Így porszívózik egy szál alsógatyában Kucsera Gábor: videó!

videó Kucsera Gábor hízás aputest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tápai Szabina közzétett egy videót, amelyben Kucsera Gábort láthatjuk, ahogy feláldozza magát a házimunka oltárán. Nem semmi. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Kucsera Gábornak vigyáznia kell az egészségére, ugyanis szívnagyobbodással él. A sztárapuka elárulta, hogy nem tapasztalt még semmilyen mellékhatást emiatt élete során, de ezt csak úgy tudja megőrizni, ha odafigyel magára. Azt is elmondta, hogy az élsporttól való 2 éves eltiltása lejárt, de még nem biztos, hogy visszatér-e vagy sem.

Ultimátumot adott magának, és ha tavaszig sikerül visszaszereznie a versenysúlyát, akkor nekiáll az alapozásnak. Sok a dolga még addig, hiszen a hosszas kihagyás miatt már a fizikuma sem a régi, ami egy frissen felkerült videóból is látszik:

Egy fehérneműreklámhoz készült videóban szerepelnek Szabinával, és habár Kucsera még mindig nagyon jól néz ki, valóban sokat változott az egykori tökéletes megjelenéséhez képest. Az viszont kiderült, hogy férfi létére nagyon is jól bánik a porszívóval.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.