jógaoktató ászana hajlékonyság Sugár Berci test jóga énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykor Bery néven ismert énekes élete pár éve hatalmas fordulatot vett, és ma már a hangszálai helyett a testét edzi nap mint nap. Amikor elcsaltam őt jógázni, sejtettem, hogy végül én leszek a tanítvány, és ő a mester.

Sugár Bercit több mint tíz éve ismerem, hiszen énekesi karrierjében annak idején segédkeztem. Misztikus módón az eltelt évek alatt mindkettőnk élete a jóga irányába fordult, így sorsszerű volt, hogy ezen az úton összefussunk, beszélgessünk és gyakoroljunk.

Fotó: Polyák Attila/Origo
Fotó: Polyák Attila/Origo

„Az astanga jóga gyakorlásával kezdtem, és hosszú évekig úgy gondoltam, a fix gyakorlatsorral dolgozó astanga az én utam. Aztán pár év után következett egy váltás. Egy ideig Stockholmban éltem, és amikor hazajöttem, eldöntöttem, hogy elvégzek egy vinyasa flow oktatóképzést. Az egész kurzus újraértelmezte, megreformálta a gyakorlásomat, rögtön utána el is kezdtem oktatni főállásban. Azóta egyre nyitottabb vagyok, sokféle stílust, óratípust kipróbáltam és kipróbálok: az elmúlt másfél évben leginkább a vinyásza kráma irányzatot gyakorlom és tanítom, de mellette járok yin és hatha órákra is.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Fotó: Polyák Attila/Origo

Sokáig azt hittem, akkor jó egy ászana, ha szétszakadok benne, szépen lassan azonban rájöttem, hogy más aspektusból kell nézni a gyakorlást, és meg kell találni a tökéletes egyensúlyt a lazítás és az erőfeszítés között, és természetesen, mivel az ászanák gyakorlása a légzésre épül, igyekszem nem feláldozni az egyenletes nyugodt légzést a póz oltárán" - magyarázta Berci, akit nagyon inspirál, ha elmegy más oktatók óráira, ezért miután részt vettem az általa vezetett gyakorláson, megmutattam neki a dinamikus jógaórám elemeit, a végén pedig kipróbáltunk különleges ászanákat, amik Berci kedvencei.

Fotó: Polyák Attila/Origo
Fotó: Polyák Attila/Origo

Hatalmas önbizalom-növelő tréning volt ez számomra, hiszen azok az ászanák is simán mentek, amit előtte sosem próbáltam. A gyakorlás után pedig a pránajáma, azaz légzésgyakolratok különösen jól estek, hiszen a váltott orrlyukú légzés, (Nadi Shodhana) pillantok alatt egyensúlyba hozza a testet-lelket.

Berci nemrég Balira utazott jógamesteréhez, hogy továbbfejlessze a tudását, így az ott szerzett tapasztalatokról is faggattam.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Jani Jaatinent először csak az interneten követtem, nézegettem a fantasztikus fotókat, amik róla készültek. Ezek egyszerre voltak letisztultak és lélegzetelállítóak. Amikor láttam, hogy Magyarországra érkezik, és a bandhákról (testzárak) tart workshopot, azonnal jelentkeztem. Amikor vele gyakoroltunk, azt éreztem, hogy energetikailag és fizikailag is egy új mérföldkőhöz érkeztem, és amint tudtam, kimentem hozzá Balira oktatóképzésre" – mosolygott a jógatanár.

Fotó: Polyák Attila/Origo
Fotó: Polyák Attila/Origo

„Jani Jaatinennél reggel hattól késő estig gyakoroltunk, tanultunk. Sokat formált rajtam ez a kurzus. Vegán lettem egy éve, javarészt nyers ételeket fogyasztok, elhagytam a kávét, és bár nem tartom magam absztinensnek, alkoholt csak ritkán, különleges alkalmakkor fogyasztok. A jóga alapvetései közül az áhimszát, vagyis a „nem ártás" elvét tartom a legfontosabbnak, ami minden keleti filozófia és vallás alapja" – mondta Bery, aki úgy érzi, megérte, hogy váltott.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Azt hiszem, sikeresnek mondhattam magam a popszakmában, de karmikus volt, hogy a jóga felé forduljak. A popénekesként szerzett ismertségem most sokat segít abban, hogy könnyebben eljussak az emberekhez, és megszerettessem velük a jóga páratlan koncepcióját, a gyakorlás örömét. Amikor elkezdtem tanítani, hamar felismertem, milyen jól jön a sokéves színpadi rutin, hiszen jógaoktatóként a saját tapasztalataimat kell megosztanom másokkal testi, lelki és szellemi síkon. A zenei pályámmal mostanában nem foglalkozom, mert más dolgok motiválnak. A jóga az életem. Utoljára 2012-ben az X-Faktorban énekeltem az „Egyedül" című slágert Csobot Adéllal" – mondta Berci.

Így jógáznak a Life.hu-val a sztárok

Istenes Bencét is kicsavartuk egy jógaórán, a Barátok közt sztárját, Józan Lászlót fejre állítottuk, Molnár Anikót jól megdolgoztattuk, Szinetár Dóra profi módon mutatta be az ászanákat, a Hot Men Dance szexi táncosai tökéletes felsőtestet villantottak. Molnár Andi lement nekünk spárgába, Sarka Katán csavartunk egyet.
Páros jógára vittük a legszexibb magyar sztárpárt, Müller Attilát és Larion Zoéthttp://www.life.hu/ez-zsir/20151209-larion-zoe-modellt-es-muller-attila-musorvezetot-paros-jogara-vittuk-es-szexi-fotokat-keszitettunk-a.htmlMüller Attila és gyönyörű barátnője, Larion Zoé szuper párost alkotnak, ez pedig egy jógaórán vagy tovább mélyül, vagy a felszínre törhetnek az ellentétek. Nos, náluk abszolút a harmónia és az összetartozás erősödött. Ez Zsír!OrigoJógaórával leptük meg Iszak Esztithttp://www.life.hu/ez-zsir/20160112-iszak-esztit-a-viva-tv-musorvezetojet-gerincjoga-orara-vittuk.htmlA gyönyörű műsorvezetőt elcsaltam egy jógaórámra, és bár sejtettem, hogy ügyesen végrehatja majd a nehezebb testtartásokat is, arra nem gondoltam, hogy remek jógatársra lelek benne. Ez Zsír!--Dukai Regina: „Jóga közben tudok teljesen kikapcsolni"http://www.life.hu/ez-zsir/20160128-dukai-regina-modellt-jogaorara-vittuk-mivel-o-mar-gyakorlott-jogazo-a-nehezebb-aszanakat-is-ugyesen.htmlA modellt régóta szerettem volna elcsalni a jógaórámra, amikor igent mondott, tudtam, ez egy igazán csajos gyakorlás lesz. Ez Zsír!--Aleskával a föld felett repültünk http://www.life.hu/ez-zsir/20160225-aleskaval-safrany-emesevel-jogaoran-jartunk-es-a-fold-felett-lebegtunk.htmlSáfrány Emesével rendhagyó jógaórát tartottunk, és a levegőben lebegve próbáltuk ki a jógaászanákat. Ez Zsír!--Jógával leptük meg az Éjjel-Nappal Budapest sztárjaithttp://www.life.hu/ez-zsir/20160216-az-rtl-klub-ejjel-nappal-budapest-sztarjait-enb-alexat-enb-davidot-es-enb-borit-jogaorara-vittuk.htmlAlexa és Bori lelkesen toppantak be az órámra, ám az őket kísérő Dávid kicsit húzódozott a kiterített jógaszőnyeg láttán, de végül beadta a derekát. Ez Zsír!Fotó: Polyák Attila - OrigoVásáry André: „Úgy éreztem, mintha kiléptem volna a testemből"http://www.life.hu/ez-zsir/20160215-vasary-andre-enekest-jogaorara-vittuk-majd-arrol-meselt-mit-erzett-amikor-meditalas-kozben-kilepett.htmlA különleges hangú énekest kicsavartuk, fejre állítottuk, de ő mosolyogva állta a sarat. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.