Tölgyesi-Khell Cynthia elárulta, vízben szeretné világra hozni kislányát, Mádai Vivien apás szülést tervez, Béres Alexandra pedig hosszú vajúdásra számít.

Hamarosan sztárbabák sora születik majd. A várandós anyukákat arról kérdeztük, hogyan tervezik a nagy napot, és igénybe vesznek-e valamilyen különleges segítséget a vajúdáskor.

Forrás:Hámori Zsófia/Life.hu

Tölgyesi-Khell Cynthia éppen férje, Hujber Feri mellett ült, amikor elértük telefonon. A kismama, aki nemrég egy újság hasábjain mutatta meg szexi pocakját, már alig várja, hogy megszülessen a kislányuk.

„Jelenleg a 6. hónapban vagyok és jól érzem magam. Az első időszak nehezebb volt, mint anno Noellel, mert sokszor volt hányingerem és a hangulatom is hullámzott. A második trimeszterben többet ettem és fel is jött rám pár kiló, de közben ugyanúgy edzettem, zumbáztam, salsáztam, mert a mozgás jólesett. Most pedig a harmadik szakaszban kiegyensúlyozott az állapotom, jól érzem magam. A szüléstől picit félek, mert Noel császármetszéssel született, ezért nem tudom, milyen átélni a természetes szülés folyamatát. Most úgy tervezzük, hogy vízben fogom világra hozni a kislányunkat, ha ő is és a természet is így akarja" – mondta Cynthia, akinek férje, Hujber Feri már elmondta: biztos, hogy bent lesz kedvese mellett a szülőszobán. 

Forrás: facebook/Mádai Vivien

Mádai Vivien majd' kicsattan az energiától és nagy pocakkal is ugyanolyan tevékeny, mint a terhessége előtt.

„A 7. hónapban járok és éppen most gondolkodtam azon, hogy nagyon jól viselem a terhességem: strandra járok, a költözésünket vezénylem, teszek-veszek. A szüléstől egyáltalán nem félek, sosem féltem. Azt gondolom, elég jó a fájdalomtűrő képességem és bár tudom, nem lesz egy leányálom, nem rettegek tőle. Apás szülést tervezünk a párommal. Először voltak bennem kérdések ezzel kapcsolatban, aztán úgy döntöttem, hogy segítség lehet a párom jelenléte, és nem szeretném őt megfosztani ettől az élménytől. Az őssejtlevételt is tervezzük, hiszen ma már több mint 80-féle betegség gyógyítható vele és folyamatosan fejlődik ez a tudományág, ezért ez nem is volt kérdés számunkra" – mondta Vivien.

Forrás: Flow PR

Béres Alexandra nem hazudtolja meg magát és az aktív kismamák életét éli, heti rendszerességgel edzést tart még most is, amikor már a harmadik trimeszterbe lépett.

„A 26. hétben járunk a kisbabámmal, aki október közepén fog megszületni. Nagyon jól érzem magam még a melegebb napokon is. Tele vagyok energiával, jó a kedvem és rengeteg időt töltök a kislányommal, aki már nagyon várja a testvére érkezését. Az első gyermekem természetes úton jött a világra és most is ezt szeretném, de a végső döntést majd az orvosom hozza meg. A férjem bent lesz, apás szülést tervezünk. Az első szülésemnél 12 órát vajúdtam és bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz lesz. Fel vagyok készülve a fájdalomra és remélem, most egy pár órával kevesebb lesz majd a vajúdásom. Epidurális érzéstelenítést nem kérek, mert az orvosom azt mondta, amiatt úgy legyengülnének az izmaim, hogy nem tudnám természetes úton megszülni a kislányom" – mondta Szandra, aki barátnőjével, Jaksity Katával elmesélte a Life.hu-nak, milyen trükköket vet be, hogy a terhessége alatt is fitt maradjon.