A ma 19 éves Kendall Jenner röpke két év alatt került a modellvilág élvonalába. Ehhez természetesen az is kellett, hogy a nővérei által világhírűvé tett Kendall-Kardashian családba szülessen. Kendall nagyon jól élt ezzel a kezdeti előnyével, és a botrányhősködés helyett az álmai megvalósítására használta fel. Így lehet, hogy ma már a világ legfontosabb divatmárkáinak dolgozik, és ott van a legnagyobb kifutókon is. De hogyan indult ez az egyre fényesebb karrier, és vajon megérdemeltek-e a sikerei?

A fogszabályozótól Marc Jacobs kifutójára 

Kris és Bruce, azaz ma már Caitlyn Jenner lánya 2008-ban még annyira kislány volt, hogy alig ismerjük fel az alábbi fotókon. 

2008-ban a húgával, Kylie Jennerrel és 2009-ben egyedül a vörös szőnyegenForrás: AFP

Egy-két év alatt azonban rengeteget változott, 2009 végén megkapta élete első felkérését a Forever 21 nevű divatmárkától. Az 1960-as évek inspirálta vintage stílusú fotókon feltűnt a tehetsége, habár saját bevallása szerint ezt a fotózást játékként fogta fel. 

Forrás: Forever 21

Az első kifutós szereplésére 2011-ben került sor. Sherri Hilltől kapott lehetőséget, hogy megmutassa, hogyan lejt végig a még nem túl nagyszámú közönség előtt. Kicsit sutára sikerült a bevonulása, de úgy látszik, ez sem szegte a kedvét.

2012 végére számos tinilap címlapján szerepelt, többek között a Miss Vogue-ban. 2013-ban a híres Harper’s Bazaar arab kiadású címlapján pózolt. Az év végén kötött szerződése a The Society Managementtel igazi fordulópont a karrierje szempontjából.

Forrás: Miss Vogue, Harper's Bazaar

2014 februárjában jött a nagy áttörés, ekkor debütált high-fashion modellként. Marc Jacobs új kollekciójának bemutatóján lépett kifutóra a New York-i divathéten. Ezután felkérést kapott Londonból, ahol a Giles Deacon, majd Párizsból, ahol a Givenchy és a Chanel égisze alatt is modellkedett. 

Marc Jacobstól a kampányfelkérésekig 

A következő szezonban, vagyis a szeptemberi divatheteken rengeteg megjelenése volt. New Yorkban Donna Karan, Diane Von Furstenberg, Tommy Hilfiger és Marc Jacobs, Milánóban a Fendi, a Dolce & Gabbana, Párizsban pedig a Balmain, a Givenchy és a Chanel bemutatóján is ott volt. Karl Lagerfeld egy feminista divatshow-hoz is felkérte, ahol Gisele Bündchen és Cara DeLevigne mellett lépett a Chanel kifutójára. Egyre több divatmárkát hódított meg, a későbbi divatheteken már Alexander Wang, Vera Wang, Michael Kors és Oscar de la Renta show-ján is megjelent.

Tommy Hilfiger és Givenchy kifutókonForrás: AFP

Ezután egymást követték az újabb sikerek. 2014 novemberében Kendall bejelentette, hogy az Estée Lauder új arca lesz – azóta is rendszeresen foglalkoztatják. Fél év múlva pedig a Calvin Klein Jeans is felkérte.

Forrás: Estée Lauder, Calvin Klein

Áprilisban a Harper's Bazaar amerikai kiadásának címlapján szerepelt, majd egy Fendi és Balmain-kampányban modellkedett.

Megérdemelt siker? 

Kétségtelen, hogy Kendall Jenner nem tipikus ranglétrát járt be, ezért nagyban megoszlanak a vélemények arról, mennyire értékesek az elért eredményei. Sokak szerint Kendall nem különleges modellarc, bár a testalkata tökéletes a modellkedéshez. Több forrás szerint társai sem tolerálják maximálisan jelenlétét a szakmában.

Vonulás Diane Von Furstenberg-nél és a vörös szőnyegenForrás: AFP

Kajdi Csaba korábban beavatott minket a modellvilág újfajta irányaiba, azt is elárulta, hogy a közösségi médiában való jelenlét itt is elsődlegessé vált. „Csak egyetlen képfeltöltés az egyik tervező ruhájában, és már emelkednek is az eladási kvóták” – mondta az egyik legnagyobb hazai modellügynökség vezetője, aki Mihalik Enikőt is felfedezte.

Forrás: Instagram/Kendall Jenner

Kétségtelen, hogy Kendall Jenner az egyik legnagyobb Instagram-királynőtől, Kim Kardashiantól leshette el, hogyan kell tudatosan építkezni a közösségi médiában. Ez pedig mára annyira profin megy neki, hogy a nővérét is lekörözte az egyre többet meztelenkedő celeblány, akinek legnagyobb vágya, hogy bekerüljön a Victoria's Secret angyalai közé. Ez komoly elismerés lenne a szakmától, így kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e neki.