szenvedélybetegség cigizés cigaretta rossz szokás Katie Holmes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pletykák szerint Katie Holmes néha cigizik, néha nem. Úgy tűnik, most újra a zugdohányos korszakát éli.

A színésznőt nemrég nagyon lepukkantan kapták lencsevégre, sőt, még fog nélkül is mosolygott egyet, amiről szintén kép készült. Ezúttal újabb kompromittáló fotó került elő róla.

Forrás: Northfoto

Lehetséges, hogy szintén csak a filmszerep miatt gyújtott rá a színésznő, de amilyen beleéléssel szívta azt a cigit, valószínűbb, hogy éppen sutyiban, saját élvezetéért dohányzik, és nem a forgatókönyv része a jelenet.

Füstölő sztárok

Színészek, énekesek, tudósok, művészek: mi az egyik közös bennük? Munkájukból, társaságukból, életvitelükből kifolyólag a legtöbbjük dohányzik. Összegyűjtöttünk négy olyan sztárt, akikről ezt nem feltétlenül gondolnád. Íme, a lista!

Hollywoodban úgy tudják, régóta hol rabja, hol nem a szenvedélynek. Mikor Tom Cruise-zal randizni kezdtek letette a cigit, de mióta elváltak, újra lángol, persze nem a szerelem, hanem a dohányáru Katie kezében.

Meghalt Justin Bieber hasonmásahttp://www.life.hu/news/20150828-meghalt-justin-bieber-hasonmasa-toby-sheldon.htmlHoltan találták Tobias Sheldont, aki Justin Bieberré próbálta műttetni magát.News--Gyász! Elhunyt Fejes Endre íróhttp://www.life.hu/news/20150828-fejes-endre-a-jo-estet-nyar-jo-estet-szerelem-iroja-elhunyt-92-eves-koraban.htmlKilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető és a Jó estét nyár, jó estét szerelem szerzője - közölte a Vígszínház csütörtökön az MTI-vel.News--Kiderült! Íme, Magyarország kedvenc sorozatkaraktere - meglepő eredményhttp://www.life.hu/sztarok/20150827-kiderult-ki-magyarorszag-kedvenc-sorozatkaraktere-meglepo-eredmeny-joey-a-jobaratokbol.htmlArra kértünk benneteket, hogy szavazzatok és döntsétek el ti, hogy ki a Magyarországon futó vagy futott sorozatok kedvenc karaktere. Meglepő eredmény született.TV + Sztárok--Micsoda emberség! Susan Sarandon egy halálraítéltet próbál megmentenihttp://www.life.hu/sztarok/20150828-susan-sarandon-egy-halalraiteltet-probal-megmenteni.htmlSusan Sarandon egy halálraítélt férfi életét szeretné megmenteni. TV + Sztárok--Őrülten szexi új klipjében ÉNB Alexahttp://www.life.hu/sztarok/20150827-alexa-az-rtl-klub-ejjel-nappal-budapest-sztarja-orulten-szexi-uj-klipjeben.htmlAz Éjjel-Nappal Budapest egzotikus szépsége dögös arany szerkóban lejt táncot első videoklipjében.TV + Sztárok--Wow! Egy fotón egyesültek a '90-es évek legnagyobb szupermodelljeihttp://www.life.hu/sztarok/20150827-egy-foton-egyesultek-az-1990-es-evek-legnagyobb-szupermodelljei.htmlAz 1990-es évek elején ezekért a nőkért volt oda az egész világ, most pedig újra összeálltak.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.