A magyar oktatási rendszer problémái - beszélgetés Nahalka Istvánnal

Nahalka István iskola oktatási rendszer gyerekek pedagógussztrájk tanár közoktatás Civil Közoktatási Platform sztrájk oktatás pedagógus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar oktatási rendszerrel bizony problémák vannak – ezzel a szülők, diákok, tanárok nagy többsége egyetért. Az iskolák alulfinanszírozottak, a pedagógusok nem keresnek eleget, ellenben túlterheltek, a gyerekek fáradtak és motiválatlanok. A világ változik, a tananyag örök – ugyanaz a berögződés, metódus ötven éve már, teljesen elveszítve a kapcsolatot az élő kultúrával és a diákok szükségleteivel.

A cikk megírására egy személyes élményem sarkallt. Néhány hete, még az április 20-i pedagógussztrájk előtt, reggel a munkába buszozva egy hátam mögötti beszélgetésre lettem figyelmes. Három, szintén munkába igyekvő utastársam tárgyalta ki az éppen aktuális közéleti kérdéseket, volt szó a munkájukat elvevő beáramló kínaiakról, Oroszországról, amely majd megoldja Európa migránsválságát, és a magyar tanárokról. A tanárokról, akik az egyik fiatalember szerint csak keltik a feszültséget a hülye sztrájkjukkal, mert semmi nem elég nekik, mert már megint több pénzt akarnak.

Forrás: Dreamstime

Bár én sem vagyok szakértő, de úgy gondolom, azt azért laikusként is látni lehet, hogy

a magyar közoktatási rendszer problémái már régen nem csak az alulfizetett tanárokról szólnak.

Az iskolákról, a tanárokról, a módszerről, a tananyagról mindenkinek megvan a véleménye, a rendszer közbeszédben forgó vélt vagy valós problémáiról Nahalka István oktatáskutatót kérdeztem.

Az oktatásról általában azt gondoljuk, hogy olyan tudást kellene a gyerekeknek adnia, ami az életre készíti fel őket, és segít a felnőttkori boldogulásban. Ennek a követelménynek mennyire felel meg a hazai oktatási rendszer?

Az a baj, hogy pontosan nem is tudjuk, mit jelent az, hogy „életszerű” legyen, az „életre készítsen fel” az oktatás. Sokan szokták mondani, hogy az iskolában olyan dolgokat is meg kellene tanulni, hogy ha az ember bemegy egy hivatalba, akkor tudja, ott mit kell csinálni, hogyan kell kitölteni egy sárga csekket és így tovább. Ezzel az a baj, hogy olyan gyorsan változik az élet, hogy egyszerűen nem lehetne lekövetni. Nem a nagyon gyakorlatias, az adott feladatra való felkészítésre kellene törekedni, hiszen őszintén, egy sárga csekk kitöltése nem olyan nagy feladat egy gondolkodni tudó embernek.

Sokkal inkább élni és gondolkodni kellene megtanítani a gyerekeket.

Forrás: Thinkstock

Erre törekedne a kompetenciaalapú oktatás, ami felé az elmúlt egy-két évtizedben történt némi elmozdulás, például az érettségi megváltoztatásával. A középszintű érettségire azt szokták mondani, hogy kompetencia-központú, a matematika terén például olyan feladatokat látok, amelyek az utcán jártunkban-keltünkben is előfordulhatnak, olyan kompetenciákat kér számon, amelyek az életben valóban fontosaknak tűnnek. Bár tény, hogy ez még nem annyira jelentős lépés, de valami legalább elkezdődött. Általában maga a pedagógia is egyre inkább a kompetencia-központú oktatás felé fordult, ez az irány azonban 2013 szeptemberében megtört, amikor új Nemzeti alaptanterv és kerettantervek léptek érvénybe. Korábban volt egy tendencia, megvolt a szándék, de azóta e tekintetben visszaléptünk.

Nahalka István

Oktatáskutató, korábban majd három évtizeden keresztül egyetemi oktató volt. Számos oktatásfejlesztési folyamatnak a résztvevője, de a tanítástól sem szakadt el teljesen, óraadóként tanár és pedagógia szakosok oktatásában vesz részt.

A hazai közoktatást még ma is a poroszos tekintélyelvűség jellemzi, ennek része a tanár-diák közötti hierarchikus viszony. A tanár leadja az anyagot, a diák úgy-ahogy megtanulja, a számonkérés csak a lexikális ismeretek felhalmozását célozza, mindez pedig a kreativitás és a készségek fejlesztésének rovására megy. Ezzel szemben a nyugati, angolszász iskolákban, például az Egyesült Államokban a tananyag elsajátítása mellett a gyerekek tehetségének, készségeinek kibontakoztatása is a cél. Banális példa, de megtanulnak a gyerekek kiállni az emberek elé, érvelni a véleményük mellett, elmondhatják, és el is kell mondaniuk a gondolataikat, a tanárok ebben partnerek, együttműködnek velük. Persze erre sokan rávágják, hogy Amerikában aztán semmit nem tanulnak a gyerekek, a lexikális tudásuk egy nagy nulla – megjegyzem, valahogy mégis bekerülnek a világ legnívósabb egyetemeire. De visszatérve, hogyan lehetne elérni, hogy a tanárok ne ezeket a rosszul szervezett hierarchikus viszonyokat alakítsák ki maguk körül?

Ma már nem igaz, hogy minden pedagógus munkáját a tekintélyelvűség jellemzi, a becslések szerint a tanárok 20 százaléka már képes egy másfajta, egy újfajta, a gyerekekkel szorosabb és emberibb kapcsolatot kialakító pedagógia gyakorlására. Ennek kellene terjednie. Persze ahhoz, hogy valaki így tudjon tanítani, nevelni az iskolában, egyrészt a gyerekekhez való viszonyát kell megváltoztatni, a hierarchikus helyett sokkal inkább a partneri viszonyt kell előtérbe helyezni.

Forrás: Dreamstime

Nagyon fontos, hogy kétoldalú legyen a kommunikáció, hogy a pedagógus és a gyerekek között demokratikus szabályokon alapuló párbeszéd alakuljon ki.

De ehhez az is kell, hogy az iskola élete is demokratikussá váljon, hogy a gyerekek érezzék, hogy nekik is van szavuk, elmondhassák a véleményüket, és érezzék, hogy van beleszólásuk kérdésekbe, sőt dönthetnek is. Ha ilyen iskolákat tudunk csinálni – már van egy pár, de messze nem elég –, és ha ilyen pedagógusok lesznek, akkor fokozatosan terjed majd. A gyerekközpontú hozzáállás ma még főleg az alternatív iskolákban terjedt el, hiszen egy alternatív iskola ezt megköveteli a pedagógusaitól. Mindig az a kérdés, hogy az aktuális oktatáspolitika segíti-e ezeket a folyamatokat. Azt kell mondanom, hogy most nem segíti.

Ha már a tanárok. Lehet-e teljes értékű pedagógus egy olyan fiatal, aki csak azért került a pályára, mert a felvételi pontszáma a tanár-, illetve tanítóképzőre volt elég? Ideális esetben azt várnám, hogy a pedagóguspályára azok lépjenek, akik a nagyfokú elhivatottság mellett kimagasló tudással is rendelkeznek.

Igen, a kontraszelekciós folyamat nagyon keményen érvényesül a pedagóguspályán. Ugyan az elmúlt két évben talán javult egy picit a helyzet, de még most is nagyon rossz. Nagyon kevesen jelentkeznek a pedagóguspályára, egyes területeken egészen vészjósló a helyzet, például a természettudományos tantárgyak esetében. És ha kevesen is jelentkeznek, azok biztos, hogy a rosszabb középiskolai eredményekkel rendelkező tanulók közül kerülnek ki. Ez a folyamat tehát abszolút létezik. Nyilván van egyszerűen egy olyan oka is, hogy a fiatalok számára nem igazán vonzó a pedagóguspálya, még a fizetésemelések után sem. Bár valóban javult a pedagógusok jövedelemi helyzete, de meg lehet nézni, hogy az átlagkeresetekhez képest hol helyezkedik el. Éveken keresztül az átlag alatt volt, most egy picit fölé került, ezzel azonban több lett a munka is, a terhek is nőttek.

Forrás: Dreamstime

De ha a diplomás bérekkel hasonlítjuk össze, akkor évtizedek óta tart az a tendencia, hogy a pedagógusok mélyen a diplomásátlag alatt keresnek.

Ez pedig nyilvánvalóan taszítja a fiatalokat a pályától, ráadásul emellett számos más riasztó tényezőről is hallhatnak, például, hogy van, hogy maguknak kell biztosítani a munkavégzés feltételeit, de sokan félnek attól is, hogy nem lehet bírni a mai gyerekekkel. Számos tényező van, ami taszítja a fiatalokat a pedagóguspályától, úgyhogy végül is teljesen érthető a kontraszelekció. Alapvetően kellene megváltozniuk ezeknek a folyamatoknak, ahogyan mondjuk Finnországban megváltozott. Finnországban például jóval a társadalmi átlag fölött keresnek a pedagógusok, ez az egyik legkeresettebb szakma, négyszeres, ötszörös túljelentkezések vannak a képzésben, pedig nem a finn pedagógusok keresnek a legjobban a fejlett országok közül.

Amikor a felsőoktatási intézmények észrevették, hogy a pedagógusjelöltek színvonala csökken, mert működött a kontraszelekció, lépniük kellett volna, megváltoztatni a hozzáállásukat a képzéshez.

Tudomásul kellett volna venni és új megoldásokat kellett volna találni arra, hogy egy ilyen pedagógusjelölt-tömeggel mit tudnak kezdeni.

Ez azonban nem történt meg, nagyon egyszerűen fogalmazva, nyafogtak, hogy mennyire rossz felkészültséggel érkeznek be a pedagógusjelöltek, ők maguk azonban csinálták továbbra is ugyanazt, amit korábban.

Forrás: Dreamstime

Mit kellett volna tenniük?

Tudomásul kellett volna venni, hogy kisebb műveltséggel jönnek, kisebb tudással rendelkeznek, magyarán ki kellett volna dolgozni olyan programokat, amelyekkel pótolni tudják a lemaradást. Volt, ahol valamit lépett egy-egy intézmény, voltak felzárkóztató, bevezető, alapozó képzésrészek, de ez nem volt kiterjedt, nem ez volt a jellemző.

Nemzetközi viszonylatban a magyar gyerekek tudásszintje hol helyezkedik el?

Erről a nemzetközi vizsgálatok adnak tájékoztatást, vannak a PISA-felmérések és a PIRLS és TIMSS-vizsgálatok. A PIRLS célja a 9–10 évesek szövegértési képességének felmérése, a TIMSS a negyedik és nyolcadik osztályosok matematikai és természettudományi ismereteit, a PISA pedig három területen (szövegértés, matematika, természettudományok) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét. A PISA-teszt adja talán a legtöbb információt azzal kapcsolatban, hogy mennyire jól tudnak a gyerekek felkészülni a jövőre. Ha hosszabb, többéves időszakot nézünk, akkor mondhatjuk, hogy a PISA-teszteken körülbelül az OECD-országok átlagán teljesítünk.

Forrás: Dreamstime

Az OECD-országok

Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Chile, Csehország, Dél-Korea, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Új-Zéland

Legutóbb azonban, 2012-ben, jóval az átlag alatt végeztünk. Nem tudjuk, hogy ez mennyire lesz tartós tendencia, félő, hogy az lesz.

Most lesz egyébként november környékén a 2015-ös PISA-felmérés eredményhirdetése, akkor majd meglátjuk, hogy mi a helyzet. TIMSS-ben jobbak vagyunk az OECD-országok átlagánál, de ez a felmérés kicsit más jellegű, sokkal inkább az iskolában elsajátítható tudást méri, míg a PISA sokkal jövőorientáltabb, ezért a PISA valamivel fontosabb számunkra. A PIRLS-teszteken is elég jól teljesítünk, különösen a negyedikes gyerekek, ők viszonylag elöl vannak ezen a listán. Tehát amikor nagyon lesajnáljuk a magyar oktatást, abban van is valami – lásd a legutóbbi PISA-eredmények, ami tényleg nagyon figyelmeztető volt –, ugyanakkor más mérések nem mutatnak nagyon tragikus helyzetet. Sokszor halljuk, hogy mennyire buta diákok jutnak be az egyetemekre, főiskolákra, és hogy összességében a mai gyerekek mennyire buták – ezek a megállapítások nem igazak. De lehet, hogy most tényleg leszállóágban vagyunk.

Ezekre az eredményekre hogyan reagál az oktatási rendszer?

Vannak a világban országok, sőt a többség olyan, hogy komolyan veszik ezeket a jelzéseket. Egy nagyon jó példa erre Németország, ahol a 2000-es PISA-vizsgálatban nagyon gyatra eredményt értek el, ami után eldöntötték, hogy összekapják magukat, és megpróbálnak valamit kezdeni a német iskolarendszerrel. Számunkra is figyelmeztetőnek kellene lennie, ha csak az OECD átlagán vagy az alatt teljesítünk, hiszen mindig büszkék vagyunk magunkra és szeretjük, hogy ha ennél jóval előrébb helyezkedünk el. De ha jó eredményeket akarunk, akkor egyrészt ezzel foglalkozni kellene. Másrészt ezek a vizsgálatok más, tényleg nagyon súlyos gondokat is mutatnak az esélyegyenlőtlenséggel kapcsolatban, amik egyértelműen változtatásokat igényelnének a magyar oktatási rendszer működtetésében. Ezek azonban nem történnek meg.

Forrás: Dreamstime

Amióta ezek a vizsgálatok vannak, nem tudok példát arra, hogy bármilyen oktatáspolitikai változás vagy döntés azzal lett volna kapcsolatos, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el rajtuk.

Ezzel szemben, amikor megjelennek az eredmények, a politikai erők elkezdik egymást szidni, elkezdenek egymásra mutogatni, hogy ki miatt, kinek a kormánya alatt történt, ezen jól elszórakoznak, de senki nem gondolkodik el azon, hogy mit kellene változtatni.

Ha csak az elmúlt húsz évet nézzük, a világ teljesen megváltozott. Én már tizenéves voltam, amikor először találkoztam az internettel, a mai gyerekek beleszületnek. Egy teljesen új, modern világba születnek, máshogy jutnak információhoz, máshogy forog az agyuk, az iskolában viszont ugyanazokba a rendszerekbe kényszerítik bele őket, ugyanazzal a metódussal, mint 20 évvel ezelőtt. Ezen nem kellene változtatni?

Vannak is vizsgálatok, amelyek azt kutatják, mennyire változott meg maga a tanulás és egyáltalán a megismerési folyamat azzal, hogy gyakorlatilag kinyílt a világ a gyerekek előtt, és bármilyen ismeretet pillanatok alatt meg tudnak szerezni az interneten. Azt biztosan látjuk, hogy ez a kicsit kapkodó, multitasking világ valóban hatott a gyerekek gondolkozására, ennek a folyamatnak az előnyeit pedig ki kellene használni. Vannak már jó gyakorlatok, csak nem igazán elterjedtek, ami persze sokszor a technikai, tárgyi hiányokból következik.

Emellett nagyon fontos lenne, ha alternatívaként, de nem kizáró alternatívaként, azt is megtanítanánk a gyerekeknek, hogy mennyire jó dolog beülni a fotelbe, és három órán keresztül olvasni egy könyvet. Vagy egy művészfilmet megnézni, ahol nem pillanatonként változnak a képek, amin ráadásul el is lehet gondolkodni, vagy valakivel megbeszélni. Fontos lenne, hogy a művelődésnek, a tanulásnak, a világ megismerésének olyan formái is fontosak legyenek számukra, amik különböznek a rohanós, kapkodós mindennapoktól. És ezt a két alternatívát nem egymással szemben kellene kezelni, hiszen egymás mellett is tudnak létezni.

Forrás: Thinkstock

Inkább előre kellene menekülni és felhasználni a modern világot a pedagógiában, nem pedig ellenségnek tekinteni.

Ma még nagyon sok pedagógus ellene van ezeknek a dolgoknak, pedig bizony az okostelefonnal és az internettel is lehet tanulni, csak a pedagógiát szinkronba kellene hozni a modern eszközökkel.

Április 20-án a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék Mozgalom támogatásával országos sztrájkot szervezett, amelyen az adatok szerint huszonötezer pedagógus vett részt, tehát nagyjából minden ötödik tanár. Ön szerint mit lehet elérni a megmozdulással, és milyen eredménye lehet az összefogásnak?

Egyetlen sztrájk vagy tüntetés csak egy kis része az egésznek, viszont maga a mozgalom akár sikerrel is járhat. Ez a mozgalom jelenleg az akut, már most jól látható és szinte azonnal megoldható problémákat veti fel, a Civil Közoktatási Platformnak van is 12 pontja, amiben ezekről a közvetlenül aktuálisan megoldandó feladatokról van szó. Ezek olyan aktuális gondok, amiken már szeptemberig változtatni kellene. Az akut problémák mögött azonban általában egy mélyebb, komolyabb gond húzódik. Például benne van a 12 pontban az iskolák napi működési, finanszírozási gondjainak megoldása. E mögött az azonnal orvosolandó probléma mögött is ott egy súlyosabb kérdés, hiszen úgy általában igen jelentősen emelni kellene az oktatás költségvetését, a GDP-ből való részesedésnek nagyjából a másfélszeresére kellene növekednie. De az is benne van a 12 pontban, hogy csökkenti kellene a tanulók terheit.

Ezen lehetne gyorsan is javítani, ha például nem lenne öt testnevelés óra egy héten, hanem csak három, vagy ha mondjuk az erkölcstant, hittant délutáni, fakultatív foglalkozásként oldanák meg.

De e mögött is ott van egy sokkal súlyosabb kérdés, hogy vajon miért ilyen nagy a tananyag? A tantervekben túl sok a tananyag, ennek pedig az az eredménye, hogy a gyerekek a többől valószínűleg kevesebbet fognak megtanulni. A kevesebb egész egyszerűen többet érne. De ez a teljes tartalmi szabályozási rendszernek a felülvizsgálatát igényli.

Forrás: Thinkstock

De ott van a roma gyerekek helyzete is, ahol jó néhány kérdésben azonnal lehetne lépni. A roma gyerekek nagyon jelentős része szegregált iskolákban tanul, ezek sokszor törvényen kívüli helyzetek, egész egyszerűen konkrét jogszabályokat nem érvényesítenek. Szükség lenne egy olyan monitoringrendszerre, ami felderíti ezeket az eseteket, és megteszi a szükséges lépéseket.

Egy ilyen monitoringrendszer létrehozása pillanatok alatt lehetséges lenne, és jelentős lépés lehetne abba az irányba, hogy enyhítsük a szegregációs problémákat.

De e mögött ott húzódik az egész magyar oktatási rendszer szegregatív jellege, az, hogy nagymértékben elkülönítjük egymástól a társadalmilag különböző pozícióban lévő gyerekeket. Sokkal nagyobb mértékben, mint ahogyan az a világban általános. Ez egy nagyon kemény problémája a magyar oktatási rendszernek, viszont nagyon nehéz rajta változtatni.

A mozgalom jelenleg még ott tart, hogy az akut, jól látható és szinte azonnal megoldható problémákat veti fel, de már látjuk a mélyben a súlyosabb, nagyobb munkát igénylő feladatokat is. Látjuk, hogy mik azok a gondok, amikhez igazán hozzá kellene nyúlni a magyar oktatási rendszerben.

Azt kell mondanom, hogy szinte mindenhez.

"Mi voltunk az 1 a 374-ből" - A magzati genetikai szűrővizsgálatok fontosságahttp://www.life.hu/csalad/20160429-babagenetika-sevcsik-m-anna-tortenete-a-magzatok-genetikai-vizsgalatarol.htmlMajd egy éve már, hogy Sevcsik M. Anna és férje meghozta élete legnehezebb döntését. Anna ötödik gyermekét várta, amikor megtudta, hogy a baba súlyos beteg, Edwards-szindrómában szenved. Pokoli napokat kellett átélniük, végül meghozták a döntést, és elengedték a magzatot. Anna az utóbbi egy évben azért küzdött, hogy felhívja az emberek figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára, és hogy ezeket a vizsgálatokat a lehető leghamarabb ingyenessé tegyék mindenki számára. Család--"Túl kell esni, túl kell élni" - roma asszonyok a szülőszobánhttp://www.life.hu/csalad/20160419-romanok-helyzete-es-lehetosegei-a-magyar-szuleszeti-ellatasban-szuleteshaz-egyesulet.htmlA hazai egészségügyi rendszer rengeteg sebből vérzik. A nőgyógyászati, ezen belül is a szülészeti ellátás a korrupció melegágya: ha van rá lehetőséged, fizetsz, hiszen félted a születendő gyermeked egészségét, és a sajátodat is. Ha nincs rá pénzed? Reménykedsz, hogy jó kezekbe kerülsz, olyan nővérekhez, orvosokhoz - mert ilyen is van - akiknek nem anyagi, hanem lelkiismereti kérdés a betegek ellátása. És mit tehet egy hátrányos helyzetű, cigány származású asszony a hazai szülészeti ellátásban? Imádkozik, hogy minél előbb szabaduljon. Család--Anyám nyakán, avagy az all inclusive mamahotelhttp://www.life.hu/csalad/20160411-egyre-tobb-fiiatal-felnott-el-a-szuleivel-a-mamahotel-intezmenye.htmlAdott egy jóvágású, jól kereső férfi, aki bár már jócskán elmúlt harminc, a mamahotel oltalmazó falait egyáltalán nem áll szándékában egy önálló, kevésbé kényelmes életre cserélni. A sztori jó néhány hollywoodi szuperprodukcióból ismerős lehet, és mint oly sok más film esetén, az alkotók ezeknél a történeteknél is a valóságból inspirálódtak. Van miből: az Európai Unió országaiban a 18 és 34 év közötti fiatal felnőttek mintegy fele él együtt a szüleivel. Család--Én, én és én – A narcisztikus nemzedékhttp://www.life.hu/csalad/20160331-miert-narcisztikus-az-y-es-z-generacio.htmlSzelfi ébredés után, szelfi a tükörből öltözködés közben, szelfi az iskolapadból, szelfi este az ágyból, vagy akár a fürdőkádban ülve. Jól betanult pózban, makulátlan sminkben – csak gyűljön össze a megfelelő lájkmennyiség. Ismerős? Ők a szelfi- vagy éngenerációnak hívott korosztály, akik végletekig vágynak az elismerésre, és akiket ezzel párhuzamosan, vagy éppen ebből fakadóan, minden idők legindividualistább és leginkább önmagával elfoglalt nemzedékének tartanak. CsaládOrigoTehetséges, elkötelezett, fogyatékos – Értékes munkaerő a partvonalon http://www.life.hu/csalad/20160321-fogyatekossag-barat-munkahelyek-serult-emberek-a-munkaeropiacon.htmlStephen Hawking, Andrea Bocelli vagy éppen Ludwig van Beethoven. Hogy mi a közös bennük? Tudásukkal, teljesítményükkel, tehetségükkel bevésték nevüket az emberiség emlékezetébe – mellesleg pedig mindhármójuk valamilyen fogyatékossággal élve ért, ér el sikereket. Sajnos azonban az ő példájuk kuriózumnak számít. Ma Magyarországon a sérült emberek gyakran leküzdhetetlen hátránnyal indulnak ép társaikkal szemben. CsaládAFPAki állatot öl, annak az ember lesz a következő? http://www.life.hu/csalad/20160310-allatvedelem-gyerekek-akik-allatokat-kinoznak.html"...Egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" - kissé elcsépeltnek tűnhet Saint-Exupéry idézetével kezdeni egy cikket, azért döntöttem mégis mellette, mert nem is lehetne jobban megfogalmazni azt az igazságot és a társadalom azon kötelességét, amelyet az emberiség a mai napig semmibe vesz. Ez pedig a felelősség: felelősségvállalás magunkért, a környezetünkért és minden élőlényért. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.