5 elv, amellyel epilepsziásként is teljes életet élhetsz

Forrás: Thinkstock -
betegség epilepszia hobbi család barátok hit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mára házas életet élő Tiffanynál 22 éves korában diagnosztizálták az epilepsziát. Elmondja azt az 5 tippet, amelyekre mindennap emlékezteti magát és segítenek neki a túlélésben.

1. Fogd fel áldásként!

„Az időm nagy részében azon gondolkoztam, hogy mennyire szerencsétlen vagyok a betegség miatt. Tudjátok mit? Nem tehernek, hanem áldásnak fogom fel, hiszen élek, mosolygok, motivált vagyok.”

2. Találj egy hobbit és űzd

„Csak azért, mert egy diagnózis jött az életembe, nem jelenti azt, hogy kívülállóvá válok. Az addigi szenvedélyeimet folytatom vagy éppen újat keresek helyettük. Vannak ambícióim, amiket nem tud keresztbehúzni az epilepszia.”

3. Hit

„A diagnózis óta nőtt a hitem és változott az Istenhez való hozzáállásom. Tudom, hogy megfelelő módon egyengeti az utamat.”

Forrás: Thinkstock

4. Ápold a kapcsolatot a családoddal és a támogatókkal

„Vannak, akik folyamatosan inspirálnak és erőt adnak az utamon, boldogság őket mindvégig ott látni.”

5. Napi emlékeztető

„Rengeteget számít, amit gondolunk. Mindennap emlékeztetem magam arra, hogy aznap felülkerekedek az epilepszián. Nem vagyok tökéletes, de a gondolataimon változtathatok. Ennél nagyszerűbb módja nem is lehet egy nap indulásának.”

„A bakancslistámon szerepel egy paralimpia teljesítése”

Schober László számításait egy egészségi probléma húzta keresztbe, azóta kerekesszékben éli mindennapjait. Lacit szintén nem törte meg, sokkal inkább ösztönözi és a mai napig motiválja a kialakult helyzet.

Élet a kerekesszékben: „A bakancslistámon szerepel egy paralimpia teljesítése”http://www.life.hu/drlife/20150907-kerekesszekben-elve-is-boldog-a-sportolo-paralimpiara-keszul-interju.htmlSchober László számításait egy egészségi probléma húzta keresztbe, azóta kerekesszékben éli mindennapjait. Lacit nemhogy megtörte, sokkal inkább ösztönözte és a mai napig motiválja a kialakult helyzet. A mosolygós férfi nem zárkózik el az élet örömeitől, másokhoz hasonlóan ugyanúgy igénybe veszi a tömegközlekedést, dolgozik és sportol. Interjú. Dr. LifeOrigoCindy Crawford Peruban önkénteskedetthttp://www.life.hu/drlife/20150827-cindy-crawford-onkentesnek-allt-es-egy-csatorna-rogzitette-mindezt.htmlAz exmodell egy karitatív szervezet „repülő klinikáján” nyert bepillantást az orvosok és ápolók önfeláldozó munkájába, és pár napra maga is önkéntesnek állt. A küldetést kamerák is végigkövették.Dr. Life--A Pszichológus Pasi: a videojáték egyszerre függőség és segítséghttp://www.life.hu/drlife/20150903-a-videojatekok-fuggoseget-okoznak-de-akar-a-droggal-is-osszekapcsolhatoak.htmlMagyarországon is egyre inkább előforduló jelenség a videojáték-függőség, ám vele együtt jár sok káosz és félreértés is. Dr. LifeThinkstockA buli utáni evés sem ment meg minket a másnaposságtólhttp://www.life.hu/drlife/20150903-inkabb-igyunk-keveset-hogy-elkerulhessuk-a-masnapossagot.htmlKinek ne lenne ismerős a helyzet, amikor buli után betér egy vendéglátó egységbe, és valamilyen étellel igyekszik azért tenni, hogy az alkohol „felszívódjon a szervezetében”? Egy friss kutatás szerint azonban ez nem elegendő, a másnapi macskajaj ellenszere igen egyszerű: kevesebb alkoholfogyasztás. Dr. LifeThinkstockTöbbet tehetsz az egészségedért, mint gondolnád!http://www.life.hu/drlife/20150901-a-magyarok-fele-figyel-oda-magara-mostantol-orvosra-sem-lesz-szukseg-az-egeszseghez.htmlEgészségünk a legfontosabb kincsünk, ám a felmérések alapján csupán a magyarok fele tesz tudatosan az egészségéért. Az egyéni egészségterv támogatást és motivációt nyújt ahhoz, hogy az eddig lelkes egyének fenntartsák ezt a szokásukat, és a kevésbé buzgók is jobban odafigyeljenek magukra. Dr. Life--Megállt a kislány szíve, de megmentették - te tudod hogyan kell újraéleszteni?http://www.life.hu/drlife/20150827-ha-megall-a-sziv-egy-zeneszamra-kell-az-ujraelesztest-vegrehajtani.htmlSzerda hajnalban riasztás érkezett a mentőkhöz: egy kislány szíve rosszullét után leállt és azonnali segítségre volt szüksége. Az eset ismét okot ad arra, hogy az Országos Mentőszolgálat felhívja a figyelmet az újraélesztés metodikájának elsajátítására. Nézd meg a videót!Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.