Játssz a színekkel, akár egy gyerek – Egy módszer, ami új ajtókat nyit a kreatív énednek

Forrás: Thinkstock -
terápia színező kutatás felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felnőtt színező! Felnőtt színező? Ne viccelj, hány éves vagy? – általában ez szokott lenni az első reakció, amikor meghallják, hogy színezek. Pedig a színekkel való játék nincs korhoz kötve: bárki és bármikor színezhet, nincs rajta mit szégyellni, mi több meglepő kutatási eredmények születtek róla. Figyelem, a szívecskerajzolgatások és kitöltések ideje lejárt, mostantól a felnőtt színezők hódítanak egyre nagyobb teret maguknak a világban.

A színező a köztudatban mindig a gyerekek számára fenntartott játék és kikapcsolódás volt, a tabletek korszaka előtti kedvenc elfoglaltság, amely akár órákra is képes volt lekötni a gyerekeket. Míg nem egy napon Johanna Basford skót grafikus megalkotta – eredetileg kicsiknek szánt – színezőkönyvét, ami a felnőttek körében hatalmas sikert aratott, ezáltal villámgyorsan elterjedt a köztudatban is. A grafikus nő akaratlanul talált meg egy újabb piaci rést, és saját bevallása szerint képtelen a vonalakon belül színezni.

Forrás: Thinkstock

A népszerűség újabb kutatási alapokat is hozott magával, hiszen amellett, hogy fejleszti a kreativitást, még akár terápiás céllal is bírhat, hiszen a művészet az önkifejezés által képes akár gyógyítani is. Egy 2006-os tanulmány kimutatta, hogy

a művészetterápiák több daganatos nő tüneteit enyhítették,

mivel azok stresszlevezetési és érzelmi, fizikai feltöltődési élményt nyújtottak számukra.

Művészetterápia

A művészetterápia, amely lehet képzőművészet-terápia, zeneterápia, mozgásterápia, olyan kreatív tevékenység, amely során az alkotó, illetve befogadó személy szavakkal alig vagy azok nélkül nem kifejezhető tartalmakkal találkozik. A kevésbé könnyen megfogalmazható érzelmek, gondolatok, belső konfliktusok alkotás segítségével tudatosíthatók és oszthatók meg - akár másokkal is.

A színezés jobban hat ránk, mint hinnénk

Drena Fagen, egy művészeti terapeuta és a New York-i Egyetem oktatója szerint a színezőkönyvek nem minősülnek művészetterápiának, azonban terápiás hatásuk lehet, hiszen a felnőtt színezés rávilágít arra, hogy létezik kreatív énünk, és rendelkezünk művészi érzékkel.

Forrás: Thinkstock

Dr. Joel Pearson, a walesi New South Egyetem tudósa a terápiás hatás egy másik oldalát vizsgálta és domborította ki: agyunk a színezett kellemes képek és annak színei által képes ignorálni a negatív gondolatokat, megélni a pillanatot, mi több, a szorongást is kezelheti.

Így hatnak a színek a testre és a lélekre

A világ ezerféle színben pompázik, ezt akkor se felejtsd el, ha éppen levert vagy, kimerült, vagy nem kívánod a szexet. Használd a tónusok és árnyalatok gyógyító erejét, és máris szebben és színesebben látod majd a világot. A színekről és azok ránk gyakorolt hatásairól ITT írtunk.

Somogyi Katalin, a Life.hu pszichológus szakértője: „A felnőtt színezők használata hasonló tevékenység, mint a mandalafestés, csak egy kicsit modernebb változatban. A színek nagyon jó hatással van ránk, harmonizálnak és inspirálóak a léleknek. A színezés egy kikapcsoló, pihentető relaxációhoz hasonló koncentrált, de mégis ellazult tudatállapotot tud okozni. Annak is jó módszer, aki nem érez elég önbizalmat magában a rajzoláshoz. Ez a fajta önkifejezés segíti az önismeretet is.”

Andi (28)

A Facebookon lettem figyelmes rá a nyár közepén, amikor a külföldi oldalak már imádták, a magyarok pedig még csak épp hogy ismerkedtek a felnőtt színezővel. Ennek ellenére csak pár héttel később kezdtem el, amikor már a hazai könyvesboltokat is ellepték a különböző kötetek. Azonnal ellazít, kikapcsol. Akármilyen fáradt is vagyok, órákig tudom még csinálni, mert úgy érzem, az agyamnak egy olyan, kevésbé kimerült részét stimulálja, amit ritkábban használok. Előhozza az elrejtett kreativitásomat, a felnőttként elnyomott gyermeki énemet. Rajztagozatos gimnáziumba jártam, így nem áll tőlem távol a színek ismerete, játék a különböző árnyalatokkal, a valami szépet alkotásnak az igénye. Igaz, 10 év most kimaradt, de olyan ez, mint a biciklizés, onnan folytatom, ahol abbahagytam.


Ha a színezés kisimít, megnyugtat, az az egész életemre hatással van. Máshogy állok a munkámhoz, türelmesebb vagyok a környezetemben élőkkel, de akár ismerkedéskor is be tudom dobni mint izgalmas szabadidős tevékenységet, amire azonnal ráharapnak a rólam, illetve a hobbijaimról érdeklődők. Azt nem jelenteném ki, hogy hatékonyabban, vagy eredményesebben dolgozom azóta, amióta színezek, inkább úgy fogalmaznék, hogy alkalmanként kisimítom vele az idegeimet, és nem őrülök bele a stresszbe, máris sokat hozzáteszek az én és a környezetem mindennapjaihoz.

Fanni (35)

A munkahelyemen hallottam róla először, és azonnal megtetszett. Mindig is közel álltak hozzám az ilyen dolgok, imádok alkotni, kreatívkodni. Imádom! Bedugom a fülembe a zenét, és amíg kényelmetlen nem lesz az ülés, ott gubbasztok. Teljesen kikapcsol, és nagyon felszabadít. Te döntöd el, milyen színt használsz a vonalakon belül, és az, hogy megteremts egy színes világot a fejedben, szerintem segít abban, hogy kreatívabbá válj. A színeknek pedig csak az szabhat határt, hogy mivel dolgozol. A sok apró részlet szép kiszínezéséhez óriási türelemre van szükség, ami átvihető az élet más területeire is. Nagyon remélem, hogy egy idő után nyugodtabbá válok majd, és a jó értelemben lassabbá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.