Annyit alszol, amennyit kell? Most kiderül!

Forrás: Thinkstock -
pihenés kutatás csoport alvás határérték szakértő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mennyi az annyi? Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány elnevezésű szervezet pontot tett a kérdés végére. Nézd meg, mennyi alvás kell ahhoz, hogy mind szellemileg, mind fizikailag kipihentnek érezd magad!

Azt már jól tudjuk, hogy egy egészségesen működő szervezet számára rendkívül fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás.

Forrás: Thinkstock

A kialvatlanság nem csupán depresszióhoz, elhízáshoz és akár rövidebb élettartamhoz is vezethet, hanem számos más megbetegedés forrása is lehet – a Life.hu korábban ITT járt utána, melyek is lehetnek ezek. Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány (bizony, ott olyan is van) összehívott egy szakértőkből álló csapatot, hogy véget vessen a találgatásoknak és vizsgálják felül: mennyi az elegendő alvás.

A csoportot Charles Czeisler harvardi professzor vezette, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a túl sok szunyálás is legalább olyan káros, mint az alváshiány. Az általa megadott, korcsoportonként meghatározott irányértékeket a The Atlantic közölte, íme:

Újszülöttek (0-3 hónapos korig): 14-17 óra (előtte 12-18 óra)
Csecsemők (4-10 hónapog korig): 12-15 óra (előtte 14-15 óra)
Kisgyermekek (1-2 éves korig): 11-14 óra (előtte 12-14 óra)
Óvodáskorúak (3-5 éves korig): 10-13 óra (előtte 11-13 óra)
Iskoláskorú gyerekek (6-13 éves korig): 9-11 óra (előtte 10-11 óra)
Tinédzserek (14-17): 8-10 óra (előtte 8,5-9,5 óra)
Fiatal felnőttek (18-25): 7-9 óra (új korcsoport-kategória)
Felnőttek (26-64): 7-9 óra (új korcsoport-kategória)
Idősebb felnőttek (65-től): 7-8 óra (új korcsoport kategória)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.