operáció műtét Rubint Réka szívműtét család Schobert Norbert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szívműtéten esett át múlt héten Rubint Réka édesapja. Imre szerencsére már jól van.

Míg hat éve férjéért, Norbiért aggódott Rubint Réka, a családban most újabb szívműtétre került sor, múlt héten a fitneszlady édesapjának szívbillentyűit kellett megoperálni. A 70 esztendős Imre szerencsére már jól van, jelenleg Balatonfüreden lábadozik. Régóta kezelték már ezzel a problémával, és korábban is sejthető volt, hogy előbb-utóbb kés alá kell majd feküdnie.

Egy teljesen új módszerrel csinálták, ami hála istennek, nagyon jól sikerült. Nem kellett a mellkast felnyitni, hanem csuklón és combtőn keresztül történt a operáció. Mostantól élheti a gondtalan nagyszülők életét, és elláthatja a ház körüli teendőket. Meg tudja majd etetni a csirkéket, össze tudja gyűjteni a tojásokat és remélem, még 15-20 év áll előtte. A kitartásomat apukámtól örököltem, éppen ezért nem féltem" – árulta el Réka a Blikknek.

Rubint Réka most nem Norbiért, hanem édesapjáért aggódott Forrás: Instagram/Rubint Réka
Rettegett a ráktól, levetette melleit a 24 éves lányhttp://www.life.hu/drlife/20180611-rettegett-a-raktol-levetette-melleit-a-24-eves-lany.htmlKilencen kaptak rákos megbetegedést az angol Esther Taylor családjában, így életreszóló döntést hozott. Levetette melleit, hogy kitrükközze a gyilkos kórt. Már a méheltávolítást is fontolgatja. Dr. LifeOrigoSzulák Andrea a menopauzáról vallotthttp://www.life.hu/drlife/20180611-szulak-andrea-a-menopauzarol-vallott-valtozokor.htmlSzulák Andrea elárulta, lelkileg megviseli a menopauza. Dr. Life--Másokat motivál a kezek nélkül és csökevényes lábakkal született szépség bloggerhttp://www.life.hu/drlife/20180611-masokat-motival-a-kezek-nelkul-es-csokevenyes-labakkal-szuletett-szepseg-blogger.htmlA 24 éves Sinikiwe Kademaunga karok és lábak nélkül született. Igyekszik minél önállóbb életet élni, sminkjét és frizuráját is maga készíti, országszerte tart motivációs előadásokat. Dr. Life--Komoly motorbalesetet szenvedett Gór Nagy Mária férje, Gulyás Buda: Oroszlán Szonja mentette meghttp://www.life.hu/drlife/20180611-komoly-motorbalesetet-szenvedett-gor-nagy-maria-ferje-gulyas-buda.htmlOroszlán Szonjának köszönheti életét az ismert rendező, Gulyás Buda. Gór Nagy Mária férje egy forgatásról motorral tartott hazafelé, de balesetet szenvedett. Eszméletlenül fekve, az út közepén talált rá a színésznő.Dr. LifeThinkstockKözleményt adott ki a Buckingham-palota: megoperálták II. Erzsébetethttp://www.life.hu/drlife/20180609-kozlemenyt-adott-ki-a-buckinghampalota-megoperaltak-ii-erzsebetet.htmlMegoperálták II. Erzsébet brit királynő szemét. Az uralkodót szürkehályoggal kezelték, a palota közleménye szerint a műtét sikeres volt a Buckingham-palota közlése szerint. Dr. Life--Napi egy adag zabkása meghosszabbítja az életethttp://www.life.hu/drlife/20180607-napi-egy-adag-zabkasa-meghosszabbitja-az-eletet-kutatas.htmlKutatók állítják, a zabkása rendszeres fogyasztása növelheti az élettartamot. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.