Nem szégyelli óriási anyajegyét a táncosnő

táncos bőrhiba anyajegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lány arcán egy óriási anyajegy éktelenkedik, de ő semmi esetre sem akar tőle megszabadulni.

Cassandra Naud születése óta egy hatalmas anyajegyet visel a jobb szeme alatt. A szülei úgy nem műttették meg lányukat gyerekkorában, mert hegek nélkül nem úszta volna meg az operációt.

Embrace your uniqueness ✨ #Vancouver #embracinguniqueness @jessicadoll

Cassandra Naud (@cassandranaud) által közzétett fénykép,

Gyermekkorában sokszor csúfolták a lányt az anyajegy miatt, de mostanra már csak elismerés és együttérzés árad a 22 éves táncosnő felé. Ma már Cassandra a saját teste bírája, de ő sem szeretne kés alá feküdni. Elégedett önmagával, és hálás a szüleinek is, amiért nem döntöttek helyette gyermekkorában - tudta meg a DailyMail.

Elmondása szerint szereti egyedi megjelenését, és nem szégyelli a külsejét. Úgy gondolja, hogy még a segítségére is lehet, mert talán így még emlékezetesebb lesz a szakmájában. A kanadai származású művésznő anyajegyét egy ügynökség ki akarta retusálni a fotóin, de ő nem engedett az akaratuknak. „Ez az én anyajegyem, a testem része. Olykor az emberek megállítanak az utcán, és az anyajegyemről kérdeznek. Nem jövök zavarba, a kíváncsiságuk normális" - nyilatkozta Cassandra.

Yesterday's adventures @ioannafessa #vancouver

Cassandra Naud (@cassandranaud) által közzétett fénykép,

5+1 apró változtatás, amelyekkel napról napra egyre jobbá teheted az életedhttp://www.life.hu/drlife/20161109-apro-valtoztatasok-amelyekkel-jobba-teheted-az-eletedet.htmlVáltoztass, hogy változhass – mondták annak idején a bölcsek is. Az alábbi lista nem(csak) azoknak szól, akik százszázalékosan elégedettek (most komolyan, van ilyen?), sokkal inkább azoknak, akik szeretnék a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni magukból és az életükből, ha már egyszer megadatott nekik. Garantáljuk, hogy új ember nem leszel, de jobb talán igen. Íme. Dr. Life--Rákos megbetegedés miatt megműtötték Nagy Adrithttp://www.life.hu/drlife/20161111-mehnyakrakkal-mutottek-nagy-adrit-a-tv2-sztarjat.htmlSúlyos nőgyógyászati betegséget állapítottak meg Nagy Adrinál, a Sztárban sztár versenyzőjénél. Egyszerű megfázással fordult orvoshoz, de kiderült, hogy méhnyakrákja van. Dr. Life--Spermával védekezik a nátha ellen egy nőhttp://www.life.hu/drlife/20161111-spermaval-inditja-minden-napjat-egy-29-eves-no.htmlSpermából készült itallal erősíti immunrendszerét egy nő. Arcpakolásként is használja, mert állítása szerint jót tesz a bőrnek. Dr. LifeOrigoÍgy védd ki a leggyakoribb téli megbetegedésekethttp://www.life.hu/drlife/20161109-igy-vedd-ki-a-hideg-ido-leggyakoribb-megbetegedeseit.htmlAhogy a hőmérő higanyszála lejjebb kúszik, úgy szaporodik a megfázásos, légzőszervi megbetegedésekben, az influenzában, a felfázásban, esetleg a komoly veszélyt jelentő tüdőgyulladásban szenvedő betegek száma. Pedig mindössze néhány apróságot kell betartanod ahhoz, hogy elkerüld ezeket a nyavalyákat. Dr. LifeThinkstockA kétségbeesett lány testét árulja, hogy megmentse édesanyjáthttp://www.life.hu/drlife/20161111-testet-arulja-a-kinai-lany-hogy-megmentse-edesanyja-eletet.htmlKétségbeesett lépésre szánta el magát a 19 éves Cao Mengyu, hogy ne veszítse el édesanyját. A testét bocsátotta áruba, hogy megszerezze a szükséges pénzt az orvosi kezelésekre. Dr. Life--Julia Roberts lánya veszélybe kerülthttp://www.life.hu/drlife/20161110-julia-roberts-lanya-hazel-veszelybe-kerult.htmlJulia Roberts minden anyák rémálmát élte át a minap. A 12 éves lánya hirtelenül rosszul lett malibui otthonukban, a színésznő pedig azonnal a sürgősségire sietett gyermekével. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.