Az ekcéma a csecsemő- és kisdedkor leggyakoribb krónikus bőrbetegsége. Gyakorisága 8-15 százalék, és ez az arány egyre nő. Dr.Vincze Ildikó, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyász-kozmetológusának segítségével utánajártunk, mi okozhatja a panaszokat, és hogyan kezeljük a tüneteket.

Thinkstock

Vörös, viszkető foltok, kiütések

Az ekcéma első jelei már a néhány hetes babán is megjelenhetnek, jellemzően azonban az első, második életévben, az arcon és fejbőrön jelentkeznek vörös, viszkető foltok, kiütések formájában. Az először nedvedző hólyagocskák pár nap elteltével felszakadva beszáradnak, majd az egész folyamat ismétlődik. A gyermekek és szülők számára talán a legnehezebb, hogy az ekcémás tüneteket rohamszerű viszketési ingerek kísérik, melyek nappal vagy éjszaka egyaránt jelentkezhetnek.

Öröklődhet a hajlam

Csecsemő- és kisgyermekkorban leginkább atópiás ekcémával találkozni, ami azt jelenti, hogy a tünetek kialakulásában nagy szerepet játszik az allergiás hajlam öröklődése. A gyermekkori ekcéma sajnos előre jelezheti a későbbiekben megjelenő allergiás betegséget. Az atópiás, vagyis allergiára hajlamos csecsemőknél kétéves kor alatt ekcémás bőrtünetek jelentkezhetnek, melyek táplálékallergiával is társulhatnak, majd két és három év között gyakori a savós középfül-gyulladás és végül óvodás, kisiskolás korban megjelennek a légúti allergiára jellemző tünetek: köhögés, szemviszketés és orrfolyás.

Könnyű felismerni a betegséget

A bőrgyógyász többnyire már az első vizsgálat során felismeri a jellegzetes tüneteket, melyek alapján megszületik a diagnózis: ekcéma. A terápia felírása során az orvos minden esetben figyelembe veszi a gyermek életkorát, és ennek megfelelően állítja össze az alkalmazandó szerek listáját. Az ekcéma kezelésében helyi szteroid készítmények - krémek - használhatóak a panaszok jelentkezésekor. Ezeket kisgyermekeknél rövid ideig, higított formában lehet alkalmazni.

Thinkstock

Fontos szerepet játszanak a panaszok fellángolásakor jelentkező nagyfokú viszketés csillapításában, a tünetek javulását követően azonban a kis beteg kezelésében inkább a testápolásra helyeződik a hangsúly. Kétéves kor után alkalmazhatók az úgynevezett helyi immunmoduláló szerek, melyek lényege, hogy érzékenyebb bőrfelületeken is alkalmazhatóak, illetve fenntartó kezelésként, hosszabb távon, panaszmentes állapotban is használhatók, a tünetek megelőzésére.

Fontos a gondos testápolás

Az ekcémás csecsemő érzékeny, gyakran igen száraz bőre gondos ápolást igényel. Fontos a nedvesség- és lipidpótlás, melyekről hypoallergén kozmetikumok segítségével gondoskodhatsz. Kerülj minden olyan terméket, amely illatanyagot és színezéket tartalmazhat. A kicsi ruháit, ágyneműit, illetve minden olyan textíliát, amely a bőrével közvetlenül érintkezhet, folyékony, színtelen mosószerrel mosd. Öblítőből a szenzitív vagy bababarát változatot válaszd, de az is jó megoldás, ha tiszta vízzel öblíted át alaposan a ruhácskáit. A nedvesség fokozottan irritálhatja a pici érzékeny bőrét, ezért a pelenkát cseréld gyakrabban. Ügyelj rá, hogy a gyermekszobában ne legyen túl meleg és a kicsit ne öltöztesd túl, mivel a verejtékezés fokozza a panaszokat.

Megelőzhető?

Az allergiás hajlam öröklődik. Már egy allergiás szülő esetén is 30, ha mindkettő allergiás, a gyermeknél közel 60-80 százalék az esély, hogy megjelennek a tünetek. Több kutatás is igazolta, hogy az anya várandósság alatti diétájával nem csökkenthető a gyermeknél megjelenő ekcéma kockázata. A megelőzésben egyes vizsgálatok alapján azonban fontos szerepet játszhatnak a terhesség alatt nagyobb mennyiségben fogyasztott zöld- és sárga zöldségek, citrusfélék és béta-karotin. Friss kutatások pedig a probiotikumok előnyeiről számolnak be, melyeket a várandósság időszakában és csecsemőkorban fogyasztva csökkenthető a gyermeknél megjelenő allergia kockázatát.

Thinkstock

A szoptatás az ekcéma megelőzésében is kulcsfontosságú szerepet játszik. Anyatej hiányában az allergiára hajlamos csecsemőknek hipoallergén (HA) tápszert lehet adni. Ekcémás gyermekeknél a hozzátáplálás megkezdésénél az allergizáló ételek - tehéntej, tojás, olajos magvak - bevezetését javasolt az egyéves kor utáni időszakra halasztani.

Kinőhető, vagy a későbbi allergia előfutára?

Azt, hogy az atópiás ekcéma tünetei elmúlnak-e, vagy a későbbiekben is megmaradnak, csecsemőkorban még nem lehet előre látni. A kicsik egy része valóban kinőheti a betegséget, többségüknél azonban az allergiás tünetek a későbbiekben az ekcéma mellett más formában is jelentkeznek. Az allergiás hajlamot felülírni nem lehet, de sokat tehetsz azért, hogy a tünetek ne rosszabbodjanak. A gondos testápolás és az egészséges, minél kevesebb adalékanyagot, tartósítószert tartalmazó étrend segíthet kontrollálni a panaszokat. Sokak számára a nagyváros szennyezett levegője is fokozza a tüneteket, mások esetében éppen a vidéki levegővel járó pollendús környezet okoz állapotromlást. Az ekcéma ugyan nem minden esetben gyógyítható véglegesen, de a kiváltó okok elkerülésével, a gyulladás megszüntetésével tünetmentes állapot érhető el.

A középső gyerek szindróma - Az egész életre hatással lehethttp://www.life.hu/anyaskodj/20110728-a-kozepso-gyerek-szindroma-az-egesz-eletre-hatassal-lehet.html Így lehet ártatlan hancúrozásból nagy baj - A leggyakoribb gyerekbalesetekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110720-igy-lehet-artatlan-hancurozasbol-nagy-baj-a-leggyakoribb-gyerekbalesetek.html 8 hasznos tipp, ha beteg a gyerek - Hogy gyorsabban gyógyuljonhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110713-8-hasznos-tipp-ha-beteg-a-gyerek-de-nincs.html Így vedd rá a gyereket, hogy csipsz helyett az egészségeset szeressehttp://www.life.hu/anyaskodj/20110712-igy-vedd-ra-a-gyereket-hogy-chips-helyett-az-egeszsegeset.html Egy apró zavar gyerekkorban, ami felnőttkori kényszerbetegséget jelezhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110712-egy-apro-zavar-gyerekkorban-ami-felnottkori-kenyszerbetegseget-jelez.html Pocakbarát zsírok - Így etesd a kicsit, hogy egészséges legyen!http://www.life.hu/anyaskodj/20110701-pocakbarat-zsirok-igy-etesd-a-kicsit-hogy-egeszseges-legyen.html