Klasszikus ízek vagy merész kombinációk? A csoki-citrom örök párosa vagy a szarvasgombás fagyiőrület? Lassan kezdetét veszi a fagylaltszezon, így ideje volt megtudni, milyen trendek hódítanak majd 2015-ben a hűs édességek terén. Vigyázat, ízorgia következik! 

Szarvasgombás vagy klasszik citromos?

A csokin és a citromon túl is van élet, nem is akármilyen - derült ki a Fagylalt Kiállítás és Fesztivál első napján. Itt nem a hagyományos ízek, sokkal inkább az extrém, már-már bizarr kombinációk mérkőztek meg egymással. Mentás eper rózsával, vajkaramellás mascarponés, sütőtökös, gyömbéres, homoktövises, baconos - igen, ezek mind-mind fagylaltok voltak az ország minden tájáról. 

Sütőtökös, baconosFotó: Margitay Klára/Life.hu
Milyen a jó fagylalt?

Számtalan kritériumnak kell megfelelnie egy fagylaltnak ahhoz, hogy tényleg olyan legyen, amit a szakértők megálmodnak. A kiállításon március első péntekjén hirdették ki 2015 fagylaltjait, ám a zsűri tagjai először elárulták, mitől is jó igazán egy fagyi. Fontos a színe, a díszítőelemek megfelelő mértéke: nem szabad ugyanis, hogy a dekoráción és ne az ízen, az állagon legyen a legnagyobb hangsúly. Lényeges továbbá, hogy a jó fagyiban a klasszikus ízek és a bátor kombinációk is fellelhetőek legyenek, emellett pedig a halmazállapot is kiemelt szerepet kap. Fontos, hogy amikor hozzánk, vásárlókhoz kerül a fagyi, az ne legyen túlságosan hideg vagy lágy, és a kelleténél keményebb.

Mákos, feketeteás, cukormentes

Idén a szakmai zsűri és a közönség képviselői együtt választották ki 2015 fagylaltjait. A tejes kategória győztese a kajszibarackos mákosrétes fagyi lett, ám egészségesebb kategóriákban is születtek nyertesek. A gyümölcsösök legjobbja a fekete teás málnafagyi lett, a cukormentes, diabetikus fagyik közül a karamellás, írkrémes fügecukros finomság lett az abszolút győztes. 

Karamellás-írkrém fügecukorral, fekete teás málna, kajszibarackos-mákos rétesFotó: Margitay Klára/Life.hu

Próbáld ki a paleolit fagylaltot!

Ha paleolit sütemények léteznek, akkor miért ne készülhetne hasonló technikával egészséges fagyi? Nem is kell hozzá más, csak 1 csésze mandula- vagy kókusztej, 1,5 csésze fagyasztott vegyesgyümölcs és ízlés szerint 1-3 evőkanál méz. A hozzávalókat turmixold össze, és ha elég édes, még szórd meg egy kis gyümölccsel. Fagyaszd le kis tálkákban - isteni lesz!

/1503/Az_id201536201212
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
A szerző véleménye:

Nem vagyok nagy fagylaltimádó, de a kiállítást nem hagyhattam ki. Nyaranta nagyjából 3 alkalommal nyalok el 1-1gombócot, most azonban megkóstoltam mindhárom győztest, és meg kell hagyni, tökéletesek voltak. Krémesek, ízletesek, lágyak - épp, amilyennek egy jó fagyinak lennie kell. De az extrém ízekről sem maradhattam le: a szarvasgombás sokkal jobb volt, mint vártam, a szalonnás fagyi pedig azért volt számomra nagy élmény, mert rájöttem, nem is rossz, ha a nagyon édesbe egy kis sós keveredik. Bár nem ért el helyezést, az én nagy kedvencem az amarettós fagyi volt. Aki szereti a csokis édességeket, annak ezt érdemes megízlelnie!