Solti János a mai napig nem tudja, milyen rák támadta meg a szervezetét. Ma már csak az érdekli, hogy végre túl van rajta.

„A nyakam egyik napról a másikra bedagadt, felduzzadt, rémisztő látványt nyújtott. Azt hittem, begyulladt a mandulám, aztán csak szedtem, szedtem az antibiotikumot lelkesen, miközben kiderült, hogy súlyos daganatos betegségem van. Jött a kemoterápia, a sugárkezelés, és öt évig szenvedtem. Kimondani is rémisztő: öt éven át elviselhetetlen fájdalmaim voltak, ráadásul az arcomban egyszerűen elvékonyodott a csont, aztán – hogy a sors fokozza a gyötrelmeimet – előbb az egyik, majd a másik oldalon is eltört az állkapcsom"

– nyilatkozta betegségéről a Blikknek az idén 50 éves LGT zenésze.

 

 „Nem tagadom, a rákkal való küzdelem során sokszor volt halálfélelmem"    

– vallotta be a zenész, aki a pandémia alatt örült, hogy egy kicsit lehalkult a világ.