Először mesélt az anyaságról Trokán Anna színésznő

Trokán Anna Szekeres Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Június végén adott életet kisfiának, Károlynak Trokán Anna. A szép színésznő Szekeres Nórának mesélt az anyaság szépségeiről, amit leginkább a szerelemhez tudna hasonlítani. Elmondta, hogy főleg a kezdetekben nagyon keveset tudott aludni és az evésre sem figyelt oda, de mára rendeződött a napirendjük. 

Trokán Anna elárulta, hogy már egészen fiatalon, sőt kisgyerekként tudta, hogy számára az anyaság érzése természetes lesz, és így is történt. "Olyan nagy változást nem érzek magamban, persze, sokkoló a nemalvás az elején, meg hogy ő mondja meg, mi van, de alapjáraton nem történt olyan nagy anyává válás: talán így beteljesedtem, ez egy csoda. Még nem ébredtem fel, olyan friss, téboly még az egész" - írta körül érzéseit a színésznő.

Hozzátette, hogy eleinte egyáltalán nem tudott aludni, főleg napközben nem, mert úgy érezte magát, mint aki szerelmes. "A boldogságtól a depresszióig mindent megélsz. Nem vagy éhes, nem vagy álmos, engem etetni kellett" - mesélte el a fiatal anyuka.

Elpusztult Fésűs Nelly kutyájahttp://www.life.hu/csalad/20170916-elpusztult-fesus-nelly-kutyaja-belcsavarodas-miatt.htmlÚgy tűnt, hogy az orvosoknak sikerült megmenteniük a házikedvenc életét, de sajnos nem. A színésznő kutyusa elpusztult. Család--Így fogják majd hívni Szinetár Dóra fiáthttp://www.life.hu/csalad/20170912-szinetar-dora-fiat-igy-fogjak-majd-hivni.htmlSzinetár Dóra a Micsoda Nők! című műsorban árulta el születendő gyermeke nevét.CsaládOrigoMegnősült Véber István meterorológus http://www.life.hu/csalad/20170822-megnosult-veber-istvan-meterorologus-augusztus-vegen.htmlA 36 éves tévés esküvőjéről Szellő István beszélt a csatornán. Család--Cooky és fiatal kedvese Debóra gyereket szeretnénekhttp://www.life.hu/csalad/20170817-cooky-es-fiatal-kedvese-debora-gyereket-szeretnenek-majd.html--Megszülte gyermekét a megerőszakolt 10 éves kislányhttp://www.life.hu/csalad/20170817-vilagrahozta-gyermeket-a-10-eves-megeroszakolt-kislany.htmlA család kérte a hatóságokat, hogy engedélyezzék az indiai kislány abortuszát, mert megerőszakolta a nagybátyja, de nem kaptak rá engedélyt. Ma a kislány világra hozta gyerekét.Család--Belekötöttek Hódi Pamelábahttp://www.life.hu/csalad/20170822-belekotottek-hodi-pamelaba-a-facebookon.htmlLilcsót, egy barátjuk kislányát köszöntötte fel ötödik születésnapja alkalmából a Facebookon Hódi Pamela. A követői azonban csúnyán beszóltak.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.