Takács Nóra Fashion donor Kurucz Nikolett Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar sminkmester
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pécsi hölgyek hármasából már csak Ibolya van hátra, az ő szépülését, megújulását követhetjük ma nyomon. Az eredmény ismét szuper lett, imádtunk vele-velük dolgozni, bármikor szívesen látjuk őket ismét!

Ibolya 47 éves, az elmúlt két hétben bemutatott Krisztivel és Judittal dolgozik együtt társasházkezelőként. Két felnőtt fia van, akik már rég kirepültek a családi fészekből, így Ibolyának mostanában több ideje van önmagára, és arra is, hogy az újévi fogadalmára koncentráljon: többet szeretne mozogni - rendszeresen sétál, otthon pedig tornázik -, és odafigyelni arra is, mit és mennyit eszik. Persze amikor a fiúk hazamennek, akkor lőttek a mértékletességnek, mert ugye minden családban anyu főztje a legfinomabb, így ilyenkor náluk is sül a sütemény, készül a finom ebéd, ami nem feltétlenül diétás. De talán ennyi azért belefér, mondtuk is neki, hogy emiatt ne legyen bűntudata, mi megértjük.

Felső: CAKO - LAONI la STORE, Szoknya, öv, fülbevaló: Promod
Táska: LAONI - LAONI la STORE, Harisnya: Calzedonia, Cipő: H&M
Nézz meg még több képet az átalakításról galériánkban!
Fotó: Kántor Kata

Amikor az öltözködéséről faggattuk, azt mondta, hogy a kényelem fontos számára, nem szokta cifrázni napi öltözékét, de azért szereti a nőies ruhákat is, ha az alkalom megkívánja. Úgy sejtem, Róma jó alkalom lenne számára, hogy igazán kiöltözzön, ugyanis imádnak utazgatni nyaranta a férjével a környező országokban és nagy álmuk, hogy egyszer eljussanak Rómába is. Addig is marad az új kertjük csinosítgatása, ugyanis nemrég költöztek családi házba, szóval most végre hódolhatnak másik szenvedélyüknek: a kertészkedésnek. A mi szenvedélyünk pedig az átalakítás, szóval a beszélgetésünk után rögtön munkához is láttunk, mert már lelki szemünk előtt lebegett Ibolya új külseje, amivel nagy sikert arathat bárhol Európában.

Először Niki látott munkához, ő Ibolya frizuráját vette kezelésbe: "Ibolya őszes hajszínét picit rezesebb, aranyosabb árnyalattal festettem, majd rövid frizuráját divatosabbra, lágyabbra vágtam és szárítottam, ami egyből éveket fiatalított az amúgy is fiatalos Ibolyán."

Kattints a képre a galériáért! Fotó: Kántor Kata

Azután következett Oscar tökéletes sminkje: "Az arctisztítás után hidratáltam Ibolya finom bőrét. Egy ultrakönnyű folyékony alapozóval egységesítettem a színét, szerkezetét, majd finoman púdereztem az arcát. A szemét természetes árnyalatokkal festettem, hogy friss maradjon. Szempilláit dúsítottam. Megformáztam, élénkítettem picit a szemöldökét, hogy tekintete még kifejezőbb legyen. Orcáinak hamvas ragyogását barackos árnyalatú arcpirosítóval értem el. Ajkának üdeségéről egy mályvás, rózsaszínes árnyalatú ajakrúzzsal gondoskodtam."

A FASHION DONOR stylistcsapat Ibolya nőies vonalait szerette volna kiemelni: "Visszafogott, elegáns színekkel, a darabok szabásával hangsúlyoztuk Ibolya alakját. Kiegészítőkkel törtük meg a fekete és szürke kombinációt. Választásunk a felső és a táska esetében magyar tervezésű munkákra esett, melyek kulcsdarabjai Ibolya szettjének. A statement fülbevalóval koronáztuk meg az outfitet.

Még több fotót nézhetsz meg galériánkban! Kattints a képre! Fotó: Kántor Kata

Mikor minden készen állt, jöhetett a fotózás, ami mindig az egyik legkritikusabb része az egész napnak: sokan hirtelen nagyon izgatottak, szégyellősek lesznek, különösen, ha sokan állunk körülöttük és nézzük őket. Éppen ezért ilyenkor a csapat nagy része visszavonul és hagyjuk, hogy Kata, a fotósunk végezze a munkáját. Ilyenkor Ő irányítja a „modelleket”, akik a végére úgy hozzászoknak a fényekhez, villanásokhoz, pózoláshoz, hogy abba sem akarják hagyni. Ibolya is nagyon ügyes volt, szerintem ezt az új tudását még kamatoztathatja majd a jövőben is: mondjuk amikor Rómában pózol majd a Kolosszeum előtt... Kívánjuk, hogy váljanak valóra az álmaik, és köszönjük a kis pécsi csapatnak, hogy meglátogattak minket! Gyertek máskor is!

Álomanyuka lett Krisztibőlhttp://www.life.hu/atalakitunk/20140204-atalakit-a-jono-team-alomszep-anyuka-lett-krisztibol.htmlOnnan jön a segítség a bajban, ahonnan nem is számítunk rá. Kriszti éppen nehéz időszakon megy keresztül, ezért is fontos számára, hogy egy kicsit felfrissüljön, új külsővel kezdjen új életet. Munkatársa, Judit nevezte be hozzánk a kedves anyukát, aki nagyon örült a lehetőségnek, hogy velünk tölthet egy napot. ÁtalakítunkOrigoBombacsinos lett Judithttp://www.life.hu/atalakitunk/20140128-atalakit-a-jono-team-nagyon-csinos-lett-a-27-eves-judit.htmlAz önzetlen cselekedet meghálálja magát. Judit a kolléganőjét szerette volna benevezni hozzánk, végül ő maga és még egy kolléganője is bekerült az átalakításra. A következő három hétben velük ismerkedünk meg. ÁtalakítunkOrigoDögös nagyi lett Edithttp://www.life.hu/atalakitunk/20140121-atalakit-a-jono-team-dogos-nagymama-lett-edit.htmlEgy nagymama, aki rendszeresen motorozik? Bizony. Edit ilyen bevállalós, vagány nő, akit barátnője nevezett be hozzánk egy kis felfrissülésre. ÁtalakítunkOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.