immunrendszer betegség modell bőr gyógyíthatatlan beteg égési seb kemoterápia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 15 éves Mia Galloway a lupusz nevű autoimmun betegségben szenved, amitől a bőre olyan érzékennyé vált, hogy a napon percek alatt leéghet, de akár egy villanykörte fénye is égési sérüléseket okozhat számára.

A Manchesterben élő tizenöt éves Mia Galloway éppen egy tizenévesek számára rendezett szépségversenyen szerepelt, mikor rosszul lett. A fiatal lányt a Manchesteri Gyerekkórházban vizsgálták meg, ahol először kiszáradásra gyanakodtak, azonban dr. Fiona Watson rövidesen megállapította, hogy a lánynak lupusza van. Miát három hétig tartották a kórházban, ami alatt az orvosok kemoterápiát alkalmaztak, hogy elnyomják a lány immunrendszerét.

A lupusz egy egyelőre gyógyíthatatlan autoimmun betegség, mely világszerte körülbelül 20.000 embert érint, és leggyakrabban fiatal lányok esetében fordul elő. Ez a rendkívül összetett és csak kis mértékben feltérképezett betegség akkor jelentkezik, amikor az immunrendszer elkezdi megtámadni az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket. A lupusznak három fő tünete ismert: a fáradtság, az ízületi fájdalom és a bőrkiütések. Az állapot jelenleg még nem gyógyítható, de a szimptómák kezelhetőek.

Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció

Mia azóta is naponta szed kemoterápiás tablettákat, és rendszeresen ellenőrizni kell a vérét. Leszabályozott immunrendszere miatt Mia a legenyhébb megfázástól is súlyos betegséget, akár tüdőgyulladást is kaphat, ennek ellenére a lány szerencsésnek mondhatja magát, hogy még időben diagnosztizálták a betegségét, hiszen sok esetben évekig is fennállhat az állapot, mire észreveszik.

"Sok barátom úgy véli, hogy nem veszem elég komolyan a betegségem, de én úgy érzem, hogy semmi nem változott az életemben, ugyanaz vagyok, mint korábban és normális életet akarok élni" - mondta Mia, aki a kemoterápia következtében kihullott haja miatt parókát hord, és vastag sminkréteggel fedi el bőrhibáit. Itt láthatod, Mia bőrét mennyire megviselte a betegség.

"Mia nagyon pozitívan áll a betegségéhez, egyszer például az egyik barátnője megkérdezte, hogy ha egy kívánsága teljesülhetne, akkor mi lenne az, és Mia nem azt kívánta, hogy múljon el a betegsége" - mesélte a Daily Mail tudósítójának a fiatal lány édesanyja, a 39 éves Tammy Galloway.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.