II. Erzsébet királynő elszólta magát egészségi állapotáról: már a lábát sem tudja mozgatni

Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Wpa Pool -
királynő egészség II. Erzsébet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
II. Erzsébet királynő egészségi állapota miatt sokan aggódnak, hiszen Károly herceggel közvetlenül azelőtt találkozott, hogy a herceg pozitív koronavírus-tesztet produkált volna. Most maga a királynő tett utalást arra, hogyan érzi magát. 

A 95 éves Erzsébet királynő február 6-án ünnepelte platinajubileumát, vagyis uralkodásának 70. évfordulóját. Az uralkodó ünnepi éve azonban nem felhőtlen fia, András herceg pedofilbotránya miatt, de Károly hercegért is aggódhat, hiszen pozitív koronavírus-tesztet produkált a trónörökös. Az alattvalók azonban éppen a királynő egészsége miatt aggódnak, hiszen néhány nappal azelőtt találkozott fiával, hogy az pozitív koronavírus-tesztet produkált.

II. Erzsébet brit királynő egészségi állapotáról vallott Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Wpa Pool

A királynő állapotáról azonban az aggodalmak ellenére nem adtak hivatalos tájékoztatást, ám nemrég maga Erzsébet szólta el magát, amikor találkozott az új védelmi miniszterrel és annak elődjével. "Amint látja, nem tudok mozogni" - mondta az uralkodó botjára támaszkodva. Amikor a két férfi ezek után az állapotáról érdeklődött, II. Erzsébet a bal lábára mutatva csak ennyit mondott: "nem tudom mozgatni".

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.