A hónap színe: a nyárbúcsúztató tengerkék

Forrás: decoist.com -
enteriőr inspiráció otthon tenger a hónap színe szín lakberendezés Kék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a nyárnak búcsút intettünk, a nyár színeitől egyáltalán nem kell elköszönnünk, olyannyira nem, hogy szeptember hónap színének a lakberendezési szakértők a gyönyörű tengerkéket választották.

Hogy milyen is pontosan a tengerkék?

Ez az árnyalat mélyebb és sötétebb, mint az ég színe. A tenger színét egyébként az égbolt visszaverődő kék fénye és a nagy víztömeg együttesen adja ki. A víz jobban elnyeli a vörös sugarakat, így a visszavert fény színe kékeszöldes lesz.

Forrás: decoist.com

Hogy miért érdemes lakásodban használnod ezt a színt?

A kék szín számos pozitív fiziológiai hatással bír: megnyugtatja a szívdobogást, mérsékli a légzési ritmust, nyugtatólag hat, a békesség és a pihenés színeként jellemzik.

Belső térben a kéknek és árnyalatainak távolító, teret tágító tulajdonságai vannak, ideális lehet tehát aprócska, szűkös helyiségekbe.

Erre figyelj!

Ha úgy döntesz, hogy otthonodban sok kéket szeretnél elhelyezni, akkor ügyelj arra is, hogy némi narancssárgát és sárgát is csempéssz a térbe, különben túlságosan hűvös hatást fogsz elérni.

Megjött a kedved a kékesítéshez? Inspirálódj képeinkből!

/1509/A_h_n2015916114511Skandináv kalandozások - Inspiráció az Észak szerelmeseinekhttp://www.life.hu/otthon/20150908-a-skandinav-lakberendezesi-stilus-jellemzoi.htmlTágas, modern, fehér terek – a skandináv lakberendezési stílusról a legtöbb embernek elsőre ezek a jelzők jutnak eszébe. Ez részben igaz is, hiszen ez a stílus lényegében az egyszerűségről és természetességről szól, ha azonban közelebbről is megismerkedsz a skandináv lakberendezéssel, rájössz majd, mennyi kreatív lehetőséget rejt még magában. Otthon--Ezeken a helyeken forgatták kedvenc videoklipjeidethttp://www.life.hu/otthon/20150907-luxusotthonok-kastelyok-ahol-a-leghiresebb-videoklipeket-forgattak.htmlAnnak már utána jártunk, hogy milyen házakban nőttek fel a legnagyobb hollywoodi sztárok, azt is tudjuk, hogy milyen luxusnyaralókban vészelik át a nyári forróságot, sőt azt is kiderítettük, hogy melyik híresség otthonát lehet kibérelni. Most egy lépéssel tovább megyünk, bemutatjuk azokat a luxusvillákat, birtokokat, hoteleket, amelyekben kedvenc videoklipjeinket forgatták. OtthonOrigoTúlvilági hotelek - Amikor a vendégek életét kísértetek keserítik meghttp://www.life.hu/otthon/20150907-kisertetjarta-hotelek-a-vilag-korul.htmlTragikus sorsok, rejtélyes halálesetek, nyughatatlan lelkek. Ha eddig azt gondoltad, hogy kísértethistóriák csak filmekben vagy könyvekben léteznek, akkor az alábbi történeteket olvasva garantáltan borsódzni kezd majd a hátad. Az alábbi hotelek - luxusszolgáltatásaik mellett - hátborzongató titkaikkal is vonzzák a turistákat, falaik között túlvilágról érkező alakok rémisztgetik a pihenésre vágyókat. Otthon--Ilyenek a világ legapróbb és leghatalmasabb otthonai - Elképesztő fotókhttp://www.life.hu/otthon/20150908-hatalmas-alapteruletu-hazak-a-vilag-korul.htmlXXL-es hamburger mellé XXL-es üdítőt isznak az XXL-es emberek, akik XXL-es házakban laknak. Az amerikaiakra mindig is jellemző volt a megalománia - és ez a "nagyra vágyásuk" nem csak abban mutatkozik meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok világcsúcstartó a népesség túlsúlyos tagjai tekintetében, hanem abban is, hogy bármit is építenek, mindenből a legnagyobbat szeretnék. OtthonSztárok, akik tiniként vásárolták meg első luxusotthonukathttp://www.life.hu/otthon/20150904-sztarok-akik-tizenevesen-vasaroltak-luxusotthont.htmlMíg kis hazánkban egy átlagos tininek a tanulás-bulizás-randizás kombó körül forognak általában a gondolatai, addig a hollywoodi celebgyerekek luxusotthonok böngészésével és adásvételi szerződések tanulmányozásával töltik drága idejüket. Jöjjenek a tinisztárok, akik tizenévesen lettek lakástulajdonosok.OtthonAFPA hónap színe - A légies pasztellrózsaszínhttp://www.life.hu/otthon/20150817-augusztus-honap-szine-a-pasztellrozsaszin.htmlA nyár utolsó hónapjának színe egy légiesen könnyű és visszafogott tónus, nem más, mint a pasztellrózsaszín. Ha te is odavagy ezért a végtelenül romantikus árnyalatért, inspirálódj képeinkből, és csempészd be az otthonodba.Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.