Sikeresen szétválasztották a 2 éves sziámi ikreket: Fotók!

Forrás: NORTHFOTO/Sacramento Bee/Manny Crisostomo -
műtét kislány sziámi iker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fél világ szurkolt egy emberként a két kislánynak, akik összenőtt testrészekkel érkeztek a világra. Sikerült őket szétválasztani. 

Eva és Erika Sandoval történetét rengetegen nyomon követik, ugyanis a két kislány sziámi ikerként született két és fél évvel ezelőtt. Az ikrek szétválasztásán már régóta gondolkodott a család, ám a műtét egyáltalán nem volt kockázatmentes.

Tavaly december óta külön testben él a két kislány Forrás: NORTHFOTO/Sacramento Bee/Manny Crisostomo

A lányoknek a lábai és a bizonyos szerveik is összenőttek, ezért félő volt, hogy nem tudják sérülésmentesen végrehajtani az operációt. A műtétre végül tavaly decemberben sor került, és szerencsére sikeresnek bizonyult.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy képesek lesznek-e valaha járni Forrás: NORTHFOTO/Sacramento Bee/Tns/Abaca

Egy 50 fős orvosi team 17 órát töltött a műtőben, hogy komplikációk nélkül szétválasszák az ikreket, akik azóta teljes egészségnek örvendenek. Az édesanyjuk, Aida Sandoval abban reménykedik, hogy felnőtt korukra elfelejtik azt a sok nehézséget, amin keresztül mentek életük első 2 évében.

Azt még nem tudni, hogy a leamputált közös végtag helyére kaphatnak-e majd lábprotézist, egyelőre az a feladatuk, hogy megtanuljanak kerekesszékkel közlekedni, és elfogadni a testüket - írta meg a Stanford Children's Health.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.