fogyás szokás cél egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az, ahogyan étkezési szokásainkra gondolunk, meghatározza azt, hogy képesek vagyunk-e fogyni. Aki úgy gondolja, hogy alapvetően egészségesen táplálkozik, nagyobb eséllyel szabadul meg könnyen a fölösleges kilóktól, mint az, aki bűntudatot érez az evéssel kapcsolatban. 

Nem elég az életmódon változtatni, a benned élő képet is fontos csiszolni, ha fogyni szeretnél.

Ha egészséges étrendet élő emberként gondolunk magunkra, előbb-utóbb az étkezési szokásaink is pozitív irányba változnak.

Forrás: Thinkstock

Ez minden mással is így van: minél inkább azonosulunk egy adott szerepkörrel, annál valószínűbb, hogy felvesszük a szokásokat is, amelyek a szerephez társulnak” – olvasható egy új kutatásban.

A szakemberek a kísérlet során 124 nő étkezési szokásait próbálták befolyásolni. Míg az első csoport tagjainak csak annyit mondtak, hogy a lehető legegészségesebben étkezzenek, addig

a második csoport tagjait kifejezetten arra biztatták, hogy azonosuljanak egy-egy céljukkal: ha szeretnének több gyümölcsöt enni, tekintsenek magukra aktív gyümölcsfogyasztóként.

Sikertörténet: 65 kilót fogyott, most fitneszversenyre készül Guszti

Gusztáv egy súlyos sportsérülés után menekült az evésbe. 8-9 éven át tartott ez az állapot, amíg csak evett, és szomorkodott a sportkarrierje félbeszakadásán. 155 kiló volt, amikor először lement az edzőterembe, majd többszöri sikertelen próbálkozás után találkozott jelenlegi edzőjével, Schönekker Lászlóval. Közreműködésük elképesztő sikert hozott! Olvasd el a történetüket!

A kutatás végén kiderült, hogy az első csoport tagjai kevésbé egészségesen táplálkoztak, mint azok, akik eleve pozitívan tekintettek magukra, és tökéletesen integrálták identitásukba az egészségesebb étrendet. Úgy tűnik tehát, hogy

nem elég tenni egy-egy pozitív változás érdekében, hanem a változásnak minden esetben fejben kell kezdődnie.

Forrás: Thinkstock

A pozitív célképzetet, amit szeretnél elérni, nap mint nap tudatosítsd magadban: egyszerűen programozd be rá az agyadat a siker érdekében.

A kihívások pszichológiája – Avagy ezért lépj ki a komfortzónádból!

Kihívás, siker, önbecsülés – három egymásra épülő fogalom, amelyek valójában egy elképesztően hosszú utat jelképeznek. Sokaknak ezt sajnos nem is sikerül végigjárni, pedig nem kisebb dolgok forognak kockán, mint a boldogság és a kiteljesedés. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.