Madonna pucéran villogtatja gyémánttal kirakott fogait - FOTÓ

Forrás: Instagram -
pucér Madonna gyémánt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Madonna a karrierje kezdete óta szeretett botrányos fotókon szerepelni, és egy kicsit sem okozott neki gondot, hogy megmutassa intim testrészeit. Elmondhatjuk, hogy ez mostanra sem változott, pedig már közel van a hatvanhoz.

A világhírű énekesnő az Instagramra posztolt két olyan fotót, amihez másnak nem biztos, hogy lett volna bátorsága ebben a korban. Az első képen fedetlen vállakkal, felékszerezve villanja meg gyémántokkal kirakott fogait, a másikon pedig teljesen pucéran napfürdőzik.

Forrás: Instagram


Forrás: Instagram

A képet alaposan meg kell nézni, hogy világos legyen, melyik részén mit láthatunk, de ha már felsimertük a testrészeket, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Madonnának semmi oka szégyenkezni. Mi is szeretnénk ilyen idomokat 58 évesen!

A német Bibi vlogger videóján röhög az internet népe - Nagyon mellényúlthttp://www.life.hu/trend/20170507-a-nemet-bibi-vlogger-videojan-rohog-az-internet-nepe.htmlA német vlogger, Bibi, azaz Bianca Heinicke nagyon csúnyán beégett. Egy nap alatt 9 millióan tekintették meg legfrissebb videóját, de 1 millió dislike-ot kapott. TrendOrigoHeti trendjelentés: méretes dekoltázsok és miniruhák a vörös szőnyegenhttp://www.life.hu/trend/20170505-heti-trendjelentes-szerepel-benne-alexis-bledel-ariel-winter-scarlett-johansson-sofia-vergara.htmlAz biztos, hogy miniruhákból nem volt hiány ezen a héten, de néhány villantásmentes, izgalmas kreációt is láthattunk. A hét legrosszabbjai közé pedig olyanok kerültek, akiktől nem várnánk ekkora bakit. Mutatjuk is, mik történtek a vörös szőnyegen a MET-gála után! TrendNorthfoto30 éves lett a világ első számú divatbloggere! Hazai pályatársával, Festyvel beszélgettünkhttp://www.life.hu/trend/20170426-30-eves-lett-a-vilag-elso-szamu-divatbloggere-chiara-ferragni-hazai-palyatarsaval-festyvel.htmlMa ünnepli 30. születésnapját Chiara Ferragni, az olasz lány, aki nyolc évvel ezelőtt elindította divatblogját, és meghódította vele a világot. Hazai pályatársa, Festy vele egy időben, 2009-ben kezdte a blogolást, amikor az emberek többségének még fogalma sem volt arról, hogy egyáltalán mit jelent ez a szó: blog. Nagyot változott azóta a világ, a blogolásból nemcsak hogy meg lehet élni, de saját kollekciót is lehet csinálni, és még a Vogue címlapjára is fel lehet kerülni, legalábbis Chiara példája ezt mutatja. De mi lehet a célja a leghíresebb magyar divatbloggernek? A Festy in Style bloggerével beszélgettünk! Trend--Divattervező múzsája lett Görbe Nórahttp://www.life.hu/trend/20170506-divattervezo-tomcsanyi-dora-muzsaja-lett-gorbe-nora.htmlNórát Tomcsányi Dóra dizájner kérte fel, hogy egy nyolcvanas évek inspirálta kollekciójához álljon modellt egy fotó erejéig. Trend--Ashley Graham meztelen fotózást vállalthttp://www.life.hu/trend/20170506-ashley-graham-meztelen-fotokon.htmlA világ leghíresebb plus size modellje gond nélkül megmutatta meztelen testét a V Magazine felkérésére. Korábban már mutattunk pár pucér képet Ashley Grahamről, most viszont a sorozat további részei is láthatók a sztár Instagram-oldalán. TrendOrigoA hónap sminktrükkje - Dobd fel a napodat egy kis csillogással!http://www.life.hu/trend/20170502-a-honap-sminktrukkje-larion-oscartol.htmlHa te is imádod a nyolcvanas éveket, akkor ezt a sminket mindenképpen próbáld ki. Ez a korszak az élénk, sőt harsány színek kavalkádjával teremtett valami elképesztően újat. Most újratöltve még izgalmasabb lesz a végeredmény, ha ötvözöd a krémes textúrákat a fényessel. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.