Túlzott intimitás a családban; a gyermek pszichés fejlődésének zavarát okozhatja

Forrás: Thinkstock -
intim család gyermekbántalmazás pszichés zavar gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy felnőtt a túlzott intimitást képes hárítani, adott számára a lehetőség, hogy kilépjen belőle, ha már nem érzi magát komfortosan, de egy kisgyermek, pláne a szüleivel szemben, még közel sem olyan érdekérvényesítő. Így szépen, apránként sérülhet az önbizalma, az autonómiája, a társas közegekben nem elfogadható magatartásformákat vehet fel. Stresszessé, depresszióssá, szorongóvá válhat, később pedig, akár a normál intim kapcsolatok – mint például az ölelés – is gondot okozhatnak neki, de az se ritka, hogy épp az ellenkezője történik; túl bizalmaskodóvá válik.

A nemzetközi vizsgálatok alapján kimondható, hogy átlagosan a gyermekek 5-25%-a gyermekpszichiátriai betegséggel küzd. A szorongási zavarok a leggyakoribbak, akár a 30%-ot is elérhetik.

A nemzetközi vizsgálatok alapján kimondható, hogy átlagosan a gyermekek 5-25%-a gyermekpszichiátriai betegséggel küzd Forrás: Thinkstock

A gyermek- és serdülőkorban jelentkező pszichés zavarok egy része felnőttkorra átalakul, más formában jelentkezik vagy megszűnik. Ám nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen zavarok a gyermek személyiségfejlődését kedvezőtlenül alakítják.

Fontos tehát, hogy a szülő elkerülje az olyan magatartásformákat és a gyermekre ható negatív események túlzott ráterhelését, melyek a pszichés fejlődést - főként kisgyermekkorban - kártékonyan befolyásolhatják.

A pszichés fejlődési zavarok kiváltó okai

A magyar nyelv ezt gyönyörűen láttatja; egész-ség, vagyis a test-lélek-külvilág egységének harmóniája. Ha a gyermek énképében, saját testével szembeni önrendelkezésében sérül kisgyermekkorban, úgy távol kerül az egészségtől.

Túl intim kapcsolat a családban

Az első számú szocializációs közeg a család. A tagjai egymás felé magasfokú intimitással fordulnak, ez természetes és nélkülözhetetlen a megfelelő pszichés fejlődéshez. A családon belüli túlzott intimitás azonban komoly károkat okozhat.

A családon belüli túlzott intimitás komoly károkat okozhat Forrás: Thinkstock

„Az intimitás a latin „intimus" szóból ered, aminek a jelentése: (leg)belső. Magába foglalja a teljesen őszinte, kölcsönös bizalmon alapuló önfeltárást és a biztonság igényét, valamint az önmegvalósítás szükségletét" – Győri Szilvia, a Life.hu szakértője

De mit is értünk ezalatt? A legsúlyosabb értelemszerűen a gyermekkel szembeni szexuális vagy érzelmi visszaélés, de most azokkal az esetekkel fogunk foglalkozni, melyek egy egészséges, társadalmilag elfogadott normák szerint működő családban történhetnek meg. Az ilyen ártatlannak tűnő – akár generációkon át öröklődött minták alapján végbemenő –, folyamatosan visszatérő kázusok leggyakoribb példái;

  • a gyermek autonómiájának megsértése – Ez éppúgy vonatkozhat a testi, mint a lelki függetlenségének megsértésére. Gondolj olyan esetekre, amikor a szülő folyton puszilgatja, ölelgeti, fürdeti a gyermeket, aki ezt nem szeretné. Az elején még ellökheti magától a folyton, többnyire indokolatlan helyzetekben simogató kezet, de egy idő után „feladja" a küzdelmet és hagyja.
  • meztelenkedés – nem mindegy persze, hogy mennyi idős a gyermek, és az azonos vagy ellenkező nemű szülőt látja-e meztelenül, ahogy az se mellékes, hogy ez mennyire rendszeres, és milyen formában van jelen a család életében. Nem kell rejtegetnie magát a szülőnek egy pár éves elől például öltözködés közben, ám az, amikor a családban a felnőttek folyton pucéran jönnek-mennek a lakásban, meztelenül alszanak, összebújva a gyerekkel vagy egy 2-3 évessel apa-anya együtt fürdik, esetleg a gyermek megfogja, játszik apa kukacával, anya mellbimbóját piszkálgatja, nos, ez káros is lehet.
Nem mindegy, a meztelenkedés mennyire rendszeres, és milyen formában van jelen a család életében Forrás: Thinkstock

  • partnerként való kezelés – Itt nem a gyermeknevelés alá-, fölé-, mellérendelt viszonyának kérdését értjük. Azok az esetek tartoznak ide, amikor a szülő olyan dolgokat és úgy beszéli meg a gyermekével, mintha a partnere lenne – lakhatási-, megélhetési- és munkahelyi gondok, párkapcsolati krízisek... stb. Túl nagy terhet jelent ez – még egy tinédzser számára is, nemhogy egy kisgyermeknek -, amely szükségtelen stresszfaktor a kicsi életében.

A Life.hu szakértője, Győri Szilvia szexuálpszichológus és tanácsadó szakpszichológus a témával kapcsolatosan elmondta, hogy természetesen az intimitásnak is vannak fokozatai és határai, sőt a határok átléphetőek, amit mi, felnőttek sem mindig kontrollálunk megfelelően. A gyerekek pedig sokszor kiszolgáltatottak intimitás tekintetében a környezetüknek.

A szakértő szerint

"Számos esetben keresnek meg olyan felnőttek, akiknek az okoz problémát, hogy gyermekként sokat meztelenkedő szülőkkel kellett együtt élniük. Különösen igaz ez, ha ellenkező nemű szülőről beszélünk. Ha egy kislány abban nő fel, hogy apja ruha nélkül jár-kel a lakásban, kisiskolásként, serdülőként már komoly problémákat, gátlásokat, visszatetszést okozhat benne. Ha pedig nevelőszülőről van szó, az végképp ártalmas. Ugyanúgy meg kell találni az egyensúlyt abban is, hogy például egy apa milyen életkorig fürödhet együtt a lányával, vagy egy anya a kisfiával.
Az is megkeseríti egy gyerek életét, ha a szülő sűrűn váltogatja partnereit, és mindegyiket rendre haza is hordja. Átjáróház lesz a közös, biztonságot adó otthonból, a gyerekben kialakuló párkapcsolati kép is sérülhet, megbomlik a szülőbe vetett bizalom, féltékenység, félelem, elhanyagoltság érzését keltheti.
Vannak szülők, akik gyerekükkel beszélik meg magánéleti problémáikat, a másik szülő hűtlenségét, pótszülő-keresési stratégiáikat, tulajdonképpen úgy kezelik gyereküket, mint egy barátot, barátnőt vagy épp tanácsadót. Fontos, hogy gyerekünket partnerként kezeljük, de ez nem az a terület, ami rá tartozna, ne nyomasszuk hát ilyesmivel."

Szilvia elmondta még, hogy gyermekünk magánélete sem tartozik maximálisan ránk, problémáit is leginkább akkor próbáljuk megoldani, ha segítségül hív bennünket. Nyilvánvalóan fontos, hogy tudjunk beszélni intim témákról, de az, hogy egy apa örömlányt fizet huszonéves fiának, csak azért, mert úgy érzi, a gyereke kifut az időből, egyáltalán nem helyénvaló. Sem az, hogy gyermekünket akarata ellenére a maszturbálási szokásairól, szexuális élményeiről faggatjuk, ne adj' isten azon viccelődünk, gúnyolódunk.

Genetikai szexuális vonzerő, avagy anyák, akik szerelmesek lettek a saját gyerekükbehttp://www.life.hu/csalad/20170516-genetikai-szexualis-vonzero-anyak-akik-szerelmesek-lettek-sajat-gyermekukbe.htmlA genetikai szexuális vonzerőről viszonylag ritkán esik szó, hiszen a szülő-gyermek közti testi viszony tabunak számít. Ám az esetek számát tekintve a GSA (genetic sexual attraction) gyakoribb, mint hinnénk. Fontos leszögezni, hogy ez nem egyenlő a pedofíliával és egyéb gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel. Család--Rakd ki a darabkákat úgy, hogy egységet alkossanak – a mozaikcsaládokhttp://www.life.hu/csalad/20170514-rakd-ki-a-darabkakat-a-mozaikcsaladok-mukodese.htmlA család a legszebb és a leghatékonyabb szociális egység. Tagjai feltétel nélküli bizalommal és szeretettel bírnak egymás iránt, valamint az egyén működése tekintetében kulcsfontosságú szerepet tölt be a család minősége. Egyre több a válás, ezzel párhuzamosan nő a mozaikcsaládok száma. Hogy mit is jelent tulajdonképpen a mozaikcsalád, és milyen módon hat a benne élőkre? Nos, ezzel foglalkozunk ma, a Családok Nemzetközi Napján. CsaládOrigoFilmbeli tanárok, akikre nagy szükség lenne a mai iskolarendszerben (is)http://www.life.hu/csalad/20170511-filmbeli-tanarok-akikre-szukseg-lenne-a-mai-iskolarendszerben-is.htmlA filmek nem csak szórakozást jelentenek, a bennük felfedezett karakterekért akár még rajongani is képesek vagyunk. Ám, nem csupán a szexi, hősies vagy épp figyelemreméltóan érdekes jellemvonások ragadhatnak minket magukkal. Ott vannak azok az ízig-vérig emberi ábrázolások is, amelyek példaként szolgálhatnak. Adózzunk most a filmkarakterek közül a tanároknak ezzel a toplistával. CsaládAFPNincs egyenlőség anya és apa közt, se munka, se család térenhttp://www.life.hu/csalad/20170510-nincs-egyenloseg-anya-es-apa-kozt-munka-csalad.htmlAmikor megjelenik az a bizonyos két csík a terhességi teszten, eszünkbe se jut, hogy mekkora változást hoz ez egy nő életébe. Most nem az anyaság csodálatos mibenlétére gondolunk; egyaránt másként kezelik az édesanyákat a munka- és az otthoni teendők világában. Vajon lehet egyenlő egy anya és egy apa? Egy friss felmérés rávilágít erre. CsaládThinkstockSúlyos pszichés problémákat okozhat, ha egy gyermek anya nélkül nő felhttp://www.life.hu/csalad/20170504-psziches-problemakat-okozhat-ha-egy-gyermek-anya-nelkul-no-fel.htmlAnyák napja közeledtével kiemelkedően fontos beszélnünk egy kényes és szomorú témáról; méghozzá azon gyermekek helyzetéről, akik mellett nem áll ott nap mint nap a nagybetűs ANYA. Ők azok az anyai oldalról elhagyott, elárvult gyermekek, akik gyermekotthonokban, nevelőszülőknél, szerencsésebb helyzetben az édesapjukkal vagy valamelyik rokonukkal élnek. Az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját 1990 óta tartják számon; minden évben az anyák napja utáni hétfőn emlékeznek meg róluk. CsaládThinkstockGyermekjogi jelentés: oktatás, gyermekszegénység, gyermekbántalmazáshttp://www.life.hu/csalad/20170420-gyermekjogi-jelentes-az-oktatas-a-gyermekszegenyseg-es-gyermekbantalmazas-temaban.htmlIzgalmas év volt 2016, és nagyon sokat beszéltünk a gyerekekről, foglalkoztunk az őket érintő kérdésekkel. Általában az aggodalom hangján szólaltunk meg, ha gyerekekről volt szó, ami 2016-ban főként három nagy téma köré szerveződött: oktatás, gyermekszegénység, gyermekbántalmazás. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.