Az alábbi gyerekeknek igazán nagy lélekjelenlétre volt szükségük, hogy vészhelyzetben az ösztönös kétségbeesés vagy menekülés helyett a segítségnyújtást válasszák. 

A fiú, aki megmentette testvéreit egy feléjük repülő baseball-labdától

2015 júniusában egy tízéves, baseballrajongó fiúcska, Jeremiah Sprague megmentette kisöccsét és húgát attól, hogy egy nagy sebességgel feléjük repülő baseball-labda eltalálja őket. Ahogy az alábbi videón is látszik, míg a szülők félve a feléjük tartó labdától, ösztönösen az arcuk elé tették a kezüket, addig Jeremy a labdára koncentrált, és hihetetlen reflexszel elkapta, mielőtt megüthette volna kisöccsét vagy kishúgát.

 A muszlim tini, aki megmentette hindu osztálytársát az emberrablóktól

A 15 éves Naziát 2016 márciusában Rani Laxmi Bai-bátorságdíjjal tüntették ki, amiért megmentett egy 6 éves hindu lányt két emberrabló támadásától. Az eset Indiában történt. Nazia éppen az iskolából tartott hazafelé, amikor meghallotta egy kislány segélykiáltását. A gyereket éppen két férfi erőszakkal próbálta felültetni egy motorra, amikor Nazia odarohant, félelmet nem ismerve lerángatta a kislányt a motorról, és együtt elmenekültek. 

Később derült csak ki, hogy a 6 éves Dimpy Nazia iskolatársa volt. 

A fiú, aki megmentette fuldokló osztálytársát

Harvey Price mindössze négyéves, de akik csak ismerik, hősként tekintenek rá, az óvodájában a gyerekek pedig már csak Dr. Harvey-ként emlegetik. A fiú társaival együtt éppen uzsonnázott, amikor az egyik kislánynak megakadt a szendvics a torkán, és fuldokolni kezdett. Harvey nem esett pánikba, felugrott a helyéről, és addig veregette a lány hátát, amíg az a félrement falatot vissza nem köhögte.

Harvey Prince fuldokló osztálytársát mentette megForrás: Kay Price

A lány, aki megakadályozta, hogy több parkoló autó is leégjen

A 11 éves Summer Milner éppen a házuk előtt játszott, mikor az egyik szomszédjuk közelben parkoló kamionja kigyulladt. A kislány azonnal riadóztatta a jármű tulajdonosát, mielőtt a lángok más autókra is átterjedhettek volna.

Summer egyébként nagyon szemfüles volt, észrevette, hogy a járműből valamilyen folyadék szivárog, majd a kamion füstölni kezd. Ekkor már rohant is a szomszédhoz, aki azonnal hívta a 911-et, miközben a többi ott parkoló jármű tulajdonosai óvatosan arrébb álltak. A tűzoltók gyorsan kiértek, és el is oltották a lángokat, majd hangsúlyozták, hogy a kislány gyors reakciója nélkül valószínűleg nagy baj lett volna.

A tini, aki két ember életét is megmentette

A cseh diák, Tomas Bruzek kétszer is igen nagy hasznát vette már elsősegélytudásának. 2015 szeptemberében egy iskolai kirándulás alkalmával Tomasnak az eszméletét vesztett matematikatanárát kellett szájon át lélegeztetnie. A segítségnek hála a tanár magához tért, és a kiérkező mentők kórházba is szállították. Tomasnak nem ez volt az első életmentése: három évvel korábban egy angliai kiránduláson ugyancsak ő élesztett újra egy szívproblémákkal küzdő kísérő tanárt. 

Tomas Bruzek két tanárát is újraélesztetteForrás: Facebook/Tomas Bruzek

A fiú egyébként azt tervezi, hogy a középiskola után az orvosi egyetemen tanul majd tovább.