Jane Austen a romantika királynője volt, a magánéletét azonban tragédiák övezték

Kifinomult, szellemes stílusában a realista ábrázolásmód mesterien találkozik a romantikus cselekményszálakkal. Nem véletlen, hogy sokan a regényirodalom „koronázatlan királynőjeként” emlegetik Jane Austent: gondolkodásmódja és írói eszköztára jóval megelőzte a saját korát.

Jane Austen élete – boldog és tartalmas gyermekkor, tragikus felnőttlét

Steventon paplakának nyugodt világa adott bölcsőt ennek a rendkívül élénk szellemű lánynak: itt tanulta meg, hogyan lehet egyszerre figyelni az emberekre – és közben derűsen, mégis kíméletlen pontossággal átlátni rajtuk. Nagy családban nőtt fel: hat fiútestvér és egy nővér mellett formálódott az a biztos ritmusérzék, amely később a párbeszédeit is olyan természetessé varázsolta. A családi mindennapok ráadásul nem voltak eseménytelenek: a testvérek történetei, a fiatalkori utazások élményei mindig új benyomásokat hoztak a ház falai közé. Ennek a közegnek köszönheti, hogy olyan magától értetődő az életművében a családi dinamikák feszegetése, a társasági játszmák finom boncolgatása és a párbeszédek pontossága. Korán rátalált az olvasás örömére, és ugyanilyen korán az íráséra is: az első játékos, rövidebb szövegeket egyre tudatosabban felépített történetek követték, amelyekben már megcsillant a rá annyira jellemző és összetéveszthetetlen irónia. Legfőbb szövetségese kiskorától haláláig a nővére, Cassandra maradt: ő volt a bizalmasa, de később hagyatékának megőrzésében a család többi tagja is szerepet vállalt.

Jane Austen történetei időtlen klasszikussá nőtték ki ki magukat

Az írónő mindössze hat nagy regényt fejezett be – köztük az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, az Emma és a Mansfield Park világát –, mégis olyan érzésünk lehet, mintha egy egész irodalmi korszakot nyitott volna meg és épített volna fel egymaga. Művészetének titka részben abban rejlik, hogy miközben olvassuk, egy romantikus regényt tartunk a kezünkben, ám a sorok között ott a pengeéles társadalomkritika, a humor és az emberismeret is. Ez az elegy a színpadon és a képernyőn is kivételesen jól működik: a Büszkeség és balítélet, amiből hamarosan újabb film készül, például az 1938-as televíziós feldolgozástól kezdve számtalan adaptációt megért, és ma is újra meg újra megihleti a rendezőket. Az olvasók körében is töretlen a sikere: múzeumi összesítések szerint ez a regény világszerte több mint húszmillió példányban kelt el, és megjelenése óta szinte folyamatosan nyomtatásban van.

Magányos élet, tragikus elmúlás

Magánélete épp annyira regénybe illő, mint a hősnőié – csak több a benne a be nem teljesült érzelem és a keserű fordulat. Első, Tom Lefroyhoz fűződő kapcsolatát többnyire a levelezéseiből ismerhetjük: a fiatal Jane lelkesedéssel írt róla nővérének. A kapcsolat azonban gyorsan megszakadt, ugyanis a fiú szülei eltiltották gyermeküket a szerény körülmények között élő írónőtől. Néhány évvel később aztán eljegyezték, ám a történet ekkor is drámai fordulatot vett: Harris Bigg-Wither ajánlatát ugyan elfogadta, ám másnap visszalépett. A döntése pontos okát sosem tisztázta, ám egyes feltételezések szerint egy pillanatra elcsábíthatta az anyagi biztonság ígérete. Egyetlen éjszaka azonban elégnek bizonyult számára ahhoz, hogy visszataláljon elveihez, amelyeket a regényeiben is újra és újra megfogalmazott: a jólét nem pótolhatja a szerelem érzését. Végül soha nem ment férjhez, ám ez a választott magány egyfajta szabadságot is hozott számára: megalkothatta az irodalom legemlékezetesebb szerelmespárjait és megélhette azokat az érzéseket, amik a való életben nem adattak meg neki. Nem szárnyalhatott azonban sokáig, ugyanis harmincas évei végén egy akkor még ismeretlen vesebetegség támadta meg a szervezetét. Állapota folyamatosan romlott, miközben bőrén egyre több sötét folt jelent meg, ami visszahúzódásra és magányra késztette negyvenegy éves korában bekövetkezett halálig.

Híres emberekről olvasnál? Kattints a cikkekre!