Nehéz kimondani, de valahol természetes, hogy a férfiak felrántják a szemöldöküket, ha egy csinos nőt látnak meg az utcán, vagy hogy odavannak a pucér csajos háttérképekért, és hogy előszeretettel néznek pornót a tévében és a neten. Az viszont egyáltalán nincs rendben, ha olyannyira jóllaknak ezekkel a mesterséges ingerekkel, hogy a saját párjuk már semmi vágyat nem tud gerjeszteni bennük.
Ha egy nő rájön, hogy a szerelme pornót néz, miközben vele is lehetne, általában rögtön úgy érzi, hogy benne van a hiba, hogy már nem elég vonzó, nem elég fiatal, és nem tud mindent megadni ebben a kapcsolatban. Jobb esetben a pornónézésnek nem kellene véget vetnie egy kapcsolatnak, hiszen ha mindkét fél nyitott rá, akkor akár közösen, akár egy szexuálpszichológus segítségével, de lehet megoldást találni a problémára. Az alábbi levél írója azonban egy olyan ördögi körben találta magát, ahonnan csak a válás jelentette a szabadulást.
Levél az exférjemhez, aki a pornót választotta helyettem
A pornó tönkretett téged és tönkretett minket. Amikor az ismerősök döbbenten kérdezgették, hogyan tudtam elhagyni egy ennyire szellemes, okos férfit, a gyerekeim apját, egy jó kenyérkeresőt – tette hozzá anyám –, nem tudtam, mit feleljek.
A te pornórajongásod volt az, ami szép fokozatosan kiölte az irántad érzett szerelmemet és tiszteletemet, és összetörte az önbizalmamat is.
A többieknek nem tudtam ezt elmondani, és neked sem mondtam meg soha nyíltan, de tudnod kellett, hiszen emlékezned kellett a beszélgetéseinkre, a veszekedéseinkre. Nem vagyok prűd, szeretem a szexet. Még a gyerekek és a munka sem tudta kiölni bennem a vágyat, pedig nehéz volt leplezni, hogy mennyire bánt a dolog, amit teszel.
Olyan fél éve lehettünk együtt, amikor megtaláltam az újságokat, és először csak mosolyogtam, hiszen a férfiak csak férfiak. De aztán a képek ledöbbentettek, mikor észrevettem, hogy mennyire nem természetesek azok a nők, akiket folyton nézegetsz. Műmell, műszáj, minden mű volt rajtuk, és egy teljesen irreális képet sugároztak. Még sírtam is, de te félresöpörted az érveimet, és csak annyit mondtál, hogy ezeket a nőket ezért fizetik, hogy így nézzenek ki, és ők döntöttek úgy, hogy ezt csinálják.
Hogy miért maradtam ilyen sokáig melletted? Mert amúgy jól megvoltunk, vicces voltál, kulturált, kreatív, órákig bírtunk politizálni, beszélgetni a 70-es évek vígjátékairól, a 80-as évek együtteseiről,
olyan voltam, mint az a béka, amelyik alatt szép lassan melegítik a vizet, míg végül megfő. Ha rájöttem volna időben, már rég kiugrottam volna.
De azzal nyugtattam magam, hogy a szex még nem minden. Hiszen minden egyéb jól működik. Abban bíztam, hogy talán idővel megtanulod, hogy a szexben az érzelem is számít. De te csak annyit vontál le mindebből, hogy a szex iránti vágyad csökkenése az én hibám.
A számítógépek betörésével már jobban tudtál rejtőzködni előlem. Velem már sosem volt orgazmusod, amiért engem és a szülést okoltad, de most már tudom, hogy más állt a háttérben. Aztán szép fokozatosan kezdtél célozgatni mindenfélére.
Hogy nem viselnék-e kicsit több sminket? Nem próbálnám ki a francia manikűrt? Nem gondoltam még mellimplantátumra? Mi lenne, ha inkább szőkére festeném a hajam? Nem hordanék latexet? Egy kis szerepjáték? Csúnya beszéd?
Felvetetted a gondolatát annak is, hogy vegyünk be valakit harmadiknak, de láttad az arcomon, hogy nem mennék bele. Aztán felvetted a fehérneműimet, mindenféle eszközöket vetettél be... lehet, hogy ez neked bejött, és sokaknak bejön, de nekem nem. Megpróbáltam, de nem.
Az, amit mi csináltunk, már nem szeretkezés volt.
A háttérben futó DVD-k nélkül már képtelen voltál kielégülni, miközben én folyton azt éreztem, hogy kevés vagyok neked.
Semmi intimitás nem volt abban, amit csináltunk, és végül már egyáltalán nem kívántam a szexet. Azt legalábbis nem, amire te vágytál.
Megharagudtam rád. És lassan beletörődtem abba, hogy miközben én a leckét ellenőriztem, vagy a mosógépet pakoltam be, neked le kellett pihenned. De pontosan tudtam, hogy ilyenkor mit csinálsz. Az energiáimat a kertészkedésbe és a gyerekeinkbe öltem, és elfogadtam, hogy életemnek ez a része lezárult. Az egykori, egyetemista barátaim, akik még élvezték a testemet, már távoli emlékek voltak csupán, és már alig bírtam visszaemlékezni rá, milyen is a szép, érzelemgazdag szex.
Aztán egyszer csak valaki közölte velem, hogy kívánatos vagyok. Én? Szőke haj és szoláriumozott bőr nélkül, hétköznapi ruhában?
Ami ezután következett, nem volt egyszerű. Könnyek, bűntudat, válás, kétlaki gyerekek, a család és a baráti kör megdöbbenése. Nekem most van valakim. A szex érzelemmel teli és intim, és azt érzem, hogy elég vagyok a másiknak.
Neked nincs senkid. A többiek azt hiszik, azért, mert még nem vagy túl rajtam. Még mindig szeretsz. De szerintem nem ezért, hanem azért, mert egy kapcsolatban erőfeszítésekre is szükség van, és figyelembe kell venni a másik igényeit is, és téged ez fáraszt. Azok a nők, akikkel te együtt vagy, semmit nem kérnek tőled. Tulajdonképpen ezért vagy te boldogabb a pornóddal, mint egy hús-vér nővel.
Egy volt feleség