Egy friss vizsgálat szerint, ha átállunk a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek fogyasztására, azzal ugyanúgy vigyázni tudunk a súlyunkra, mintha naponta sétálnánk fél órát.

Amint arról a kutatást vezető J. Philip Karl táplálkozástudományi szakember beszámolt, a teljes kiőrlésű gabona képes csökkenteni az emésztés során felszívódó kalóriákat, illetve felgyorsítani az anyagcserét. 

A teljes kiőrlésű gabona képes csökkenteni az emésztés során felszívódó kalóriákat, illetve felgyorsítani az anyagcserétForrás: Thinkstock

A kutatás eredményei 

A szakember az American Journal of Clinical Nutrition című lapban közzétett kutatás során 81 negyven és hatvanöt év közötti férfit és nőt kísért figyelemmel, akiknek egyenként kiszámolta a napi kalóriaszükségletét. A vizsgálat első két hetében mindenki ugyanazt a típusú ételt fogyasztotta, csupán a mennyisége változott az alapján, hogy kinek mennyi kalóriára volt szüksége az egészséges testsúly eléréséhez. Ez után azonban az alanyok egy része teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket kapott, míg a többiek finomított gabonából készülteket, egyéb tekintetben azonban mindenkinek ugyanúgy folytak a napjai, mint korábban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a teljes kiőrlésű gabonát fogyasztók esetében kevesebb kalória szívódott fel, a székletük mennyisége is több volt, emellett a többi anyagcsere értékük is magasabb volt, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a teljes kiőrlésű termékekben kétszer annyi a rost, mint a finomított élelmiszerekben. A szakember hozzátette, hogy annyival kevesebb kalória jutott az első csoport tagjaiba, mintha mindennap gyalogoltak volna 20-30 percet.

A teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a kettes típusú cukorbetegség, valamint bizonyos rákos megbetegedések előfordulását isForrás: Thinkstock
5 nyomós ok, amiért mindennap sétálj
A sétálás nem csupán a testsúlyodra, de az egészségedre is nagyon jó hatással van. Gondoltad volna, hogy megelőzhető vele a rák és más komoly betegségek is? A Life.hu összegyűjtött öt érvet, amiért érdemes sétálnod.

Jótékony hatások  

Más vizsgálatokból arra is fény derült már, hogy a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a kettes típusú cukorbetegség, valamint bizonyos rákos megbetegedések előfordulását is. A rengeteg rost mellett ráadásul vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, ami a finomított ételekben elenyésző.

Tipp 

Ha boltokban teljes kiőrlésű termékeket keresel, olyat válassz, amelyik 100 százalékban teljes kiőrlésű gabonából készült.