hogy otthon sosem beszélnek munkáról.

Daniel Craig és Rachel Weisz a 2011-es Álmok otthona forgatásán szerettek egymásbaForrás: Getty Images/FilmMagic/Juan Naharro Gimenez

Claire Danes és Hugh Dancy  

A 2007-es Este című film forgatásán talált egymásra a két színész, majd 2009-ben hivatalosan is összekötötték az életüket.

Claire Danes és Hugh Dancy 2009-ben házasodtak összeForrás: Getty Images/Christopher Polk

Anna Paquin és Stephen Moyer  

A True Blood sorozatban egy szenvedélyes, ám igen természetfeletti szerelmi szál középpontjában áll Bill, a vámpír és Sookie, a kisvárosi pincérlány. A karaktereket megformáló színészek között az életben is igen szoros kapcsolat köttetett, 2010-ben összeházasodtak.

Anna Paquin és Stephen Moyer a True Blood sorozatban ismerkedtek összeForrás: Getty Images/Michael Buckner
Sztárházasságok – A nagy korkülönbség nem akadályozta meg a hosszan tartó boldogságot

A nagy korkülönbség nem jelent akadályt, ha a szerelem szele megérinti az embert. Sokan a párok környezetében az ilyen kapcsolatoknak nem adnak sok időt, de a most következő hírességek erre erősen rácáfolnak. Van, aki már 30 éve él ugyanazzal az emberrel. Olvasd tovább!

Blake Lively és Ryan Reynolds  

Ryan és Blake 2010-ben találkoztak A zöld lámpás forgatásán, de hiába izzott köztük a levegő, csak egy évvel később kezdtek el randevúzni. 2012-ben összeházasodtak.

Blake Lively és Ryan Reynolds 2010-ben találkoztak A zöld lámpás forgatásánForrás: Getty Images/Mike Coppola

Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr.  

A két színész 1997-ben, a Tudom, hogy mit tettél tavaly nyáron forgatásán találkozott egymással, ahol már érezni lehetett a köztük lévő vonzalmat. Randevúzni azonban csak később kezdtek, kapcsolatuk pedig annyira komolynak bizonyult, hogy 2002-ben oltár elé álltak.

Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. 2002-ben álltak oltár eléForrás: Getty Images/WireImage/Kmazur

Rose Leslie és Kit Harington  

A Trónok harca sorozatból jól ismert Jon Snow és Ygritte szerelmi szálának egy tragédia vetett véget, ám az életben a két színész története egy igazi tündérmesébe illő folytatással bír. Hosszú ideig titkolták kapcsolatukat, majd egy tavalyi eljegyzést követően idén egy gyönyörű esküvő keretében össze is házasodtak.

Rose Leslie és Kit Harington hosszú ideig titkolták kapcsolatukatForrás: Getty Images/Jeff Spicer

Natalie Portman és Benjamin Millepied  

A színésznő a Fekete hattyú forgatásán ismerkedett meg Benjamin Millepied balett-táncossal – és későbbi balettigazgatóval –, aki mint koreográfus segítette a stáb munkáját. A pár 2012-ben házasodott össze.

Natalie Portman és Benjamin Millepied a Fekete hattyú forgatásán ismerkedtek megForrás: Getty Images/FilmMagic/Laurent Viteur
Natalie PortmanRyan Reynoldsszerelemsztárokházasságmunkaszínésznőszínész