Orsi és férje viszonylag fiatalon vállalták első gyermeküket, Andrist, de cseppet sem bánták meg döntésüket: a hatalmas babával együtt alkotnak igazi boldog családot - amit a Life.hu-nak el is meséltek.

"Azért vállaltunk babát, mert egyszerűen itt volt az ideje. Bár csak 24 évesek voltunk, amikor belekezdtünk, már egy éve házasok voltunk, négy éve tartott a kapcsolatunk, és három éve éltünk együtt. Fiatalon szerettünk volna szülők lenni, szeretnénk még 1-2 gyereket, és jó lenne, ha nem lenne túl nagy korkülönbség köztünk meg a gyerekek között. A terhesség gyakorlatilag panaszmentes volt, remekül éreztem magam végig. Persze akadtak nehézségek - hátfájás az ülőmunka miatt, na meg a rengeteg mosdóba járás -, de összességében szinte semmi problémám nem volt, a hormonhisztik is elkerültek - amin én meglepődtem -, sikerült normálisnak, kiegyensúlyozottnak és szerencsére egészségesnek maradni. Na meg aktívnak! 38 hetesen még vidáman focimeccsre, társaságba jártam.

Forrás: Thinkstock
Illusztráció

A szüléssel kapcsolatban nem szőttem terveket, igyekeztem csak a terhesség legvégén foglalkozni vele, hogy feleslegesen ne aggódjak -  de aztán végül egyáltalán nem féltem. Andris igen nagyra nőtt, a fejátmérője a 38. héten már 10,4 cm volt, mégis a természetes szülést pártoltuk."

Mivel Andris a kiírt időpont környékén sem akart kibújni, az orvos már a szülésindítás mellett döntött - de végül nem volt szükség rá.

"Vasárnap kellett volna bemennünk a kórházba, de szombaton délután még kimentünk a lecsófesztiválra, hogy egy kis sétával előcsalogassuk a gyermeket - mégiscsak a természetesség hívei vagyunk. Ettünk három lecsót, találkoztunk a barátainkkal, sétáltunk egy nagyot, majd hazafelé már éreztem, hogy azért valami nem olyan, mint szokott lenni. Dani, a férjem viccesen mondta is, hogy ha kell, minden padon leülhetünk, hogy fújjak egyet - nos, erre gyakorlatilag szükség is volt. Mire hazaértünk, már sejtettük, hogy nem kell itt indítani semmit, jöttek szépen a jóslófájások. Meg is beszéltük, hogy lefekszünk aludni egy kicsit, hátha éjszaka már komolyan beindul a szülés. Aludtunk is, majd nyolc óra felé, mikor egyre erősebb görcseim voltak, gyorsan ellenőriztük a kórházi táskát, fürödtünk egy utolsót együtt, majd éjfél körül lefeküdtünk aludni. Nos, Dani aludt is, én nyolc órától írtam egy darab papírra a fájások időtartamát, amik egyre hosszabbak és erősebbek lettek. Hajnali ötkor kezdődtek az ötperces fájások, így hatkor ébresztettem Danit, hogy lassan mennünk kéne. Összekészülődtünk, miután kihevertük a sokkot, hogy most aztán tényleg szülünk, felhívtuk a szülésznőt, és fél nyolc körül értünk a kórházba. Már három ujjnyira ki voltam tágulva, mondták is, hogy mindenkinek így kéne bejönni a kórházba, mehetünk a rózsaszín szülőszobába, Danit pedig lezavarták kórházi ruhát venni. Közben szépen jöttek a fájások, de nem voltak nagyon megerőltetőek, még nevettünk is Danival, hogy nem pont így képzeltük el a szülést -  később persze már leolvadt a mosolyunk. Pár napja még azt gondoltam, hogy szivárog a magzatvizem, és szidtam is magam, hogy biztos veszélyben van a baba, én meg nem is tudok róla, de ekkor megrepesztették a magzatburkot, és rájöttem, hogy a magzatvizet semmi mással nem lehet összetéveszteni. Tíz óra felé már elég erős összehúzódásaim voltak, de azért még sétálgattunk, viccelődtünk, vártuk a nagy fájásokat. Ezután hamar a tolófájások következtek, de egy idő után helyettük méhösszehúzódó görcsöket éreztem a hasam tetején, ami nem volt szerencsés, ezért oxitocint kaptam. Ekkor fél tizenegy körül jártunk, kérdeztem az orvost, hogy mire számíthatunk, és lelkesen mondta, hogy legkésőbb tizenegyre anya leszek. Nos, nem így történt."

Forrás: Thinkstock
Illusztráció

Hiába indult be szépen a szülés, a baba méretei miatt a kitolási szakasz nagyon elhúzódott, és a végén Orsiból is elszállt minden erő.

"Egy órán keresztül harcoltam a tolófájásokkal, lábaim a kengyelben, aminek kisujjnyi vastagságú tartórúdját szorítottam úgy, mintha az életem múlna rajta. Nyomtam, ahogyan az orvos vezényelt, mikor kifogyott belőlem a szusz, rám kiabáltak, hogy de most húzzak bele, közben Dani tartotta a fejem, az orvos meg a szülésznő olyan dolgokat műveltek, ami sosem jutott volna eszembe a szülés előtt - mint utólag kiderült, kézzel tágítottak. Aztán közel egy óra után az orvos belátta, hogy így nem fog menni, a hasam nyomkodása sem ér célt, ezért hívtak egy másik orvost, s ekkorra sikerült kitolnom Andrist. Egyszercsak láttam, hogy Dani eltűnik mellőlem, majd ráraktak egy gyereket a hasamra. Én annyira nem voltam magamnál, hogy fel sem fogtam, mi történik. Reszketett minden porcikám, csak azért nem sírtam, mert akkor a létfenntartáshoz szükséges szerveimnek nem jutott volna elég energia. Nem tudtam, hogy mi történik, kérdőn néztem Danira, akinek dagadt a mellkasa a büszkeségtől, és sugárzóan mosolygott rám - én csak annyit bírtam kinyögni, hogy: Dani?! Megsimogattam a baba fejét, megfogattam vele az ujjam, és a végkimerültség határán a levegőt kapkodva csak néztem a gyereket, amíg el nem jutott a tudatomig, hogy ő az, aki korábban a hasamban volt. Ő az én kisfiam, és tényleg megszületett. A születése pillanatára a mai napig nem emlékszem, egyszerűen poszttraumás sokk ért, mint amikor bungee jumpingoltam: hónapokig nem emlékeztem a zuhanásra, s így a születése konkrét pillanatáról sincs emlékem."

Orsiék öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis Andrist elvitték, s a gátvarrásnál nem hatott az érzéstelenítő injekció. Mindezek után ráadásul Orsi bele is ájult az ápolószemélyzet karjaiba.

"Andris és az apja elmentek, én ott maradtam az ágyon és jött a horror. Ha még a szülést valami isteni csoda folytán ki is bírtam - csak az összehasonlítás kedvéért: a szobatársam a 3 kilós kislányát 4 kitolással hozta világra tíz perc alatt, az én nagyfiam 20-25 kitolással jött össze egy hosszú óra alatt -, a gátvarrás valódi kínzás volt. Egyrészt egyszerűen elfogyott az energiám, másrészt ahogy már korábban a visszérműtétemnél, így most sem hatott az érzéstelenítő injekció, így minden egyes öltést, cérnamozdulást végigszenvedtem, és közben továbbra is nyafogtam. Mikor végre véget ért ez a procedúra, otthagytak egyedül a hormonjaimmal, a halálos kimerültséggel, a fájdalommal, az ürességgel, és persze a várakozással, azzal, hogy nem tudtam, hol és mi van a gyerekkel - próbáltam sírni, de egyszerűen tényleg nem bírtam. Fel akartam állni, hogy megkeressem a fiamat, de megmozdulni se bírtam, nagyon rosszul éreztem magam. Aztán megjelent Dani, fülig ért a szája, elmondta, hogy minden rendben, a baba gyönyörű, én pedig nagyon ügyes voltam. Végre hozták Andrist, tényleg gyönyörű volt, szép és érdeklődő, már amennyire lehetett, bár a fején nagyon látszott a hosszú kitolás. Egy ápolónő segített megetetni, ami nagyon fájt, de addigra már jobban voltam, beszéltünk a babához, és nem győztünk rácsodálkozni, hogy ez egyszerűen lehetetlen, hogy ő tényleg van és ilyen fantasztikus. Nagyon boldogok voltunk.

Amikor letelt a két óra, fel kellett volna állnom, hogy a szobámba vigyenek. Felálltam, de nagy szédülést, fülzúgást éreztem, ezért azonnal lefektettek az apukáknak fenntartott ájulós fotelágyra. Amikor kicsit jobban lettem, hoztak hordágyat, felálltam, aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy három aggódó arc hajol fölém, lábam az égben és azt mondogatják, minden rendben. Ekkor a látószögből rájöttem, hogy elájultam, életemben először: félelmetes volt, de szerencsére a hordágyas bácsi elkapott, így dívásan a karjaiba ájultam. Segítettek felfeküdni a hordágyra, bevittek a gyerekágyas szobába, de nem kelhettem fel, kaptam infúziót, rossz volt minden, de aztán hozták a babát, és akkor jó lett minden."


A boldog és egészséges Andris

Andrist pár hete már hazavitték a kórházból, Orsival együtt a legnagyobb egészségnek örvend, így már csak az etetéssel kell megküzdeniük.

"Így utólag azt mondom, a szülés egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az ember elképzeli: sokkal kevesebb szörnyű része volt, mint amire számítottam. A memória áldásos természetének köszönhetően összességében nagyon jó élményként él bennem, bár a kórházi tartózkodás és itthoni első pár nap nehéz volt: rettenetesen nehezemre esett mozogni, se ülni, se állni, se feküdni, se oldalra fordulni nem voltam képes, és nem tudtam azonnal rohanni Andrishoz, ha szüksége volt valamire. Bár minden rendben van itthon, az etetéssel gondjaink vannak: a bimbóvédő, tápszer, fejés, sterilizálás körforgásában élünk. Néha Andris annyira türelmetlen, hogy magát megfeszítve ordít, amikor etetni próbálom. Ez nagyon nagy próbatétel neki és nekem is, nehéz nem kiesni a kiegyensúlyozott, boldog, odaadó anyuka szerepből. Most egy laktációs szakember segítségét kértük, hátha így könnyebben megy majd az etetés. Ezt leszámítva ez az időszak és Andris tényleg nagyszerű, át szokta aludni az éjszakát, sokat alszik, álmában rengeteget mosolyog, kuncog. Nagyon érdeklődő, és persze gyönyörűszép - ha ez az evésprobléma nem oldódik meg, akkor is nagyon jól jártunk a terhességgel és a tökéletes kisfiunkkal. Nem adták könnyen, de ezerszer is megérte, és bármikor újra végigcsinálnám az egészet érte."

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!

"A fiam nyakára és lábára is rátekeredett a köldökzsinór" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20120919-szulestortenet-a-fiam-nyakara-es-labara-is-ratekeredett-a-koldokzsinor.html Egy igazi kis torpedó - már a mentőben megszületett Szandra - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20120906-szulestortenet-ket-kislanyat-korhazban-a-harmadikat-a-mentoben-hozta-vilagra.html "Fulladozott a zavaros magzatvíztől" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120831-fulladozott-a-zavaros-magzatviztol-igy-szultem-en.html "A cumitól leállt a légzése" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120808-a-cumitol-leallt-a-legzese-igy-szultem-en.html "Az ájulás szélén voltam" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120802-az-ajulas-szelen-voltam-igy-szultem-en.html "Szülés után szinte azonnal megműtöttek" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120720-szules-utan-szinte-azonnal-megmutottek-igy-szultem-en.html "Egyetlen dologtól rettegtem csak" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120713-egyetlen-dologtol-rettegtem-csak-igy-szultem-en.html "A férjem odanézett, elsápadt és kirohant" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120706-a-ferjem-odanezett-elsapadt-es-kirohant-igy-szultem-en.html "Nem akartam azt a gyereket" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120628-nem-akartam-azt-a-gyereket-igy-szultem-en.html "Nyomtam, ahogy mondták, de semmi sem történt" - Így szültem énhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120619-nyomtam-ahogy-mondtak-de-semmi-sem-tortent-igy-szultem.html