Természetes módon, egyszerűen, császármetszéssel, komplikációkkal, otthon, kórházban - egy gyermek ezerféleképpen megszülethet, az élmény azonban az édesanya számára mindig páratlan. Sorozatunkban hétről hétre kismamák mesélik el saját élményeiket arról, ők hogyan is adtak életet a kisbabájuknak.

Saroltának minden orvos azt mondta, hogy nehezen esik majd teherbe, ennek ellenére mindkét gyermeke hamar megfogant, és a szülések is gyorsan, komplikációk nélkül zajlottak le. A szülésznők és az orvosok hozzááállása viszont igencsak megkeserítette mind a két gyermekágyi időszakot.

"Hét éve voltunk együtt a párommal, mikor úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk. A vékony testalkatom miatt többször megkaptam az orvosoktól, hogy bizony nehézségeim lesznek, ha gyereket akarok, így aggódtam is kicsit. Az egyik orvos ráadásul egyenesen azt mondta, hogy természetes úton soha nem fogok teherbe esni. Ehhez képest éppen csak belevágtunk a babaprojektbe, máris pozitív lett a terhességi teszt. Bevallom, először csak elégtételt éreztem az orvosokkal szemben, ez az érzés azonban hamar elszállt, és felváltotta a terhességem miatt érzett boldogság: imádtam terhes lenni, csodálatos volt az érzés, hogy ott mozog bennem az a kis élet. A párkapcsolatomhoz is rengeteg pluszt adott a babavárás."

Könnyű, gyors, zökkenőmentes szülés

A szülés a vártnál korábban indult be, de aztán amilyen hamar elkezdődött, olyan hamar le is zajlott.

"Egyik este hirtelen elöntött a magzatvíz. Azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Mivel csak a 37. héten voltam, teljesen készületlenül ért, a kórházi csomagom sem volt összepakolva. Gyorsan összedobáltunk néhány cuccot a párommal, és elindultunk a kórházba. Fájásaim egyáltalán nem voltak, így 11 óra körül kaptam oxitocint. Iszonyatosan fájt a szülés, de valahogy mégis nagyon jó emlékként maradt meg bennem. A páromon kívül senki más nem volt bent, a szülésznő talán kétszer jött be, békén hagytak minket.

Úgy éreztem, hogy távol kerül tőlem a világ, csak az igazán fontos dolgok vannak velem, a párom, én és a kisfiunk. Úgy gondoltam, hogy most a fájdalomra is szükségem van, így tudom átérezni, felfogni, micsoda változás következik be az életünkben. A baba nagyon gyorsan meglett, negyed kettőkor már a kezemben volt. De erre már homályosan emlékszem csak. Mire a karjaimba vehettem, már nagyon kimerült voltam, és a gátsebem is iszonyatosan fájt. A szülőszobában talán csak tíz percet lehettünk hármasban, front volt, sokan szültek, minket levittek a kórtermekbe, a párom meg hazament."

Három nap múlva műtét

Sarolta és Andris boldog kis világába egy sürgős műtét zavart bele.

"A következő napokkal kapcsolatban máig ambivalensek az érzéseim. Másnap megkaptam Andrist, elkezdhettünk ismerkedni egymással. Nagyon szépnek és törékenynek láttam, és örömmel töltött el, hogy gondoskodhatok róla. Látogatási tilalom volt, senki nem volt ott, aki számítana. Ezért úgy éreztem, hogy burok van kettőnk körül, amibe más ember nem tud behatolni. Nagyon bensőséges és különleges érzés volt.

A gátsebem mindeközben borzalmasan bedagadt és fájt. Menni alig tudtam, ülni nem tudtam, feküdni is csak bizonyos pózokban, és WC-re sem tudtam menni magamtól. Az orvosokat ez nem igazán érdekelte, nagyjából úgy reagálták le, hogy ne kényeskedjek. Az egyik, akit megkértem, hogy nézze meg a sebemet, rámripakodott, hogy 'maga a saját lábán jött ide, aki saját lábon jár, annak semmi baja sincsen.' A harmadik nap reggelén a saját orvosom bejött és megnézte a gátmetszés helyét. Egy pillanat alatt vörös lett a feje, kiment a nővérekhez és szinte ordítva kérdezte, hogy ki volt ügyeletben, hogy ezt nem vette észre. Aztán visszajött és közölte velem, hogy megy és intézi a műtőt. Húsz perc múlva újra ott volt és elmagyarázta, hogy a seb helyén egy vérömleny alakult ki, amit műteni kell. (A mai napig nem tudom, kinek a hibája volt, vagy egyáltalán hibázott-e valaki. Orvos unokanővérem szerint a gáttáji hematomák egy része véletlen baleset, amit nem lehet kivédeni. Másik része pedig az orvos hibája. Az orvosom szerint természetesen az előbbi eset történt, én meg a bölcsészdiplomámmal nem tudom eldönteni.)

Még aznap délután megműtöttek. Az hiszem, az aneszteziológus orvos valamit nem jól csinált, mert az operáció vége felé félig-meddig magamhoz tértem. Éreztem, ahogy összevarrtak, de jelezni nem tudtam. A műtét után két nappal végre hazamehettünk. Azzal a gondolattal hagytam ott a kórházat, hogy soha többé nem lesz gyerekem, mert én ezt még egyszer nem csinálom végig."

Nem Andris volt az utolsó...

A megpróbáltatások ellenére Andris elég hamar hugicát kapott, aki szintén hamarabb érkezett a vártnál.

"Andris 15 hónapos volt, amikor újra teherbe estem. Tervezett baba volt, de mikor elvégeztem a tesztet, és az pozitív lett, hirtelen úgy éreztem, hogy ez még korai volt, talán nem kellene most még egy gyerek. Másnap azonban már tudtam örülni a kistestvérnek. A párom különösen boldog volt, amikor megtudtuk, hogy a második baba kislány lesz.

38 hetes terhes voltam, este kilenc után járt az idő, amikor nekiláttuk Andrist fürdetni. Fürdetés közben egyre gyakrabban kellett pisilni járnom. Gyanús volt a dolog, egyértelműnek tűnt, hogy a baba feje már nagyon lent van. Aztán észrevettem, hogy minimálisan, de vérzek. Felhívtam az orvosomat, mondta, hogy lassan induljak a kórházba. Befejeztük a fürdetést, próbáltam Andrist altatni. Ő hatalmas hisztit rendezett, én meg rádöbbentem, hogy már fájásaim vannak. Nem mértük őket, már a kezdetnél szinte egybemosódtak, talán egy-két percesek lehettek. Mondtam a páromnak, hogy én most elmegyek, hívjon át valakit, aki vigyáz a gyerekre, aztán jöjjön utánam."

"Úgy éreztem magam, mint a hulla a boncasztalon"

Sarolta nem éppen szokásos módszerrel jutott el a kórházba, még épp idejében: Lenke már erősen igyekezett kifelé.

"Buta voltam, úgy döntöttem, hogy metróval megyek szülni. Az elején éppen hogy csak éreztem a fájásokat, gondoltam, bejutok így is. Máig nem tudom, hogy értem be, mert amikor betoppantam a szülészetre, már erősen véreztem, és látszott, hogy Lenke érkezése nagyon közel van. A szülésznő, aki megvizsgált, közölte, hogy teljesen eltűnt a méhszáj, és ha akarom, szól az orvosomnak, de szerinte nem fog beérni.

A következő fél óra borzalmas volt. Egy a hatvanas évekből ottfelejtett szülőszobába kellett mennem, olyan CTG-készüléket tettek rám, amivel csak feküdhettem, közben élesen világított a fény a szemembe. Úgy éreztem magamat, mint a hulla a boncasztalon. A legrosszabb viszont az volt, ahogy a szülésznők viselkedtek. Máig nem tudom, mi volt a bajuk, de beszólogattak, udvariatlanok voltak, és még sorolhatnám. Még az elején elém raktak egy nagy halom papírt, és közölték, hogy írjam alá. Kérdeztem, hogy ezek mik, erre rámripakodtak, hogy erre most nincs idő, csak írjam alá. Az orvosi papírjaimmal véletlenül összefogtam a bankkártyámat és azt is átadtam. Az egyik utánam hozta a szülőszobára, és 'azért ezt nem kértem, kicsikém' felkiáltással odavágta a cuccaim közé. A másik azon háborgott, hogy valamit visszakérdeztem, mivel éppen fájásom volt, és nem figyeltem arra, amit mondott. (Később valaki a szememre hányta, hogy mit nyavalygok, nekem kellett volna kiállni a jogaimért. Azt hiszem, az illetőnek még nem lehettek komoly fizikai fájdalmai.)

Az utolsó percekben berobogott az orvosom - utána érdekes módon egyetlen illetlen megjegyzés nem hangzott el. Addigra már teljes stresszben voltam, máig nem tudom, hogyan szültem meg azt a gyereket. Magától a szüléstől már akkor sem féltem, amikor a fiamat vártuk. Ezúttal viszont úgy éreztem, hogy én egyszerűen képtelen vagyok szülni, fogalmam sincs, mit kell tennem, igazából azt sem éreztem, mikor van fájás, mikor nincs. Csak nyomtam bele a vakvilágba. Amiatt is pánikba estem, hogy az orvosom odaszólt a szülésznőnek: 'gyengülnek a fájások'. Persze, a stressz leállítja a szülést... Az járt a fejemben, hogy képtelenség, hogy egy gyerek kiférjen 'ott', biztosan szét fogok szakadni, és megint jön a kínlódás, mint Andris születése után. Aztán hirtelen megjelent Lenke feje. Fantasztikus látvány volt. Nem érzelmileg fogott meg, hanem hitetlenül szürreális volt, ahogy kiemelkedett belőlem. Abban a pillanatban nyílt a szülőszoba ajtaja és belépett a párom. Negyed tizenkettő volt, két óra se kellett Lenkének ahhoz, hogy megszülessen."

"Úgy kezeltek, mint egy hülyegyereket, aki meg akar szökni a javítóintézetből"

A szülés utáni boldogságnak megint az orvosok miatt lett vége, Saroltának nagy küzdelmébe került, mire hazamehetett.

"Amikor Lenke kibújt, hirtelen elöntött a boldogság. Megúsztam ép gáttal a szülést, semmi fájdalmat nem éreztem. Így sokkal inkább ott tudtam lenni lélekben, amikor a kislányunkat először a kezembe adták, mint Andrisnál. Nagyon szépnek láttam. A következő két óra, amit hármasban töltöttünk a szőlőszobában, nagyon boldogan telt.

Még a szülés előtt eldöntöttem, hogy nem maradok 72 órát a kórházban. Egyrészt Andris miatt is hamar haza akartam kerülni, másrészt azért nem láttam értelmét az ottlétnek, hogy egy orvosnak tűnő valaki a küszöbről naponta egyszer beszóljon, hogy: 'Ugye, jól vannak!' Az egyik nővérnek jelentettem be, hogy mennénk haza. 'Maga innen nem mehet el' - válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon. Kicsit megdöbbentem, de közöltem, hogy saját felelősségre bármikor hazamehetek. 'Olyan nincs, hogy saját felelősség, csak olyan van, hogy önkényes távozás' - hangzott a válasz. Ennyiben maradtunk, én meg nekiláttam, hogy megszerezzem a zárójelentéseket.

A kórházi dolgozók nagyon nem akarták, hogy elmenjünk. A következő stratégiát alkalmazták. Egy: ők kiadják a zárójelentést, de csak akkor, ha ez vagy az rábólint. Ekkor mentem a kijelölt személyhez, aki azonnal egy másikhoz küldött. Kettő: érzelmi zsarolás, előadták, hogy milyen halálos veszélyeknek teszem ki Lenkét, ha nem maradunk 72 órát a kórházban. (Az egyik orvos azt is megemlítette, hogy miattam is maradni kell. Ha esetleg gond lenne a gátsebemmel, akkor itt azonnal intézkednek. Erre inkább nem mondtam semmit.) Három: egyszerű zsarolás képtelenebbnél képtelenebb dolgokkal: én mehetek, de a gyerek marad. Nem adják be a BCG-oltást a lányomnak. És végül a csúcs: nem adják oda a tgyáshoz és az anyasági támogatáshoz szükséges papírokat, ha nem maradok 72 órát. Végig kitartottam, egy idő után már csak azért is. A legérdekesebb az egészben, hogy az elején úgy kezeltek, mint egy hülyegyereket, aki meg akar szökni a javítóintézetből. Aztán a végére stílust váltottak, felnőtt emberként beszéltek hozzám és nyíltan kimondták: orvosi oka nincs a maradásunknak, csak ha megyünk, nem fizet a tb a kórháznak. Tudom, milyen nehéz helyzetben van a magyar egészségügy, ha normális stílusban elmondják ezt az elején, akkor azt hiszem, maradtunk volna, de így egyértelmű volt, hogy hazamegyünk."

Saroltáék, bár több gyermeket nem terveznek, mégis hiányolják valahol a harmadik babát, ahogy Sarolta is a háborítatlan szülés élményét.

"Több gyereket jelenleg nem tervezünk, így bennem erős hiányérzet van. Két gyors és mindenfajta komplikáció nélküli szülésen vagyok túl. Úgy érzem, számomra egy gyerek világrahozatala nem orvosi esemény, hanem valami nagyon különleges, bensőséges élmény lehetne. Úgy érzem, a kórházban uralkodó körülmények elvették tőlem, tőlünk ezt az élményt. Már a második babámat szerettem volna otthon megszülni, de a párom nagyon nem akarta. Utólag bánom, hogy nem voltam erőszakosabb vele. Hiába nem akarok már gyereket, még bennem van az az érzés, hogy szeretnék még egyszer szülni, mindegy, hogy otthon, vagy más helyen, de hogy ne legyenek olyan emberek, olyan körülmények, beavatkozások, melyek csorbítanak a szülés élményén."

"Egyetlen dologtól rettegtem csak" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120713-egyetlen-dologtol-rettegtem-csak-igy-szultem-en.html "A férjem odanézett, elsápadt és kirohant" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120706-a-ferjem-odanezett-elsapadt-es-kirohant-igy-szultem-en.html "Nem akartam azt a gyereket" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120628-nem-akartam-azt-a-gyereket-igy-szultem-en.html "Nyomtam, ahogy mondták, de semmi sem történt" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120619-nyomtam-ahogy-mondtak-de-semmi-sem-tortent-igy-szultem.html "Teljesen biztos voltam benne: vagy így, vagy sehogy!" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120614-teljesen-biztos-voltam-benne-vagy-igy-vagy-sehogy-igy.html