Kiderült, miért lesz a lakosság 10 százaléka balkezes

Forrás: Thinkstock -
agy gerincvelő anyaméh írás balkezesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze a lakosság 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy balkezes. Sokáig úgy gondolták, hogy ennek a különböző agyféltekék működéséhez van köze, ám egy friss kutatás szerint inkább a gerincvelő az, ami ezért felelős. 

Ma már teljesen elfogadott, hogy valakinek a bal keze ügyesebb, ám néhány évtizeddel ezelőtt azonban még meg kellett tanulniuk jobbkézzel írni az érintetteknek. Sokáig úgy gondolták, hogy a balkezesség kialakulásásnak a különböző agyféltekék működéséhez van köze, a Ruhr University Bochum kutatói szerint azonban ez nem így van. A gerincvelő lehet a felelős.

Ma már írhatnak balkézzel a balkezesek Forrás: Thinkstock

Azt mondják, hogy a balkezesség jele már az anyaméhben felfedezhető. Erre abból lehet következtetni, hogy a magzat melyik ujját veszi a szájába. Erre nagyjából a 13. hétig kell várni.

Sebastian Ocklenburg, Judith Schmitz és Onur Gunturkun kutatók elmagyarázták, hogy a kar- és kézmozdulatok az agyi motoros kéregből indulnak el, ez küld jelet a gerincvelőnek. Ám hangsúlyozták, hogy a balkezesség még a 15. hét előtt eldől, ekkor azonban még nincs kapcsolat a motoros kéreg és a gerincvelő között.

Hüvelykúp: nemcsak fertőzések esetén jó, a megelőzésben is segíthttp://www.life.hu/drlife/20181001-mindent-a-huvelykupokrol.htmlMinden nő tudja, hogy a hüvely érzékeny terület, fontos odafigyelni a higiéniájára, fertőzés esetén elengedhetetlen a megfelelő kezelés kiválasztása, illetve sokat tehetünk annak érdekében is, hogy megelőzzük a bajt odalent. A különböző hatóanyagú hüvelykúpok nagy segítségünkre lehetnek, lássuk, mit tudnak ezek a készítmények. Dr. LifeOrigoRászokott a korai lefekvésre a blogger: ilyen hatással van ráhttp://www.life.hu/drlife/20181004-raszokott-a-korai-lefekvesre-a-blogger-ilyen-hatassal-van-ra.htmlEgy amerikai blogger úgy döntött, megpróbál átszokni a korai fekvésre: éjfél helyett este kilenckor ment ágyba, így hatott a szervezetére. Dr. LifeOrigoPár megállónyi séta is meghosszabbíthatja az életünkethttp://www.life.hu/drlife/20181004-par-megallonyi-seta-is-meghosszabbithatja-az-eletunket.htmlHajlamosak vagyunk kicsit ellustulni, főleg a hideg időben, amikor nem akarunk túl sok időt a lakáson kívül tölteni. Pedig egy mindennapos rövid séta meghosszabbíthatja az életet. Dr. Life--A túl sok alvás megrövidítheti az életünkethttp://www.life.hu/drlife/20181004-a-tul-sok-alvas-megroviditheti-az-eletunket.htmlFelnőttként napi 7-8 órát ajánlott aludni, ha tartósa 6 óránál kevesebbet alszunk, az károsan hathat egészségünkre. De nemcsak a túl kevés, hanem a túl sok alvás sem tesz jót. Dr. Life--Ilyen hatása van az egészségünkre a szőlőevésnekhttp://www.life.hu/drlife/20181004-ilyen-hatasai-vannak-az-egeszsegunkre-a-szoloevesnek.htmlItt az ősz és a szüret időszaka, vétek lenne kihagyni a szőlőt. Nagyon jó hatást gyakorol az egészségünkre, magas cukortartalma miatt azonban a cukorbetegeknek vigyáznia kell vele. Dr. LifeOrigoLeslie Mandoki lánya hazatérhetett a kórházból, miután métereket zuhanthttp://www.life.hu/drlife/20181004-leslie-mandoki-lanya-hazaterhetett-a-korhazbol-miutan-metereket-zuhant.htmlLeslie Mandoki lánya több métert zuhant egy lombházból az észak-rajna-vesztfáliai hambachi erdőben, ahol az erdővédő aktivistákhoz csatlakozott. Hordágyon vitték le, édesapja most nyilatkozott arról, milyen állapotban van gyermeke. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.