Szívszorító vallomást tett betegségéről a HIV-pozitív Magic Johnson

Forrás: AFP/Jewel Samad -
betegség HIV-vírus Magic Johnson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már 25 éve küzd a betegség ellen Magic Johnson. Ő volt az első sztárok egyike, aki nyilvánosság előtt is felvállalta, hogy HIV-pozitív, de azóta nem sokszor beszélt állapotáról. Nemrég viszont őszinte nyilatkozatban vallott az elmúlt évekről.

Évtizedekkel ezelőtt gondtalan életet élt Magic Johnson, ám ez egy lesújtó diagnózis után teljesen megváltozott. A sikeres kosárlabdázónak a karrierje félbeszakadt, 1991-ben visszavonult és bejelentette, hogy HIV-fertőzött. Ő volt az első világsztárok egyike, aki nyilvánosan is vállalta betegségét. Azóta nem sokszor beszélt az állapotáról, de a napokban honlapján egy szívszorító közleményben írt az elmúlt éveiről, és arról, mit remél.

Forrás: AFP/Jewel Samad

"1991. november 7-e egy olyan változást hozott az életemben, amit soha nem gondoltam volna. Addig azt hittem, hogy a legnehezebb dolgom Michael Jordan vagy Larry Bird ellen játszani, de azon a napon megkezdtem a küzdelmet az életemért" - írta az egykori kosárlabdázó, aki mindenkinek megköszönte a támogatást.

"Köszönöm mindenkinek, aki biztatott az utam során.

Nagyon hálás vagyok az életemért, számomra minden nap egy ünnep. Az élet egy ajándék és hálás vagyok az Istennek, hogy megáldott engem" - fejtette ki Magic Johnson.

Sztárok, akiket legyőzött a HIV

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy sztár hírneve és imidzse makulátlan maradjon. Egyesek titkolják egy életen át, mások nyíltan vállalják, sőt együtt is élnek HIV-betegségükkel. Íme, azok a sztárok, akik nem titkolóznak!
Rád hogyan hatnak a nehéz napok?http://www.life.hu/drlife/20161107-rad-hogyan-hat-a-menstruacio.htmlSzinte valamennyi nő megtapasztalja élete során, miért is nevezik azokat a bizonyos napokat olyan nehéznek: a menstruációt megelőző napok felpaprikázott hangulatától kezdve a sokszor kellemetlen mellfeszülésen át a fájdalmas görcsölésig. A Life.hu most felméri, hogyan éli meg a gyengébbik nem a havi vérzés időszakát. Dr. LifeOrigoSebestyén Balázs és neje nagyon súlyos fertőzést kaptakhttp://www.life.hu/drlife/20161108-sebestyen-balazs-es-felesege-nagyon-sulyos-fertozest-kaptak.htmlA műsorvezető feleségével együtt súlyos fertőzést kapott el. A Morning Show műsorában tájékoztatták a hallgatókat, ugyanis Balázs nem tudott megjelenni, a fürdőszoba padlóján fekszik éppen... Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoÍgy változtatja meg a körülötted lévőket, ha mosolyogszhttp://www.life.hu/drlife/20161104-igy-valtoztatja-meg-a-korulotted-levoket-az-ha-mosolyogsz.htmlTe is észrevetted már magadon, hogy akár egyetlen mosoly is képes lehet arra, hogy jobb irányba tereld a beszélgetést, szebbnek és szimpatikusabbnak láttasd magad, avagy más színben szemléld a világot? Most eláruljuk, hogyan használhatod ki az erejét, és változtathatod meg egyetlen mosollyal az életedet. Dr. Life--"Mostanra már nyomoréknak kellene lennem" - A Parkinson-kórról mesét Michael J. Foxhttp://www.life.hu/drlife/20161108-komoly-betegsegerol-a-parkinson-korrol-meset-michael-j-fox.htmlA világhírű színész 25 éve küzd a betegséggel, nemrég pedig őszintén mesélt a Parkinson-kórról egy vele készült interjúban. Dr. Life--Még mindig gyógyszereken él Balázs Fecóhttp://www.life.hu/drlife/20161108-sok-gyogyszert-szed-balazs-feco-de-mar-jobban-erzi-magat.htmlEgészségügyi okok miatt kellett ideiglenesen felfüggesztenie karrierjét a híres zenésznek, de nemrégiben orvosa újra színpadra engedte Balázs Fecót. Dr. Life--Halálos betegre szoláriumozta magát egy édesanyahttp://www.life.hu/drlife/20161107-a-sok-szolariumozastol-lett-rakos-egy-no.htmlA 3 gyerekes édesanya annyira túlzásba vitte a szoláriumozást, hogy mindösszesen 8 hét maradt hátra az életéből. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.