Egy hétig napi öt órát aludt az újságíró, Ryan Bergara: ezt tapasztalta

Forrás: Youtube/BuzzFeedBlue -
pihenés kísérlet újságíró alvás szervezet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajon öt óra alvás is elegnedő lehet a napi feladatok ellátásához? Ezt tesztelte egy újságíró, a tapasztalatait pedig mindenkivel megosztotta. 

Az emberek nagy része éjszaka alszik, egybefüggő 7-8 órát. Persze van, akinek ennél kevesebb is elég, és van, aki többre vágyik, de átlagban ennyi egy felnőtt igénye. Egyre elterjedtebb azonban a többfázisú alvás, amely napi öt órát engedélyez, azt is 20 perces blokkokban 24 óra alatt.

A kevésbé durva verzió pedig megenged egy 4,5 órás éjszakai pihenést, majd kétszer 20 percet napközben.

Ez utóbbit próbálta ki Ryan Bergara, a Buzzfeed újságírója.


Mielőtt belefogott volna a projektbe, felkeresett egy alvásszakértőt is, aki nem sok jóval kecsegtette: szerinte ugyanis ennél több alvásra van szüksége egy embernek. Ettől függetlenül Ryan kipróbálta a többfázisú alvást, és beszámolt a tapasztalatairól.

Már a második napon kikészült Forrás: Youtube/BuzzFeedBlue

Már az első két nap is komoly kihívást jelentett számára,

nagyon kimerültnek és fáradtnak érezte magát nemcsak ahhoz, hogy eddzen, de ahhoz is, hogy elássa a napi feladatát.

A harmadik és negyedik napon pedig teljesen agyhalottnak érezte magát: memóriaproblémákkal küzdött, ésegyre lassabban reagált.

Az ötödik napon már nagyon furcsán viselkedett Ryan, egyáltalán nem tudott koncentrálni, és olykor csak úgy nevetésben tört ki.

A hetedik napon pedig egyszerűen nem bírta tovább, és kidőlt. Összegezve tehát Ryan azt tapasztalta, ez a módszer az emberek többségének egyáltalán nem ajánlott, csak azoknak, akik egyébként is sokkal kevesebb alvást igényelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.