Sportolj úgy, hogy tényleg legyen eredménye: Keresd meg a neked való mozgást!

Forrás: Thinkstock -
életmódváltás test életmód mozgás alakformálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az új év elején sokan megfogadják, hogy végre elkezdenek mozogni, mostanra azonban már többnyire alábbhagyott a lendület. Pedig ilyenkor érdemes szokássá tenni a heti többszöri edzést, tavasszal és nyáron ugyanis lényegesen több kifogást találni arra, miért is nincs kedvünk edzeni. De milyen mozgást válassz, ha fogyni akarsz, és milyet, ha csak a fittség a cél? Ennek jártunk utána!

Kalóriaégetés vagy anyagcsere-gyorsítás?

Az edzés nem csak arról szól, hogy formálódik a test – a szervezetre is komolyan hat a rendszeres mozgás. A The Conversation című lap hasábjain Matthew Haines, az angliai Huddersfield Egyetem szakembere arról számolt be, hogy

  • míg az állóképességet igénybe vevő gyakorlatok, amilyen például a futás vagy a kerékpározás, több kalóriát égetnek el, és ezek igénylik a legtöbb energiát,
  • az ellenállást igénylők, amilyen a súlyemelés is, az alap-anyagcsereértéket képesek befolyásolni még 48 órával a gyakorlatok elvégzése után is,
  • a magas intenzitású intervalledzések pedig – ahol rövid ideig végzünk nagyon nehéz gyakorlatokat – az anyagcsere-folyamatok felgyorsítása mellett még a testzsírt is égetik. Itt gyakran teljes erőbedobással kell végezni a gyakorlatokat, de mindig csak rövid ideig. Mindez igen időhatékony, és szakemberek szerint gyors változást eredményez az anyagcserében, sőt, a testzsírt is csökkenti. Ez utóbbi edzésforma azonban sokak számára túlságosan megerőltető az intenzitása miatt.
Forrás: Thinkstock

Radi, 27 (rovatvezető)

Az egyik legnagyobb elhatározásom az idei évre, hogy végre kihozzam a testemből a maximumot, és annak ellenére, hogy eddig idegenkedtem az edzőtermi súlyzós edzésektől, úgy döntöttem, most profi személyi edző segítségét fogom kérni. Annak ellenére, hogy gyerekkoromban rendszeresen sportoltam – három évig kézilabdáztam, lovagoltam és fociztam is – felnőttként már csak kampányszerűen mozogtam. Ennek szeretnék most véget vetni, és visszatérni a rendszeres sporthoz. Nemcsak az állóképességem javítása miatt, hanem fogyni is szeretnék!

Így lesz hatékony a fogyás

Először is fontos leszögezni, hogy bármilyen mozgással el lehet érni a fogyást, a cél az, hogy rájöjj, számodra melyik a leghatékonyabb.

Noémi, 31 (újságíró)

Négyéves korom óta rendszeresen mozgok, ezt a szüleimnek köszönhetem, így a sport szeretete beépült a mindennapjaimba, és büszkén mondhatom, sosem volt olyan időszak az életemben, hogy nem sportoltam semmit. Én így vezetem le a stresszt, ráadásul az alakomnak is kell, hogy karbantartsam. Igyekszem sokat sétálni, de a heti minimum két-három edzésnek bele kell férnie az életembe. Ha úgy adódik, emiatt lemondok programot, vagy átszervezek mindent, de ennek a mennyiségnek meg kell lennie.
Forrás: Thinkstock

Viki, 23 (gyakornok)

Egész nap ülök, így estére totál kikészül a derekam. Este nyújtani szoktam, és van otthon egy edzőgépem, azon végzek el néhány gyakorlatot. Ezenkívül rendszeresen futok, ami így télen annyira nem sűrű a hideg miatt, de tavasszal újra visszajön :)

Amarilla azonban hozzáteszi azt is, már az nagyon fontos, hogy elhatározd, a mozgást az életed részévé szeretnéd tenni, és ezért nap mint nap teszel is.

Az edzés mellett azonban a táplálkozásra is különösen oda kell figyelni, hiszen annak még nagyobb szerepe van a megfelelő súly elérésében.

Mindegy mit, csak mozogj!

Úgy érzed, végképp nincs időd beleilleszteni az életedbe a rendszeres edzést, és inkább bele sem kezdesz a sportba, mert jól tudod, számtalan félig megkezdett edzőbérlet van már amúgy is mögötted? Van egy olyan csoportja is az embereknek, akik arra esküsznek, hogy a leghatékonyabb, ha a mindennapos tevékenységüket végzik kellő aktivitással, és ebből profitálnak, például kertészkednek vagy gyalog járnak a munkába. De vajon melyik a leghatékonyabb ezek közül?

Anikó, 26 (hírszerkesztő)

Én a 25. szülinapomon fogadtam meg, hogy komolyabban veszem a sportot, kiváltképp, hogy ülőmunkát végzek, és nem akarok hátfájós öregasszony lenni. Szóval eddig is edzettem, főleg futottam, de most már pilatesezek, illetve saját testsúlyos gyakorlatokat is végzek mellette, heti háromszor, esetleg négyszer. Az új évben meg ezt próbálom tartani, több-kevesebb sikerrel :) Ami tervben van még, az majd a falmászás, és végre szeretnék megtanulni úszni szépen, de ez a nyári projekt lesz...

A Huddersfield Egyetem szakemberének válasza talán meglepő: az, amelyiket végül tényleg el is kezdjük.

A legtöbb ember ugyanis képtelen hosszú távon olyan mozgástípust végezni, amiben nem leli örömét, és bár sokak előtt ott lebeg a cél, hogy jó lenne lefogyni, jó lenne egészségesebbnek lenni, de ha ehhez valami olyat kell tenni, ami szenvedést okoz, az a legtöbb embert megtorpanásra készteti.

Viszont, amit élvezünk, azt szívesen csináljuk, tehát ebből kell kiindulnunk, amikor mozgásformát keresünk.

Forrás: Thinkstock

Fanni, 20 (képszerkesztő)

Végre (!!!) elkezdtem heti kétszer is jógára járni, és imádom. Más sportokkal már egészen más a helyzet, nem tudom elképzelni magam például egy aerobikórán, vagy hogy újra spinningre járjak. Nyártól pedig tervben van, hogy biciklivel járjak be dolgozni – feljönni a hegyre jó kis edzés lesz :)

Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy a fogyáshoz és a testzsír csökkentéséhez megadott mennyiségű mozgás kell, tehát valamennyi tudatosságot muszáj belevinni a dologba, különben nem lesz eredménye.

„Abszolút egyetértek a szakértővel. A szervezetnek szüksége van a mozgásra, nem lehet egész nap csak ülni, mozgatni kell magunkat. Minimálisan napi 15 perc kell a testnek, ám ha valaki képtelen a tudatos mozgásra, edzésre időt szánni, akkor érdemes a mindennapos tevékenységekkel ezt kiváltani: erre tökéletes a séta, a lépcsőzés, a takarítás, tavasszal majd a kertészkedés. Ha valaki csak ennyit be tud iktatni az életébe, már azzal sokat tesz a testéért” – teszi hozzá Amarilla.

Klári, 33 (grafikus)

Mivel egész nap ülő munkát végzek, estére már nagyon érzem ennek a negatív hatásait. Elhatároztam, hogy minden este jógázom egy fél órát, és lenyújtom magam. Emellett már alig várom a jó időt, hogy újra bringára pattanhassak, és azzal mehessek mindenhova. Heti egyszer-kétszer tánckurzusra is járok, amiben szerepelnek akrobatikus elemek is, így eldöntöttem, hogy idén megtanulok kézen állni.

Ám az se jó, ha csak az eredményre koncentrálsz, és mindenáron centikben és kilókban akarod mérni a sikert, hiszen számos egyéb hozadéka is van a mozgásnak, például a jó közérzet, a sikerélmény, esetleg az új barátok!

Kíváncsi vagy a magyar sztárok életmódtippjeire, arra, hogy ők hogyan tartják magukat formában? Vasárnap délután 16:00-kor minden kiderül – nézd az Ez Zsír! magazint a LifeNetworkön SARKA KATÁVAL!

Akik 2016-ban sem állnak le a diétával: tanulj a sztároktól egészségesen étkezni!http://www.life.hu/ez-zsir/20160115-khloe-kardashian-gisele-bundchen-gwyneth-paltrow-edzese-es-etkezese-2016-ban.htmlA január a fogadalmak hónapja: nemrég mutattunk néhány trükköt, hogyan térj át az egészséges életmódra, és elárultuk, melyek lesznek azok az ételtrendek, amiket idén érdemes lesz kipróbálnod. Ha még mindig nehezen szánod rá magad a változásra, tanulj a legelhivatottabb sztároktól: lássuk, 2016-ban hogyan tartja magát karban Gisele Bündchen, Khloe Kardashian és Gwyneth Paltrow! Ez Zsír!--Mi imádjuk, de nagyon! A Life.hu szerkesztőinek kedvenc zabkásareceptjeihttp://www.life.hu/ez-zsir/20160111-a-life-hu-szerkesztoinek-kedvenc-zabos-receptjei.htmlHa ételekről van szó, nagyon nem vagyunk egyformák, A Life.hu szerkesztőségében azonban hihetetlen népszerűséget vívott ki magának a zab. Imádjuk ezzel indítani a reggelt, ezért el is hoztuk nektek kedvenc zabos receptjeinket – következzenek a variációk zabkására! Ez Zsír!--Lebetegedtél? Figyelj arra, mit eszel!http://www.life.hu/ez-zsir/20160108-etelek-amiket-jo-enni-betegseg-alatt-es-etelek-amiket-ne-egyel-ha-beteg-vagy.htmlTélen nem túl nehéz elkapni valamit: biztos nem egy olyan ember van körülötted, aki megfázott, begyulladt a torka vagy influenzás. Ha téged is utolért valami nyavalya, jót tesz a sok alvás és a kevés stressz, de az étkezés is nagy szerepet játszik a gyógyulásban. Összeszedtük, melyek azok az ételek, amiket érdemes beiktatnod betegség idején az étrendedbe, és azokat is, amiket ilyenkor jobb mellőzni! Ez Zsír!--Menő edzésmódszerek 2016-ra: vajon melyik lesz itthon a legnépszerűbb?http://www.life.hu/ez-zsir/20160107-divatos-uj-edzesmodszerek-2016-ban.htmlA rendszeres mozgás mindig jó ötlet, de a test karbantartása mellett az is fontos, hogy a sportolás örömet okozzon, és élvezettel csináld. A klasszikus sportok mellett minden évben jönnek-mennek a trendek, ám kevés az a módszer, ami tényleg gyökeret ereszt a hazai edzőtermekben. Lássuk, Nyugaton melyek a legújabb őrületek 2016-ban! Ez Zsír!--Álompopsi szupermodellmódra - Itthon is hódít a BootyBarre!http://www.life.hu/ez-zsir/20160112-bootybarre-az-uj-edzesmodszer-a-balett-a-pilates-es-a-joga-kevereke-lorant-szemzo-fruzsina.htmlOlyan edzésmódszert keresel, ami ötvözi a balett nőies, kifinomult mozgását, a jóga nyújtó, erősítő elemeit és a pilates alakformáló erejét? A BootyBarre mostanában hódította meg Amerikát, ezzel a módszerrel készülnek többek között az álomtestű Victoria's Secret-modellek is a legnagyobb bemutatókra, fotózásokra. Lóránt-Szemző Fruzsina Miamiban talált rá erre az edzésre, itthon pedig ő az első képzett instruktor. Nagy tervei vannak - a csinos anyuka többek között ezekről is mesélt a Life.hu-nak. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - Origo5 ok, amiért a zabpehely a legjobb reggelihttp://www.life.hu/ez-zsir/20160108--5-ok-amiert-a-zabpehely-a-legjobb-reggeli.htmlUnod a szendvicseket, nincs időd reggel rántottával bíbelődni, a gyümölcstől pedig csak éhesebb leszel? Kár tovább keresgélned, a zabpehely az egyik legjobb reggeli, amit csak választhatsz. Íme, 5 ok, amiért érdemes beiktatnod az étrendedbe, akár mindennap! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.