Pataky Attila megkérte sejtjeit, hogy segítsenek neki

Forrás: TV2 -
sejtek Pataky Attila rák segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Edda frontembere korábban bevallotta, rákos megbetegedéssel küzdött. Az elkeserítő állapota ellenére megtagadott minden modern gyógymódot, és saját magán segített, vagyis saját bevallása szerint megkérte a sejtjeit, hogy segítsenek neki.

Súlyos betegségből épült fel Pataky Attila, rákot diagnosztizáltak nála. Az Edda frontembere nemrég vallott arról, hogy mindenféle modern orvosi segítséget visszautasított, és

magától próbálta megoldani a problémát, mivel saját bevallása szerint magának okozta.

Szerinte egy nagy csalódás nehezedett olyan teherrel a lelkére, ami megbetegítette őt. Az öngyógyítás nála bevált, azt állítja, hogy csodával határos módon a daganat elkezdett zsugorodni, mígnem teljesen eltűnt.

Forrás: TV2

Pataky Attila a vasárnapi Esti Frizbiben is erről beszél majd, és arról, hogyan sikerült mindezt elérnie. Az énekes Hajdú Péter vasárnapi műsorában vall a betegségéről, és tisztázza azt is, hogy nem ő győzte le a rákot,

hanem megértette a sejtjeit és segítséget kért tőlük.

- írja a 24.hu. Pataky Attilának tehát a teste segített a felépülésben, és abban, hogy állítása szerint műtétek és minden modern orvosi segítség nélkül maga mögött tudhassa a komoly betegséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.