Végre úgy tűnt, hogy kezd jobban lenni Pécsi Ildikó férje, Szűcs Lajos halála után. Ám most a színésznő állapota hirtelen romlott, kórházba kellett vinni egy rosszullét után. Jelenleg nem tud dolgozni.

Pécsi Ildikó teljesen összeomlott miután elhunyt imádott férje, Szűcs Lajos. Ám az utóbbi időben egyre jobban lett, unokájával is kibékült hosszú évek után, és elkezdett a Fekete Péter című zenés darabra próbálni. Nagyon élvezte a közös munkát L. Péterfi Csabával, akit fiaként szeret.

Pécsi Ildikó abbahagyta színházi próbáit.Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Sajnos azonban a színésznő szeptember végén otthon rosszul lett, kórházba kellett vinni. Kiderült a vérnyomásával akadtak gondok, infúziót is kapott, de még aznap kiengedték. Viszont azóta nincs túl jól a legfrissebb hírek szerint.

„Ildikó jelenleg nem tud dolgozni. Hiába kapott rendszeresen a szervezetét erősítő infúziós kúrát, nagyon legyengült. Bár nagyon szeretne részt venni a próbákon, erre sajnos most semmi esélye, ágynyugalomra van szüksége. Persze rendszeresen látogatom, és bízom benne, hogy hamarosan javul az állapota. Természetesen a fia is nagyon vigyáz rá, együtt reménykedünk abban, hogy sikerül megerősödnie" – mondta a Ripostnak L. Péterfi Csaba.