Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója szerint megváltozott az arány a nemeket és a korcsoportokat illetően abban a tekintetben, kik kapják el most jobban a koronavírust.

A keddi napon minden eddiginél többen hunytak el koronavírusban egy nap alatt, 38 ember veszítette életét. Müller Cecília elmondta, az elhunytak többnyire 40 és 90 év között vannak, mindegyikük legalább egy krónikus betegségben szenved.

A fotó illusztráció.Forrás: Shutterstock

A 42. héten változott a korosztályok és a nemek érintettsége. Most a fiatalok és a 65 év felettiek között egyaránt sok a fertőzött. Elmondható, hogy újabban sajnos a középkorúak és az idősek is nagy számban betegednek meg.

Amíg ősz elején inkább csak a fiatalok voltak érintettek, addig a nemek aránya 50-50 volt. Most viszont, hogy az idősek között is több a beteg, a nők aránya nagyobb. Viszont a világban a férfiak nagyobb mértékben érintettek.