A fürdőszoba jellegét, alapvetően határozza meg a csempe. Míg a bútorokat egyszerűbb lecserélni, a falburkolat hosszú időre szól. Most megmutatjuk, mik az idei év trendi darabjai, de próbáltunk úgy válogatni, hogy örök stílust is ki tudj ezekkel a csempékkel alakítani.
Fényesen szép az élet
Az üvegcsempék önmagukban is lenyűgöző látványt nyújtanak, így melléjük érdemes minimál stílusú bútorokat és fürdőszobai kiegészítőket választani. Érdemes színeset választani, hiszen a fehér kevésbé adja vissza azt a csodálatos fényt, mely ezekre a csempékre jellemző. Formai világát tekintve is igen változatos: a mozaiktól kezdve, egészen a hosszúkásig. Az ilyen felületű csempe fokozott figyelmet igényel, hiszen a vízcsepp foltok erőteljesen meglátszanak rajta.

Apróságok tengerében
A mozaik csempe ugyan retro, mégis tud kifejezetten elegáns is lenni. Idén az egyszínű falburkolat hódít, így ennek megfelelően érdemes kiválasztani a számodra tetsző színt. Kis alapterületű fürdőszobákba azonban nem javallott, mivel az apró minták összenyomják a teret.

A természetesség jegyében
A minimalizmus minden évben trendi. Ez köszönhető annek, hogy a rohanó világunkban otthon jólesik az ingerszegényebb környezet, főleg, ha ez az a helyiség, ahol egyébként is szeretünk ellazulni. Válassz barnás árnyalatú matt csempét, melyet bármikor feldobhatsz később színes kiegészítőkkel.

Variáld funkció szerint
A 2018-as év a vagány megvalósítások éve, a jó ízlés határán belül maradva. Remekül néz ki például, ha közvetlenül a zuhanyzó környékére nagyobb méretű, matt csempe kerül, míg a mosdóhoz mozaik tükörcsempe. Fontos azonban, hogy ebben az esetben a színek megegyezzenek, de minimum egymás árnyalatai legyenek. Így nem válik kuszává az összhatás. Az igazán merészek egy világos fürdőbe kipróbálhatják az év színét is, az ultraviolát.

A vintage stílus marad
A virágmintás, romantikus vonal trendi idén is, de finomabb formában. A színében és felszínében semleges alapcsempe mellé, válassz virágmintás díszcsempét. Ezzel a lágyabb megközelítéssel remek hatást érhetsz el, a minták is jobban fognak érvényesülni.
