5 dolog, amit mindenképp látnod kell idén Balatonfüreden

FINA2017 Balatonfüred
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A július 14-én kezdődő úszó-világbajnokságnak Budapest mellett Balatonfüred ad otthont. A nyílt vízi úszás versenypályáját a Tagore sétány közelében, a balatonfüredi kikötőnél alakították ki, ahonnan tökéletes látvány nyílik a versenyre és a Tihanyi-félszigetre is. Azonban ha már Balatonfüreden jársz, érdemes egy nagy sétát tenned a városban, és megnézni a legszebb nevezetességeket is. 

Tagore sétány

Balatonfüred legkedveltebb és leghangulatosabb része a part menti, árnyas Tagore sétány. A majdnem egy kilométer hosszú sétány

a híres hindu költőről, Rabindranath Tagoréról kapta a nevét,

aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg, és ennek örömére a parkban egy hársfát ültetett. Az évek során még számtalan híresség, költők, tudósok, közéleti emberek tisztelegtek Tagore emléke előtt, és követték példáját egy-egy emlékfa ültetésével. Így mára hatalmas lombkoronájú fák várják a parkba látogatókat. Tagore szobra mellett még a parkot ékesítik, Salvatore Quasimodo, Kisfaludy Károly, Széchenyi és a sétány régi névadója, Deák Ferenc szobrai is. A sétány mindenkit lenyűgöz, különös találkozása ez a természetnek és a kultúrának.

Balatonfüred legkedveltebb és leghangulatosabb része a part menti, árnyas Tagore sétány Forrás: panoramio.com/Gauss

Jókai-kilátó, Tamás-hegy

Ha Balatonfüreden jársz, kihagyhatatlan túraútvonal a Tamás-hegy és környéke. Arra azért számíts, hogy jó meredeken kell majd felkaptatnod, ami a nyári hőségben megerőltető lehet, ám megéri a fáradságot. A Jókai hőséről elnevezett Arany ember útján padokon pihenhetsz meg, ha pedig felérsz,

a Jókai-kilátóból gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, például teljes egészében látható a Tihanyi-félsziget.

Ha Balatonfüreden jársz, és nemcsak a vízi programok érdekelnek, kiváló túraútvonal a Tamás-hegy és környéke Forrás: balcsi.net

Lóczy-barlang

A Balatonfüred északi szélén emelkedő Tamás-hegy lábánál, a Kéki-völgyben található a Lóczy-mészkőbarlang. Jelenlegi egyetlen bejárata mesterséges, és egy régi kőfejtő oldalában nyílik, korábban két másik kapcsolata is volt a külvilággal, de ezeket a kijáratokat időközben lezárták.

Az 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékű, hatalmas népszerűségnek örvend.

A barlangban idegenvezetővel mehetsz végig, a túra körülbelül 20-30 percig tart.

A Lóczy-barlang bejárata Forrás: Wikipédia

Liliput-Kisvonat

Felnőttek és gyerekek körében egyaránt kedvelt közlekedési eszköz a Liliput Dotto kisvonat, amely kellemes városnéző körútra viszi a kirándulni vágyókat. Az időjárástól függően szinte egész évben üzemel,

a Balatonfüred látványosságait, a belváros utcáit érintő útvonalon túl a város legnépszerűbb helyeire is elszállítja utasait.

Ha nincs sok időd Füreden, a kisvonattal fél óra alatt bejárhatod a város legszebb helyeit.

A Liliput Dotto kisvonat kellemes városnéző körútra viszi a kirándulni vágyókat Forrás: liliput-kisvonat.hu

Jókai Mór Emlékház

A 1870-ben épült emlékház Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza nyaralója volt, amely most a használati és emléktárgyaikkal és bútoraikkal berendezett múzeum. Az eredeti állapotára helyreállított villa épületében rengeteg személyes tárgy és történet elevenedik meg Jókai és felesége életéből, amely felejthetetlen élményt nyújt, és időutazásra invitál.

Jókai Mór itt írta Az arany ember című regényét is.

Az irodalomrajongókat egészen biztosan lenyűgözi a kiállítás, amely hűen mutatja be az író és családja életét. A tájékoztató táblák, feliratok részletesek, alaposak, igazán van mit olvasgatni, az emlékház megtekintése után jólesik egy séta a kertben, ahol padokon pihenhetünk.

A Jókai Mór Emlékház a magyar író és felesége, Laborfalvi Róza nyaralója volt, amely most használati és emléktárgyaikkal és bútorokkal berendezett múzeum Forrás: vaszaryvilla.hu

A cikk megjelenését a BP2017 Nonprofit Kft. támogatta.

Gyönyörű esküvői helyszínek Magyarországonhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170703-legszebb-eskuvoi-helyszinek-magyarorszagon.htmlA nyár a legnépszerűbb évszak az esküvők szempontjából, ekkor pedig, aki csak teheti, igyekszik a nagy napot a természet közelében megrendezni. A legjobb megoldás, ha a zárt tér és a gyönyörű természet találkozik, így a váratlan rossz idő sem okozhat nagy problémát. Íme, néhány esküvői helyszín, amelyek szinte mindenki tetszését elnyerték. Utazás--Legyél turista Budapesten! http://www.life.hu/lifeutazas/20170525-budapest-turistaszemmel.htmlVilágéletemben utáltam sétálni, túrázni meg pláne. Talán lustaságból, talán mert gyerekkoromban túl sok városnézős programon vettem részt, és már akkor is untam a bámészkodást, de tény, soha nem vonzott a gondolat, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nézelődjek és gyalogoljak, céltalanul, amíg csak kedvem tartja bírom. Aztán valami átkattant a fejemben, és előre örülök azoknak a szabadnapoknak, amikor nincs semmi dolgom, felkaphatom a hátizsákomat, és budapesti turista lehetek. Utazás--Alpokalja látnivalói: Szombathely, Kőszeg, Velemhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170516-alpokalja-koszeg-velem-szombathely-latnivaloi.htmlMagyarország egyik legszebb tája, a nyugati régió, az Alpokalja. Az ott fekvő hegyek kirándulóhelyeit a környéken élők sem tudják megunni, a távolabbról érkezők pedig időről időre visszajárnak. A Kőszegi-hegység kristálytiszta hegyi levegője, az ott fekvő kis települések háborítatlan nyugalma és rendezettsége igazi turistamágnes. Ha azonban egy kis kulturális pezsgésre vágysz, irány a megyeszékhely, Szombathely, ahol biztosan találsz magadnak programot. Utazás--Hollandia, a tulipánok országahttp://www.life.hu/lifeutazas/20170424-hollandia-tulipanviragzas-idejen.htmlKevesen tudják, hogy a tulipánok eredetileg az Oszmán Birodalomból származnak, ugyanis a közvélekedés Hollandiát emlegeti a tavasz egyik legszebb virága hazájának. Ha április közepétől május közepéig odalátogatsz, meg is érted, hogy miért. Utazás--Mátra: ha nyugodt kikapcsolódásra vágyszhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170504-matra-latnivaloi.htmlHa egy kis kiszakadásra vágysz a rohanó hétköznapokból, nem kell messzire menned; pár órányira a fővárostól vár a Mátra, a nyugalom szigete hegye. A madárcsicsergés, a fák ágain átszűrődő napfény tökéletes nyugtató a zaklatott, mindennapokba belefáradt léleknek. Számos túraútvonal is húzódik ebben a gyönyörű középhegységben, így az aktív pihenést kedvelőknek is tökéletes úti cél. Utazás--Három tó Európában, amelytől eláll a lélegzetedhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170318-europa-harom-gyonyoru-tava-bled-como-es-plitvice.htmlA tavasz beköszöntével egyre inkább vágyunk arra, hogy a szabadidőnket a természetben, leginkább vízparton töltsük el. Ha nincs lehetőséged külföldre utazni, a Balaton, a Velencei-tó vagy a Fertő tó mellett is feltöltődhetsz, de mi most három olyan európai tavat mutatunk meg neked, amelyek partjára biztosan mindig visszavágysz majd. UtazásThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.