Belehalt egy kórházi fertőzésbe egy újszülött kisbaba

Forrás: Thinkstock -
Vas megye kisbaba Sopron kórház újszülött fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy soproni nő négy évvel ezelőtt veszítette el kisbabáját egy Vas megyei kórházban a rossz higiéniás körülmények következtében elkapott fertőzése miatt.

A soproni M. Annamária 2012-ben került kórházba 27 hetes veszélyeztetett terhesként. A Borsnak adott beszámolója szerint a Vas megyei intézmény nem steril orvosi eszközei miatt hüvelygyulladást kapott, a megrepedt magzatburok miatt pedig kislánya is megfertőződött.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az asszonyon császármetszést hajtottak végre, az egykilós baba azonban nem élte túl a műtétet: mindössze 8 órát élt. A tragédia után Annamária visszakerült Sopronba, ahol a méhét próbálták megmenteni az orvosok. A megdöbbentő történet a Magyar Kórházszövetség kongresszusán hangzott el a napokban.

Iszonyatos hónapok voltak. Tíz hónap telt el, mire gyógyultnak nyilvánítottak

Veszélyesebb, mint a rák

A Semmelweis Alapítvány 2015-ben megjelentetett adatai alapján többen halnak meg kórházban elkapott fertőzések következtében, mint daganatos megbetegedésekben - erről bővebben itt olvashatsz.

A kemoterápia után javult Karel Gott állapotahttp://www.life.hu/drlife/20160303-tul-van-a-kemoterapian-karel-gott-1.htmlKarel Gott nemrég befejezte a négy hónapja elkezdett kemoterápiás kezelést, és úgy tűnik, hogy a nyirokcsomórákban szenvedő énekes első leletei nagyon is biztatóak. Dr. Life--Berki Krisztián: „Olyan, hogy herevasalás, nem létezik"http://www.life.hu/drlife/20160304-berki-krisztian-elmagyarazta-olyan-hogy-herevasalas-nincs.htmlAz Édes Élet sztárja úgy döntött, hogy ismét szépészeti beavatkozásnak veti alá intim testrészeit, azt azonban elárulta: olyan, hogy herevasalás gyakorlatilag nem létezik, ez ugyanis egy bőrfeszesítő eljárás. Dr. Life--5 egyszerű lépés, amivel megváltoztathatod az életedethttp://www.life.hu/drlife/20160303-par-lepes-amivel-egyszerubb-boldogabb-lesz-az-eleted-tippek-tanacsok-bakancslista.htmlA kiegyensúlyozott pillanatok sokszor csak rajtad és a hozzáállásodon múlnak. Pár apró lépéssel közelebb kerülhetsz egy boldogabb élethez. Dr. Life--Esztergályos Cecíliára altatás nélküli műtét várhttp://www.life.hu/drlife/20160303-esztergalyos-ceciliara-szinesznore-altatas-nelkuli-mutet-var.htmlA színésznő egy éve kapott csípőprotézist és fel van rá készülve, hogy még egy műtéten át kell esnie. Dr. Life--Szlovákiában is fertőz a Zika-vírushttp://www.life.hu/drlife/20160303-zika-virust-mutattak-ki-kelet-szlovakiaban-is.htmlSzlovákiában is kimutatták a Zika-vírust egy nő szervezetében, aki nemrég Dél-Amerikában járt - közölte a szlovák egészségügyi miniszter. Dr. Life--Paudits Béla: “Már csak napjaim vannak hátra”http://www.life.hu/drlife/20160303-paudits-bela-psota-iren-halala-utan-azt-nyilatkozta-o-lesz-a-kovetkezo-aki-tavozik.htmlA Jászai Mari-díjas magyar énekes és filmszínész évek óta küzd különböző betegségekkel. Psota Irén halálhíre csak rontott az állapotán. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.