Mentőt kellett hívni Hujber Ferihez

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc mentő szilveszter torokgyulladás elmaradás antibiotikum előadás fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Feri miatt majdnem elmaradt egy előadás kedden, mert a színész a darab előtt nem sokkal elnémult. Mentőt hívtak hozzá.

Alaposan ráijesztett kollégáira a minap Hujber Feri. Kedden ugyanis az előadása előtt nem sokkal elnémult, és emiatt majdnem elmaradt A kaktusz virága című zenés darab az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban. Mentőt hívtak hozzá, kapott egy injekciót, ami segített, visszajött a hangja, így nem kellett az utolsó pillanatban lefújni a darabot.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Hetek óta torokgyulladással küszködök, és úgy látszik, mostanra tetőzött a betegségem, mert beszélni is alig tudtam hétfő este, énekelni pedig még annyira sem" – kezdte a Blikknek Hujber Ferenc, aki miatt még sosem maradt el előadás. Szerencsére most sem.

Gyógyultnak azonban még nem mondható, sőt, akár fertőzhet is, ezért otthon sem ölelgetheti, puszilgathatja a családját.

„Napokig antibiotikumot kell szednem, de a legjobban azt fájlalom, hogy nem puszilhatom meg a szeretteimet szilveszterkor, mert az orvos ezt is megtiltotta" – tette hozzá szomorúan a színész.

Tudtad?

Hujber Feri öngyilkosságot kísérelt meg a katonaságnál - olvasd el cikkünket ITT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.