Természetes módon, egyszerűen, császármetszéssel, komplikációkkal, otthon, kórházban - egy gyermek ezerféleképpen megszülethet, az élmény azonban az édesanya számára mindig páratlan. Sorozatunkban hétről hétre kismamák mesélik el saját élményeiket arról, ők hogyan is adtak életet a kisbabájuknak.

Gabka mindkét gyermekének otthon adott életet, és cseppet sem bánta meg döntését. A kórházi szüléssel kapcsolatos ellenérzései még egyedülállóként kialakultak, szerencséjére később olyan párt talált, akivel ebben a kérdésben is egyetértettek.

"Csak mi, a civilizált emberek csináltunk betegséget egy természetes állapotból"

"Már gyerekkoromban szerettem volna édesanya lenni, de iszonyatosan féltem a szüléstől. Huszonévesen, ha meghallgattam, elolvastam egy szüléstörténetet, mindig kirázott a hideg és azt gondoltam, na, ezt én aztán biztosan nem... De már akkoriban motoszkált bennem a kérdés, vajon ezt csak így lehet?

Elnézést mindazoktól, akik nem abban a szimbiózisban élnek az állatokkal, mint én, de nekem bizony szükségem volt rájuk ahhoz, hogy a számomra helyes útra lépjek. Láttam a lovaimat, ahogy megellették kiscsikóikat. Láttam a határtalan büszkeséget a szemükben és azt a semmihez sem hasonlítható boldogságot, amit most már én is ismerek, de akkor távolinak és misztikusnak tűnt. Azt láttam, hogy mindez olyan természetes, olyan magától értetődő, olyan ősi, olyan nagyon 'igazi'... Aztán olvastam néhány cikket Geréb Ágnesről, hogy hogyan vált elkötelezett orvosból még elkötelezettebb bábává. Ekkor már tudatosan keresgettem mindazt, amit az otthonszülésről tudni lehetett. Rékám még pajzán gondolat se volt, még kerestem a megfelelő társat a gyermekneveléshez és a családhoz, de már teljesen biztos voltam abban, én vagy így, vagy sehogy!

Thinkstock

Amikor a páromat is megtaláltam, a gyermekünk könnyen és gyorsan megfogant. Ma már távolinak tűnik, ha rágondolok, milyen is volt, mikor először néztünk egymásra a párommal, hogy talán már jobb lenne hármasban. Távoliak, de emlékezetesek a megújult ízű szeretkezések, melyek egy gyermek ígéretét hordozták és messzi, de felejthetetlen pillanat, amikor megjelent a teszten a második csík. Halovány viszont az első három, rosszullétekkel tarkított, hányós hónap a gyomorégéseivel együtt. Élénkebb, színesebb a rákövetkező időszak, amikor fél méterrel a föld felett jártam a boldogságtól, hogy várandós vagyok. Csodás volt boltokat bújni, bababörzére menni, apró ruhácskák, pelusok közt válogatni, rendezgetni a gyerekszobát, és a szopis fotelben ülve álmodozni arról, milyen is lesz az élet egy kisbabával. De ismeretekkel is felvérteztem magam.

Felvettem a kapcsolatot hazai és külföldi otthonszülő édesanyákkal. Elolvastam mindent, amit a hazai és külföldi kórházi szülésekről tudni lehet. Azt láttam, hogy a leginkább anya- és bababarát kórházakban is rengeteg a fölösleges és sokszor káros beavatkozás. S közben ott voltak ellenpéldának az állataim, akiknek senki nem mondta, mit hogyan csináljanak, ők tudták ezt szakirodalom és orvosi beavatkozások nélkül is, sőt, úgy tudták igazán! Rájöttem, hogy csak mi, a civilizált emberek csináltunk betegséget egy természetes állapotból, vészhelyzetet egy normális, természetes folyamatból. Az én gyerekemet, akit kilenc hónapig a szívem alatt hordtam, senki sem fogja szülés után messze vinni tőlem, hogy leszedjék róla a hasznos magzatmázat, nyomkodják, fürdessék, és órákra ordítani hagyják. Én bizony úgy akarom megszülni, hogy azonnal a karomba kaphassam, hogy együtt pihenjünk órákon át, hogy magától szopizzon, amikor úgy érzi, itt az ideje, mint az újszülött kis állat, hogy ne steril műtő vagy rideg kórterem, hanem saját otthonunk meghitt falai között élvezhessük a nagy találkozást."

Társak és ellenzők

Gabi - orvosa személyében - ellenzőkre, de társakra is talált az otthonszüléssel kapcsolatban. Egyik legnagyobb támogatója a párja volt. A kötelező szülésfelkészítő tanfolyamon is együtt vettek részt.

"A párom, aki az első diplomáját az USA-ban, a New York Egyetem egészségügyi karán szerezte és hosszú éveket dolgozott az egészségügyben, az első pillanattól teljesen természetesnek érezte, hogy itthon szülünk. Nem látott benne semmi kivetnivalót, hiszen ott, ahol ő tanult, ez elfogadott és normális. Van egy egyhetes tanfolyam a Születésházban, amit mindenkinek, aki otthon kívánja világra hozni gyermekét, el kell végeznie. Sok szakember foglalkozott ott velünk, konzultálunk gyermekorvossal, védőnővel, pszichológussal, szoptatási tanácsadóval, intimtorna-trénerrel. A szülésről, a gyermekágyról, a gyermekgondozásról rendkívül mélyrehatóan beszélgettünk, minden kimondott és kimondatlan kérdésünkre választ kapunk. A nőgyógyász, akihez rendszeresen eljártam várandósságom alatt, a legjobb szándékkal ugyan, de eszméletlenül megnehezítette és csaknem tönkretette várandós hónapjaimat.

Vártam nagyon a csodát, de az késett... Volt helyette aggódás, ijesztgetések sűrű sora az orvostól, miszerint lánykánk túl pici, nem nő semmit, fenyeget a méhen belüli elhalás veszélye, romlik a lepény állapota. Július elejétől kétnaponta jártunk NST-re és flowmetriára. Mindig tökéletes eredményeket kaptunk, ennek ellenére az ijesztgetés maradt. Július 8-án már meg akarták indítani a szülést, de nem hagytam. Tudtam, éreztem, hogy teljesen jól van a baba, és hogy még túl korai lenne neki. Bíztam magamban, Rékában, Ágiékban és kitartottam. Jönni fog ez a baba, ha itt lesz az ideje. Addig minden orvosi vizsgálat alkalmával alá kellett írnom egy papírt, hogy orvosi javaslat ellenére, saját felelősségemre nem engedem a szülésindítást és nem fekszem be a kórházba sem. Eszméletlenül nehéz volt az egész világ ellen a saját ösztöneimre hallgatni. Mindig ott lapult tudatom mélyén a félsz: mi van, ha nincs igazam? Ugyanakkor mégis, ha a lelkem legmélyére néztem, biztos voltam benne, hogy a kisbabám jól van. Végül is 9 hónapja éltünk olyan szimbiózisban, amely csak anya-gyermek sajátja lehet ezen a világon."

Thinkstock

"A fájdalmak vittek, megállíthatatlanul"

Egy kórházi vizsgálaton aztán a szülésznőnek már gyanús lett Gabi arca, és valóban hamarosan elkezdődött a szülés.

"Lassan telt a nap. Semmi sem volt jó, nem találtam a helyem, nem kötött le semmi. Erre már fel kellett volna figyelnem, de hát honnan is tudtam volna? Este 8 körül már rendszeresek voltak a fájások, úgy 20 percesek, és egyre sűrűsödtek. 0:45-kor a párom fölhívta Ágit, aki összepakolt és elindult. Ideérve szívhangot hallgatott és megmérte a vérnyomásomat, később megvizsgált, és mindent rendben talált. Tanácsa ellenére pihenni nem tudtam, kora reggelig leginkább a WC-n tartózkodtam, de legalább jól kiürültem. Reggel 7 körül Móni, a segítőtársa javasolta, hogy menjek a kádba. A meleg víz csillapította a fájásokat, közben Móni, ha épp hanyatt voltam, locsolgatta a pocakomat, ha oldalt fordultam, a derekamat masszírozta. 8 körül pukkanást éreztem, a magzatvíz egy része folyt el, innentől lettek igazán rosszak a fájások. Pár perccel később elegem lett a vízből, a párom segített kiszállni, de arra már nem emlékszem, hogyan jutottam el a hálószobáig.

Minden, ami ezután történt, elmosódott és homályos. Valahol nagyon messze jártam én már akkor. Csak villanásokra emlékszem. Tudom, hogy kaptam forró borogatást, jól is esett, és hogy a párom masszírozott. Ági elmondása szerint 'bebetonoztam' magam a parkettába és nem voltam hajlandó mozdulni. Úgy éreztem, darabokra hasít a fájdalom egy soha véget nem érő körforgásban. Iszonyú nehéz ám átadni magunkat a fájdalomnak, nem pedig küzdeni ellene. Ha jó előre nem készülök erre tudatosan, talán nem is sikerül. Így viszont, bár szerintem üvöltöttem a fájások alatt, teljes mértékben át is adtam magam nekik, és azok vittek, megállíthatatlanul. Senki se mondta, mit kell tennem, de az az ősi tudás, amely minden szülő nő sajátja, hozzám is eljött."

"Az erő jött, és nem küzdöttem ellene tovább"

A kitolási szak komplikációmentesen zajlott, de nem volt rövid, és kemény küzdelem árán született meg Réka, aki az orvosi aggodalmak ellenére cseppet sem volt kisebb a kelleténél.

"Egyszercsak aztán valami megváltozott. Én éreztem, Ágiék tudták. Innen már semmire sem emlékszem, csak egy öszefüggő fájdalomra, ami hatalmasabb volt mindennél, és nekem nyomnom kellett, bár senki se mondta, hogy tegyem. Aztán később eljutott hozzám Ági hangja: add neki még az erőt, ha kéri... És én adtam. Óriás hullámként a hátára vett a fájdalom, és én üvöltöttem, de nyomtam minden erőmmel. Párom szerint egy órán keresztül, de erre sem emlékszem. Az erő jött, és én nem küzdöttem ellene tovább. A következő tiszta kép, amikor éreztem, hogy hirtelen minden fájdalom megszűnik, és én az utolsó erőkifejtés még el nem haló hangjain át is hallom, hogy felsír a lányom.
Felraktak az ágyra, mert addig az ágy szélén, négykézláb voltam (illetve szegény párom tartott tulajdonképpen), és máris a karomba adták őt. Gyönyörű volt, sima, formás, hatalmas. Az én 2,5 kilósnak saccolt, 'méhen belül sorvadó, nem növő' gyerekem 3,8 kg-mal született, de akkor mit sem számított mindez. Csak öleltem és néztem őt, a csodát, aki végre eljött. Apukája is mellénk feküdt, ott voltunk együtt, a család. Réka baba mindentudó, gyönyörű szemeivel nézett rám, arcáról béke sugárzott.

Aztán az első szopi bűvös-boldog percei, a felismerés, hogy szopizik a lányom! (Sokáig szopifüggők is voltunk mindketten, de a párom is gyakran mondta, szereti nézni, ahogy szoptatok.) Én meg nem tudom, mit csináltam azok alatt az évek alatt, amikor még nem volt Réka."

Kislány után kisfiú

Gabiék a csodálatos élmény után igen hamar vállalkoztak a kistestvérre is, aki szintén otthon született Ágiék segítségével, de jóval rövidebb idő alatt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Geréb Ágnes

"Mivel a szülés is, a kisbabás hónapok is életem legcsodásabb időszaka voltak, viszonylag hamar vállalkoztunk a következő babára. Ezúttal kisfiú érkezett.
A szülés előtt éjjel többször fölébredtem határozott és erős kontrakciókra, de ritkán jöttek, simán aludtam közöttük. Aztán 4 után kicsivel már nem aludtam vissza. Mire anyu 6-kor jött, már a hálószoba padlóján próbáltam életben maradni, legalább kétperces fájásaim voltak. Mire ideértek Ágiék, bizony a kitolási szak kellős közepébe csöppentek. A labdán ülve nagyjából ott tartottam gondolatilag, hogy én soha többet nem szülök, amikor iszonyatos erővel kirobbant a magzatvíz, Ági pedig a maga higgadt stílusában annyit mondott, hogy ha jönni akar az a babóca, talán jobb lenne nem ülni tovább a fején...

Még egy fájás, és egy óriási feszítő érzés után éreztem, ahogy kibújik a fejecskéje, aztán a következő kontrakcióval és kiabálással már éreztem is azt a hatalmas megkönnyebbülést, ahogy kicsúszott belőlem a kisember. Ő döbbenetesen erős hangon felsírt, engem gyorsan megfordítottak, mögém tömtek vagy hat párnát, s máris a karomban kaphattam. És nem is hittem el, hogy itt van, hogy megérkezett máris, csak láttam, hogy hatalmas és a kérésemre Ági lemérte - 4 kiló lett, kereken. Aztán valahogy délután lett és együtt feküdtünk az ágyon mi négyen és aludtunk, Attila apája mellkasán, Réka szorosan hozzámbújva. Olyan jó volt úgy felébredni és olyan szép ez az egész, bár fel még nem fogtam, csak pislogok, hogy immár két gyermekem van és áldom az Eget, hogy így lettek, hogy ilyenek lettek, hogy az enyémek, hogy egészségesek, gyönyörűek.

Hozzá kell még tennem, hogy ez az írás soha nem született volna meg, ha nincs Geréb Ágnes. Az a Geréb Ágnes, akit szégyenszemre kéz- és lábbilincsben vittek tárgyalásra azért, mert segített egy - mit egy, sok száz, sok ezer! - édesanyán és gyermekén."

"Legalább olyan szép szülésre vágyom, mint amilyen az előző volt" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120607-legalabb-olyan-szep-szulesre-vagyom-mint-amilyen-az-elozo-volt.html "Úgy döntöttem, fejest ugrok az ismeretlenbe" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120601-ugy-dontottem-fejest-ugrok-az-ismeretlenbe-igy-szultem-en.html "Kétszer is leesett a baba szívhangja" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120521-ketszer-is-leesett-a-baba-szivhangja-igy-szultem-en.html "Nem féltem, és talán ez lett a vesztem" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120517-nem-feltem-es-ez-lett-talan-a-vesztem-igy.html "Senki nem segített, csak néha rám szóltak, hogy halkabban jajgassak" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120502-senki-nem-segitett-csak-neha-ram-szoltak-hogy-halkabban-jajgassak.html