Világjárásra fel! Ezekbe az országokba érdemes elutaznod 2016-ban

célpont utazás országok legjobb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közeleg az év vége, ilyenkor pedig mindannyian szeretünk fogadalmakat tenni. Ugye a te listádon is szerepel néhány ország, amelyeket még nem húztál ki a bakancslistádról? Most eláruljuk, melyek azok a helyek, ahová érdemes lefoglalnod a repülőjegyedet 2016-ra.

1. Botswana

A Lonely Planet oldal toplistájának első helyén áll az izgalmas, vad Botswana. Az ország a mélyszegénységből küzdötte fel magát Afrika legstabilabb gazdaságú, turistalátványosságokkal teli, inspiráló, csodálatos országai közé. Botswana 2016-ban ünnepli majd függetlenségének 50. évfordulóját, ezért számos különleges ünnepségre számíthatsz, ha ide utazol.

Forrás: Thinkstock

2. Japán

Aki egyszer elmegy Japánba, az biztosan újra és újra vissza akar térni a nyüzsgő, egzotikus országba. A felkelő nap országának építészete lenyűgöző, városonként más és más. A modern keveredik az igazán régi idők emlékműveivel, épületeivel. A 2020-as olimpiát Tokióban rendezik, ezért az amúgy is turistabarát Japán egyre különlegesebb dolgokkal és modernizált összképpel várja az érkezőket.

A Chureito pagoda, háttérben a Fudzsi heggyel Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

Japán álomszép kertjeiben nem csupán testközelből csodálhatod meg az évszakok változását, hanem megismerkedhetsz azzal a művészeti formával, amely több mint 1000 éve finomodott egyfajta lélekgyógyító hellyé. Barangolj Japán kertjeiben, és talád meg a belső békédet!

A keleti országok híresek a spiritualitásról is, ezért ha rajongsz az ilyesmiért, Japánban sokat tanulhatsz róla. Na, és a gasztronómia! A japán ételekért megéri órákat utazni a repülőn.

3. Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok évek óta szerepel a legjobb helyek listáján. Mindegy, hogy nagyvárosi pörgésre vágyik az ember, vagy inkább parkokban, szakadékokban gyönyörködne, a varázslatos USA-ban minden lehetséges. Tudtad, hogy 59 nemzeti park és több száz történelmi természeti terület van az országban? Kapd fel a túracipőt, és miután megnézted New Yorkot, Bostont, Las Vegast és Miamit, látogass el például Arizonába, ahol ámulni fogsz majd a látványtól.

A Grand Canyon Arizonában Forrás: Thinkstock

Séta New Yorkban Király Viktorral

A világ egyik leghíresebb városát a szakavatottak szerint hetek alatt sem lehet teljesen bejárni, és évek alatt is nehéz alaposan kiismerni. Ha csak pár napra utazol a Nagy Almába, különösen nehéz a dolgod. Épp ezért kértük meg Király Viktort arra, hogy ajánlja pár kedvenc helyét abban a városban, ahol 16 éves koráig élt. Ezt élvezni fogod!

4. Palau

Palau a búvárok paradicsoma a Csendes-óceánon. A világ legtávolabbi pontjairól is érkeznek turisták, hogy merüljenek egyet az óceánban. Olyan korallokat, halakat és vízi élővilágot figyelhetsz meg, amilyet máshol nem találsz. Ha aktív pihenésre és felejthetetlen élményekre vágysz, Palaut imádni fogod, ahogy a színedet is, ugyanis garantáltan csokibarnán térsz majd haza.

Palau szigete Forrás: Thinkstock

5. Lettország

Európa északi régiójának nagy kedvence Lettország. A balti ország egy igazi kis ékszerdoboz, tele kastélyokkal, fenyőerdőkkel és kedves emberekkel. A főváros, a soha nem alvó Riga nem véletlenül lett Európa kulturális fővárosa. A gyönyörűen megőrzött történelmi óváros, az Art Nouveau negyed és a Daugava folyó partján lévő hagyományos faházak kerüljenek fel a megnéznivalóid listájára!

Riga, a Feketefejűek Háza Forrás: Thinkstock

6. Ausztrália

Kenguruk, koalák, jó idő, vidám lakosok - ugye tudod, hogy Ausztráliáról van szó? A világ egyik legidillibb helyére egyre kedvezőbb áron lehet eljutni Magyarországról, ráadásul az ausztrál benzinárak jelentősen lecsökkentek, így semmi sem tarthat vissza, hogy belevágj egy kalandtúrába. Bérelj autót, és utazd végig az erszényesek földjének híres városait. Sivatagok, hegyek, strandok kápráztatják el a turistákat, és a nap 24 órájában boldogság és lazaság árad az emberekből.

Forrás: Thinkstock

Gönczi Gábor elkalauzol a koalák földjére

A mindig jókedvű zenész-műsorvezető bejárta a legszebb helyeket Sydneytől Brisbane-ig, és a Life.hu-nak boldogan mesélt kalandos kiruccanásáról.

7. Lengyelország

Nem csak Krakkót érdemes bejárni, ha Lengyelországba utazol. Egyre többen veszik célba Wroclavot, ami úgy tűnik, Európa egyik legfelkapottabb városa lesz 2016-ban. Szczecin, Katowice és Gdansk felé is veheted az irányt, nem fogsz bennük csalódni. Pláne, hogy egy éven belül már egyre több országból mennek repülőjáratok ezekbe a városokba. Ha azonban mégis a klasszikus krakkói túrára szavazol, tervezd az utazást a World Youth Day idejére, mikor a pápa Krakkóba látogat.

Wroclav Forrás: Thinkstock

8. Uruguay

Hárommillió turistára számítanak az uruguayiak a jövő évben. Az "Amerika Svájca"-ként is emlegetett ország Brazília és Argentína között található. A dél-amerikaiak aztán tényleg tudnak valamit a vidám életérzésről, és nincs ez máshogy Uruguayban sem. Válts jegyet Montevideóba, járd végig a pampákat, és képzeld magad egy igazi gauchós filmbe. A várt hárommillió turista biztosan beleszeret majd a tengerparti éjszakai életbe és a latinos forgatagba. Legyél te is egy közülük!

A híres Casapueblo hotel, Uruguay Forrás: Wikipédia

9. Grönland

Vitorlázz a bálnák között, nézd meg a tundra vidéket, figyeld meg a sarki fényt, ahogy a jégen csillog, és csodálkozz, hogy éjfélkor szikrázóan süt a nap. Hol? Hát persze, hogy a csodálatos Grönlandon! A világ legkevesebb lakosságú országában rendezik márciusban a 2016-os téli játékokat, ennek örömére hatalmas fesztivállal ünnepelnek a grönlandiak. Megkóstolhatsz még különleges ételeket, italokat, és megtanulhatod a népi táncukat is. Legyen a jövő év a sarki csodaország éve számodra!

Vidám, színes házak Grönlandon Forrás: Thinkstock

10. Fidzsi

Ha eljutsz Fidzsire, akkor már majdnem a paradicsomba utaztál. Az extrém sportok kedvelőinek kötelező egy-két hét a varázslatos szigeteken. Búvárok, vitorlázók, horgászok évtizedek óta imádják a trópusi környezetet, a gyönyörű, tiszta vizet és a nyugalmat, ami Fidzsiből árad.

Korallzátony Fidzsi búvárparadicsomában Forrás: Thinkstock

Fidzsi, az óceán zöld ékszere

Új-Zélandtól 2000 kilométerre északra, a Csendes-óceán déli részén található a Fidzsi-szigeteki Köztársaság, ami 333 trópusi szigetből áll. „Ahol a boldogság rád talál" – ez a Fidzsi-szigetek hivatalos szlogenje, és már néhány itt töltött óra után érezni fogod, hogy lényedet átjárja a boldogság bizsergető érzése. A Life.hu cikkével elkalandozhatsz csodaországba.

Nem csak a Big Bent érdemes megnézni - Kevésbé ismert, szuper helyek Londonbanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150923-london-latvanyossagok-utazas-harry-potter-studio-holland-park-camden.htmlHa azt mondják, London, mindenkinek azonnal a piros telefonfülkék, doubledecker buszok és a Big Ben ugrik be. Azonban az ötórai tea hazája sok más érdekességet is rejteget. Meríts ötletet a Life.hu tippjeiből, és szállj fel az élményvonatra (meg persze a London Eye-ra is)! UtazásThinkstockHedonista vakáció a karibi térségben: 3 idilli sziget, ahol egymást érik a hírességekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20151030-3-meseszep-buvohely-a-karibi-tersegben-mustique-anguilla.htmlA karibi térség szépsége felülmúlhatatlan, egzotikus varázsa egyszerűen magával ragadja a képzeletet. Itt mindenki megtalálja, amit keres, a porcukor fehérségű tengerparttól kezdve az elsőrangú búvárhelyeken és a pulzáló éjszakai életen át egészen a luxusigényeket kielégítő üdülőhelyekkel. Nem csoda, hogy a híresek és gazdagok ezeken a paradicsomi szigeteken szeretnének egy kicsit lazítani, és elbújni egy időre a kíváncsi tekintetek elől. Hogy kinek melyik a kedvence, máris mutatjuk! Utazás--Fantasztikus élmény megélni a végleteket! Kalandozás Ázsia egzotikus világában Nagy Alexávalhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150921-baratok-kozt-szinesznoje-nagy-alexa-azsiai-utazasa.htmlEgy napi tévésorozatban szerepelni folyamatos elfoglaltságot jelent, a Barátok közt Fekete Aliza is rengeteget dolgozik év közben, ezért igyekszik a szabadideje nagy részét utazással tölteni. Nagy Alexa többször járt már Ázsiában, de újra és újra lenyűgözi a hatalmas kontinens sokszínűsége és a Keleten élő emberek hihetetlen nyitottsága. Lélegzetelállító tájak, egzotikus élővilág – Alexa a Life.hu-nak elmesélte, ezúttal milyen élményekkel gazdagodott a távoli országokban.Utazás--Milánó ősszel is varázslatos, és még az expót is megnézheted!http://www.life.hu/lifeutazas/20150923-milano-a-vilagvaros-osszel-is-elvarazsol-oktober-vegeig-az-expo-t-is-megnezheted.htmlÖsszefut a nyál a szádban, ha az olasz tengerparton elfogyasztott fagyira, pizzára és tésztákra gondolsz? Akkor ruccanj ki pár napra Milánóba, itt mindent megtalálsz, ami nagyon olasz, és amiért – a tengeren kívül – érdemes Olaszországba utaznod. Utazás--Berki Krisztián kalandjai a Maldív-szigetekenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20151004-berki-krisztian-top-3-maldiv-szigeteki-elmenyerol-meselt.htmlTürkiz tenger, hófehér homok, pálmafák és állandó napsütés - Berki Krisztián örömmel osztotta meg velünk, milyen is egy kis szigeten az élet. Álmodozz velünk egy kicsit - irány a Maldív-szigetek! Utazás--Barcelona, az ezerarcú szerető - Szuper városnézés ősz végérehttp://www.life.hu/lifeutazas/20151103-varosnezes-osz-vegere-irany-barcelona-spanyolorszag.htmlA hely, ahol Gaudí lenyűgöző, monumentális építészeti remekei hihetetlen természetességgel olvadnak a modern és lüktető metropolisz városképébe, amelyet teljes egészében áthat a fülledt, mediterrán hangulat. Túlzás nélkül állítható, hogy Barcelona a kultúra, a divat, a gasztronómia, valamint az éjszakai élet fellegvára, amely az év bármely szakában valódi szerelmet kínál – méghozzá első látásra. UtazásThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.