A szívleállás után van még néhány percünk...

Forrás: Thinkstock -
betegség halál szívderítő szívleállás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon vezető haláloknak számít a hirtelen szívhalál, azaz a szív és a keringés váratlan leállása. Naponta 70 ilyen eset történik.

De a szív leállása esetén néhány percig még jó eséllyel meg lehet menteni a beteget, ha rendelkezésre áll az ehhez szükséges életmentő defibrillátor. Bár legtöbbször a szívbetegeket érinti, szinte bárhol, bárkinél, előzetes figyelmeztető jelek nélkül is bekövetkezhet. Extrém esetben fiatal, egészséges embereknél is...

Forrás: Thinkstock

Ilyenkor is megtalálható - utólag - a szívbetegség rejtett fennállása. Az esetek döntő részében a súlyos összeomlás hátterében az úgynevezett kamrafibrilláció áll, amikor a szívizomzat elektromos tevékenysége kaotikussá válik, és lehetetlenné teszi a szív normális működését.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jöttek rá a kutatók a kamrafibrilláció esetén bevethető életmentő eljárásra, több mint 200 évet kell visszamennünk az időben és át kell kattintanunk a Szívderírő.hu cikkére, hogy megtudjuk.

Kinek kellenek az átköpős combú lányok? http://www.life.hu/drlife/20150513-bikinihid-es-combres-a-vekony-lanyok-szorakoznak-a-kerekebbek-szenvednek.html Jön a nyár, lassan elkerülhetetlen, hogy előbányásszuk a (rettegett) rövidebb ruhákat, ha nem akarunk rommá sülni, és eldugjuk azokat, amik egész mostanáig ápoltak és eltakartak ott, ahol kell. A szerencsésebbek már egy ideje szoknyában tolják, a rosszabb sorsúak pedig, amíg csak lehet, farmerben húzzák ti a tavaszt. De meddig rejtegethetjük még összeérő combjainkat? Dr. Life Origo Rohanó napok, vánszorgó percek: Ezért telik gyorsabban az idő, ha jól érezzük magunkat http://www.life.hu/drlife/20150512-ezert-telik-gyorsabban-az-ido-ha-nyaralunk-es-jol-erezzuk-magunkat.html Egész biztosan te is érezted már úgy, hogy az idő nem mindig telik ugyanolyan gyorsan. Ha vizsgázol, és minden perc számít, mindig hamarabb telik le az idő, minthogy a feladatokat be tudnád fejezni. Ha azonban egyhetes nyaralásra mész, úgy repülnek el a napok, hogy szinte észre sem veszed, máris újra itthon vagy. Dr. Life Thinkstock Te is legyintesz a klimaxra? A magyar nők nem foglalkoznak a változókorral... http://www.life.hu/drlife/20150510-a-magyar-nok-nem-foglalkoznak-a-valtozo-korral.html A tévhitekkel ellentétben a menopauza nemcsak kellemetlen tüneteket okoz, de bizonyos esetekben kapcsolatba hozható súlyos egészségügyi problémákkal is. Ma Magyarországon közel egymillió, 48–58 év közötti nő él, akik koruknál fogva érintettek, de sajnos többségük nem fordul orvoshoz – állítják a szakértők. Dr. Life -- Cifra tünetek, furcsa érzetek? Lehet, hogy allergiás vagy: Teszteld! http://www.life.hu/drlife/20150510-cifra-tunetek-furcsa-erzetek-lehet-hogy-allergias-vagy-teszteld.html Az allergia kialakulását szinte lehetetlen megelőzni, ha a hajlam megvan bennünk. A tünetek azonban a kor szerint megoszlanak. Csecsemőként főleg az ételallergia okoz problémát. A légúti allergiák 2-3 éves korban jelennek meg, 6-7 évesen pedig jön a szénanátha és a kötőhártya gyulladás, amelyekért a pollenek tehetők felelőssé. Vagyis nincs menekvés... Dr. Life -- Vérátömlesztés-para: Miket szedhetünk össze a transzfúzió által? http://www.life.hu/drlife/20150510-veratomlesztestol-kapott-szokatlan-etelallergiat-egy-nyolceves-kisfiu-transzfuzio.html Éppen egy éve, 2014 májusában foglalkoztunk azzal a kérdéssel, vajon adhatnak-e hazánkban vért a melegek. Akkor alaposan körüljártuk a témát, hogy mégis mire alapozzák fenntartásaikat a szakértők. Korábbi írásunkból kiderült, hogy a vérátömlesztés bizony nem veszélytelen beavatkozás, a véradó ugyanis számos betegség kórokozóját átadhatja a vért kapó betegnek. Dr. Life -- Te is legyintesz a klimaxra? A magyar nők nem foglalkoznak a változókorral... http://www.life.hu/drlife/20150510-a-magyar-nok-nem-foglalkoznak-a-valtozo-korral.html A tévhitekkel ellentétben a menopauza nemcsak kellemetlen tüneteket okoz, de bizonyos esetekben kapcsolatba hozható súlyos egészségügyi problémákkal is. Ma Magyarországon közel egymillió, 48–58 év közötti nő él, akik koruknál fogva érintettek, de sajnos többségük nem fordul orvoshoz – állítják a szakértők. Dr. Life --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.