Ez történt a lánnyal, miután egy hétig a pasija étrendjét követte

Forrás: Stephanie Eckelkamp/eatclean.com -
barát menü étrend gyorskaja emésztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok fiúra jellemzően Evan étrendje sem valami következetes, sőt. Ő mégsem hízik, és nagyon is jól érzi magát a bőrében, ezért döntötte el barátnője, Stephanie Eckelkamp, hogy kipróbálja, és egy héten keresztül ugyanazokat fogja enni, mint a szerelme.

Eléggé hektikus és a legkevésbé sem egészséges Stephanie Eckelkamp barátjának az étrendje, de a lány - aki a paleo étkezés megszállottja - úgy döntött, egy hétre kipróbálja. Már az elején tudta, nem lesz egyszerű, hiszen sokszor szerepel whiskey vagy éppen sör a napi menüben.

Forrás: Stephanie Eckelkamp/eatclean.com

Természetesen kávéval indította a napot, amit néha egy kis mogyoró követett. Egy-két fánk még lecsúszott az ebéd előtt, ami lehetett chips és sör is. A vacsoramenü is igen változatos volt: whiskey, fagylalt, grillezett sajt vagy éppen sült sonka. Az első napon még kifejezetten élvezte Stephanie ezt a fajta szabadságot, de ahogy teltek a napok, kezdte egyre fáradtabbnak érezni magát.

Forrás: Stephanie Eckelkamp/eatclean.com

A harmadik nap után

érezte, hogy a teste egészséges ételekért ácsingózik, azonban nem térhetett el az étrendtől.

Folytatta a szénhidrátdús gyorskaják fogyasztását, és érezte, hogy lassan kezd rászokni a szervezete.Meg is ijedt egy kicsit attól, hogy ezután nem fognak olyan jólesni neki a paleo kaják, de ha az étrend negatívumaira gondolt, akkor egyből tudta, egyszerű lesz a visszaszokás.

Forrás: Stephanie Eckelkamp/eatclean.com

Fáradékony volt, az emésztése is lelassult, és folyamatosan fel volt puffadva. Alig várta a hét leteltét, de beismerte, hogy szórakoztató volt ez a próba. "Azt gondolhatjátok, hogy gyűlölöm a barátomat ezután a hét után, de valójában nagyon szórakoztató tapasztalat volt. Az étkezés sokkal inkább volt így közös program" - számolt be Stephanie tapasztalatairól az Eatclean.com honlapon.

Rubint Réka felforrósította a hangulatot- szexi fotó a fitneszladyrőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160714-rubint-reka-fitnesz-edzo-szexi-bikiniben-napozott-a-medence-partjan.htmlA tökéletes testű fitneszedző következő táborának helyszínét tesztelte, ahonnan szexi fotóval lepte meg rajongóit. Ez Zsír!OrigoBombázókat megszégyenítő alakja van Tatár Csillának!http://www.life.hu/ez-zsir/20160714-bombazokat-megszegyenito-alakja-van-tatar-csillanak-visszanyerte-szules-elotti-alakjat.htmlHúsz kilót szedett fel Tatár Csilla a várandóssága alatt, de csupán néhány hónapra volt szüksége ahhoz, hogy visszanyerje szülés előtti alakját. Megküzdött érte, de ma már büszke lehet idomaira! Ez Zsír!OrigoKovács György 48 évesen készül megmérettetni izmaithttp://www.life.hu/ez-zsir/20160708-kovacs-gyorgy-testepito-negyvennyolc-evesen-keszul-megmerettetni-izmait.htmlA testépítő számtalan díjat bezsebelt már pályafutása során, ám ő úgy gondolja, a kor nem számít, és úgy döntött, tavasszal indul a világversenyen. Ez Zsír!Fotó: Adrián Zoltán - OrigoAz izom kiütötte a zsírt: 3 hónap alatt Adoniszt varázsolt magából az átlagos férfihttp://www.life.hu/ez-zsir/20160713-hihetetlen-de-3-honap-alatt-adoniszt-varazsolt-magabol-az-atlagos-ferfi.htmlTörténetünk főszereplője, Patrick Mango, aki egy figyelmeztetésnek köszönhetően megváltoztatta az addigi egészségtelen életmódját. Sőt, 12 hét alatt elérte álmai alakját is! Ez Zsír!OrigoFrancesco Totti ledobta a textilt- Szardínián nyaral a focista http://www.life.hu/ez-zsir/20160713-francesco-totti-ledobta-a-textilt-szardinian-nyaral-a-focista-a-baratnojevel.htmlFrancesco Totti is nekivetkőzött az idei nyárnak. Az AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya barátnőjével nyaral Szardínián, ahol megmutatta a világnak, milyen egy nyugdíjkorhatárhoz közeledő focista teste. Ez Zsír!--3+1 applikáció, hogy egészségesen étkezzhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160712-applikaciok-az-egeszseges-etkezesert.htmlSokszor még abban is nehéz eligazodni, hogy melyik étel egészséges, és melyik nem, miben mennyi az adalékanyag, és mennyi kalóriát tartalmaz. De a legújabb applikációk már ebben is segítenek! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.