Segélyért folyamodott VV Vera - a lány egy kutyakozmetikai iskolába szeretett volna beiratkozni, ezért gondolta úgy, hogy a képzés alatt kér egy kis pénzügyi támogatást.


"Nem azért mentem támogatásért, mert nem tudok miből megélni. Nem kellene dolgoznom sem, megélek a haknikból. Iskolába szerettem volna járni, amit nem támogat az állam, ezért mentem el a munkaügyi központba. A kutyakozmetika érdekel nagyon, ezt szerettem volna csinálni. Úgy volt, hogy a héten elkezdem, de elbizonytalanodtam, mert léhűtőnek tartanak" - idézi Verát a Stop.hu.

www.facebook.com/vvverahivatalos

A lány elmondása szerint igenis szeret dolgozni, és a kutyák szépítése mellett a rendezvényszervező szakmában képzeli el a jövőjét. Már volt jó néhány állásinterjún, eddig azonban még egy munkát sem vállalt el, mert nem érezte igazán magáénak a lehetőséget. De vajon akkor miért is van szüksége segélyre, ha nem a megélhetéshez kell? "Miért ne kérném? Tizenkét évig dolgoztam, miért ne mennék be segélyért? Miért hagynék ott az államnak 60-70 ezer forintot? Nekem kevés a havi 150 ezer forint, én 240 ezerből akarok megélni! Ha megélhetésre kellene, akkor már két hónappal ezelőtt bementem volna bepánikolva. De megélek így is, egyszerűen csak nem fogom otthagyni azt a pénzt" - indokolta döntését Vera.

"Én legalább nem a testemből élek! Visszatérhettem volna ehhez az úthoz is, de nem tettem. Munkából akarok élni, nem pedig a villától kapott népszerűséget akarom meglovagolni. Seherezádé most DJ, szereti, csinálja, de pár hónap múlva el fog tűnni, akárcsak Cristofel vagy Fecó. Sehi így tudja kihasználni a villabeli népszerűséget. Az tipikus celebkedés, hogy nem értek semmihez és abból élek" - vallott egykori villatársairól a szőkeség.



Egy zöldség, melyből ínycsiklandozó desszertek készülnekhttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120614-rebarbara-egy-zoldseg-amibol-inycsiklandozo-desszertek-keszulnek.html 4 különleges, pezsgős desszert, ha unod a hagyományos édességekethttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120612-4-kulonleges-pezsgos-desszert-ha-unod-a-hagyomanyos-edessegeket.html 6 gyönyörű évet töltöttek együtt: kis kedvencét gyászolja Lang Györgyihttp://www.life.hu/hazitunder/20120611-6-gyonyoru-evet-toltottek-egyutt-kis-kedvencet-gyaszolja-lang-gyorgyi.html Kigyulladt Robert De Niro lakásahttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120609-kigyulladt-robert-de-niro-lakasa.html Októberig virágzó, igénytelen, mégis gyönyörű növények az erkélyrehttp://www.life.hu/hazitunder/20120607-oktoberig-viragzo-igenytelen-megis-gyonyoru-novenyek-az-erkelyre.html Van az a pénz? Gusztustalan feladatra vállalkoznak a TV2 műsorvezetőihttp://www.life.hu/hazitunder/20120605-van-az-a-penz-gusztustalan-feladatra-vallalkoznak-a-tv2-musorvezetoi.html Vajon illik hangosan durrantani? - A pezsgőfogyasztás etikettjehttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20120607-vajon-illik-hangosan-durrantani-a-pezsgofogyasztas-etikettje.html