Elkészült a babaszoba Weisz Fanniéknál

Forrás: Instagram/realweiszfanni -
babaszoba baba Weisz Fanni családalapítás otthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Weisz Fanni és vőlegénye már alig várják, hogy szülővé váljanak. Úgy tervezik, az esküvő után bele is vágnak a babaprojektbe.

Nyáron összeházasodik Weisz Fanni és kedvese, Péter. A pár már új közös otthonába is beköltözött, amelyet direkt úgy alakítottak ki, hogy legyen hol szaladgálniuk gyermekeiknek. Úgy tűnik, nem akarnak sokáig várni a családalapítással, már a babaszoba is készen áll a kis jövevény érkezésére.

Weisz Fanni és párja, Hajmási Péter már alig várják, hogy családot alapíthassanak Forrás: Instagram/realweiszfanni

A szülői hálóval szemben található a babaszoba, így odalátok. Egyelőre gardróbnak használjuk, mert kinőttük a beépített szekrényt. Amikor abba bepakoltam, Péter megkérdezte, hogy az ő ruhái hova kerülhetnek? Lett ezért még egy szekrény, és ha megszületik a picink, már csak a bababútort kell a szobába betenni. Nagyon várom, hogy odáig jussunk, idővel majd kis testvért is szeretnénk!" – árulta el Fanni a Story magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.