Ez a hang a halál jele: aki így lélegzik, már nem él soká

Forrás: Shutterstock -
halál hörgés hang beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van egy jellegzetes hang, ami feltör az emberből az utolsó órák, percek közeledtével. Ha ezt halljuk egy beteg szerettünktől, akkor fel kell készülnünk a búcsúra.

Egy amerikai tanulmány szerint bizony létezik a halálhörgés, és ez része az elhalálozási folyamatnak. Akkor hallhatjuk, amikor az ember már nem tud nyelni, sem köhögni. A hang pedig sokféle: lehet recsegő, hurutos zaj, ami a légzéssel felerősödik, lehet sóhaj féle is, ami minden lélegzetvétel után tör fel, de a horkoláshoz is hasonlíthat.

A halálhörgés az utolsó órákban jelentkezik - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A kórházakban ilyenkor úgy tudnak könnyíteni a haldokló helyzetén, hogy oldalra fordítják. Ebben a helyzetben megszabadulhat a lerakódott váladéktól. És bár a halálhörgést szörnyű elviselni minden hozzátartozónak, fontos tudni, hogy a beteg ilyenkor már nem érez fájdalmat, nincsen rosszul. A kutatók szerint ekkor már 24 órán belül bekövetkezik a halál - írja a szeretlekmagyarorszag.hu a Mirror.co.uk nyomán.

Táncra perdült az orvos, hogy felvidítsa a beteg gyermeket: videóhttp://www.life.hu/drlife/20180415-tancra-perdult-az-orvos-hogy-felviditsa-a-beteg-gyermeket-video.htmlSzívmelengető pillanatokat rögzítettek egy németországi kórházban: az egyik orvos táncra perdült csak azért, hogy felvidítson egy beteg gyermeket. Dr. LifeOrigoEzért szül Katalin hercegné magánkórházbanhttp://www.life.hu/drlife/20180415-ezert-szul-katalin-hercegne-magankorhazban-szakerto.htmlSzakértő szerint nem vitatott, hogy Katalin hercegnének egy magánkórházban és nem egy hagyományos egészségügyi intézményben kell szülnie. Dr. Life--Egy hétig napi öt órát aludt az újságíró, Ryan Bergara: ezt tapasztaltahttp://www.life.hu/drlife/20180414-egy-hetig-napi-ot-orat-aludt-az-ujsagiro-ezt-tapasztalta.htmlVajon öt óra alvás is elegnedő lehet a napi feladatok ellátásához? Ezt tesztelte egy újságíró, a tapasztalatait pedig mindenkivel megosztotta. Dr. LifeOrigoMeg akarta változtatni a szeme színét, megvakult a modellhttp://www.life.hu/drlife/20180413-meg-akarta-valtoztatni-a-szeme-szinet-megvakult-a-modell.htmlBarnáról világos szürkére akarta változtatni szeme színét Nadinne Bruna 32 éves Instagram-modell. A beavatkozás azonban rosszul sikerült, nagyrészt elveszítette látását. Dr. Life--30 évig csak sminkben mert kimenni az utcára a vitiligós anyukahttp://www.life.hu/drlife/20180408-30-evig-csak-sminkben-ment-ki-az-utcara-a-vitiligos-anyuka.htmlAz Indiana államban élő Chamerlain Anderson vitiligóban szenved. A ritka bőrbetegsége miatt, 30 évig sminkelte az arcát, de még a kezeit is, enélkül ugyanis nem mert kimenni az utcára. Aztán találkozott ez kislánnyal, aki ráébresztette, hogy mennyire fontos, hogy vállalja önmagát. Dr. LifeOrigoAndor Éva pajzsmirigyproblémái miatt tűnt el egy időre a képernyőrőlhttp://www.life.hu/drlife/20180412-andor-eva-pajzsmirigyproblemai-miatt-tunt-el-egy-idore-a-kepernyorol.htmlEgy időre eltűnt a televízió képernyőjéről Andor Éva, a Tények műsorvezetője. Hónapokig élt fájdalomcsillapítókon, a komoly influenzának pajzsmirigygyulladás lett a szövődménye. Ma már jobban van, édesanyja segít neki a gyógyulásban. Dr. Life--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.