Nehéz kimondani, de valahol természetes, hogy a férfiak felrántják a szemöldöküket, ha egy csinos nőt látnak meg az utcán, vagy hogy odavannak a pucér csajos háttérképekért, és hogy előszeretettel néznek pornót a tévében és a neten. Az viszont egyáltalán nincs rendben, ha olyannyira jóllaknak ezekkel a mesterséges ingerekkel, hogy a saját párjuk már semmi vágyat nem tud gerjeszteni bennük.

Ha egy nő rájön, hogy a szerelme pornót néz, miközben vele is lehetne, általában rögtön úgy érzi, hogy benne van a hiba, hogy már nem elég vonzó, nem elég fiatal, és nem tud mindent megadni ebben a kapcsolatban. Jobb esetben a pornónézésnek nem kellene véget vetnie egy kapcsolatnak, hiszen ha mindkét fél nyitott rá, akkor akár közösen, akár egy szexuálpszichológus segítségével, de lehet megoldást találni a problémára. Az alábbi levél írója azonban egy olyan ördögi körben találta magát, ahonnan csak a válás jelentette a szabadulást. 

Forrás: Thinkstock

Levél az exférjemhez, aki a pornót választotta helyettem

A pornó tönkretett téged és tönkretett minket. Amikor az ismerősök döbbenten kérdezgették, hogyan tudtam elhagyni egy ennyire szellemes, okos férfit, a gyerekeim apját, egy jó kenyérkeresőt – tette hozzá anyám –, nem tudtam, mit feleljek.

A te pornórajongásod volt az, ami szép fokozatosan kiölte az irántad érzett szerelmemet és tiszteletemet, és összetörte az önbizalmamat is.

A többieknek nem tudtam ezt elmondani, és neked sem mondtam meg soha nyíltan, de tudnod kellett, hiszen emlékezned kellett a beszélgetéseinkre, a veszekedéseinkre. Nem vagyok prűd, szeretem a szexet. Még a gyerekek és a munka sem tudta kiölni bennem a vágyat, pedig nehéz volt leplezni, hogy mennyire bánt a dolog, amit teszel.

Forrás: Thinkstock

Olyan fél éve lehettünk együtt, amikor megtaláltam az újságokat, és először csak mosolyogtam, hiszen a férfiak csak férfiak. De aztán a képek ledöbbentettek, mikor észrevettem, hogy mennyire nem természetesek azok a nők, akiket folyton nézegetsz. Műmell, műszáj, minden mű volt rajtuk, és egy teljesen irreális képet sugároztak. Még sírtam is, de te félresöpörted az érveimet, és csak annyit mondtál, hogy ezeket a nőket ezért fizetik, hogy így nézzenek ki, és ők döntöttek úgy, hogy ezt csinálják.

Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!
Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Hogy miért maradtam ilyen sokáig melletted? Mert amúgy jól megvoltunk, vicces voltál, kulturált, kreatív, órákig bírtunk politizálni, beszélgetni a 70-es évek vígjátékairól, a 80-as évek együtteseiről,

olyan voltam, mint az a béka, amelyik alatt szép lassan melegítik a vizet, míg végül megfő. Ha rájöttem volna időben, már rég kiugrottam volna.

De azzal nyugtattam magam, hogy a szex még nem minden. Hiszen minden egyéb jól működik. Abban bíztam, hogy talán idővel megtanulod, hogy a szexben az érzelem is számít. De te csak annyit vontál le mindebből, hogy a szex iránti vágyad csökkenése az én hibám.

Forrás: Thinkstock

A számítógépek betörésével már jobban tudtál rejtőzködni előlem. Velem már sosem volt orgazmusod, amiért engem és a szülést okoltad, de most már tudom, hogy más állt a háttérben. Aztán szép fokozatosan kezdtél célozgatni mindenfélére.

Hogy nem viselnék-e kicsit több sminket? Nem próbálnám ki a francia manikűrt? Nem gondoltam még mellimplantátumra? Mi lenne, ha inkább szőkére festeném a hajam? Nem hordanék latexet? Egy kis szerepjáték? Csúnya beszéd?

Felvetetted a gondolatát annak is, hogy vegyünk be valakit harmadiknak, de láttad az arcomon, hogy nem mennék bele. Aztán felvetted a fehérneműimet, mindenféle eszközöket vetettél be... lehet, hogy ez neked bejött, és sokaknak bejön, de nekem nem. Megpróbáltam, de nem.

Forrás: Thinkstock

Az, amit mi csináltunk, már nem szeretkezés volt.

A háttérben futó DVD-k nélkül már képtelen voltál kielégülni, miközben én folyton azt éreztem, hogy kevés vagyok neked.

Semmi intimitás nem volt abban, amit csináltunk, és végül már egyáltalán nem kívántam a szexet. Azt legalábbis nem, amire te vágytál.

Megharagudtam rád. És lassan beletörődtem abba, hogy miközben én a leckét ellenőriztem, vagy a mosógépet pakoltam be, neked le kellett pihenned. De pontosan tudtam, hogy ilyenkor mit csinálsz. Az energiáimat a kertészkedésbe és a gyerekeinkbe öltem, és elfogadtam, hogy életemnek ez a része lezárult. Az egykori, egyetemista barátaim, akik még élvezték a testemet, már távoli emlékek voltak csupán, és már alig bírtam visszaemlékezni rá, milyen is a szép, érzelemgazdag szex.

Forrás: Thinkstock

Aztán egyszer csak valaki közölte velem, hogy kívánatos vagyok. Én? Szőke haj és szoláriumozott bőr nélkül, hétköznapi ruhában?

Ami ezután következett, nem volt egyszerű. Könnyek, bűntudat, válás, kétlaki gyerekek, a család és a baráti kör megdöbbenése. Nekem most van valakim. A szex érzelemmel teli és intim, és azt érzem, hogy elég vagyok a másiknak.

Neked nincs senkid. A többiek azt hiszik, azért, mert még nem vagy túl rajtam. Még mindig szeretsz. De szerintem nem ezért, hanem azért, mert egy kapcsolatban erőfeszítésekre is szükség van, és figyelembe kell venni a másik igényeit is, és téged ez fáraszt. Azok a nők, akikkel te együtt vagy, semmit nem kérnek tőled. Tulajdonképpen ezért vagy te boldogabb a pornóddal, mint egy hús-vér nővel.

Egy volt feleség