Nyílt levél egy édesanyához, aki folyamatosan gyermeke privát szférájában tapos

„Mindenkivel kedves voltál, közben mindenkit gyűlöltél. Köztük engem is.

Amikor gimnáziumba kerültem, sokáig nem akartam senkit bemutatni, hiszen tanultam az általános iskolai esetekből. Mindenki anyukájával kedves voltál, aztán pedig mindenkire megjegyzéseket tettél. És a következő alkalommal üvöltöttél velem, hogy bezzeg a más gyereke. Később pedig a másik gyereke sem érdekelt. Ahogyan én sem.

Már túl voltam az első éveken a gimnáziumban, amikor egyszer átjött hozzánk az akkori legjobb barátnőm. Te főztél neki, ahogyan nekünk soha, mondván, hogy te nem vagy rabszolga. Szóval főztél a lánynak. Megérkezett hozzánk, s te minden második pillanatban bejöttél ezzel-azzal a szobámba. Mire a barátnőm másodszor is nálunk járt, te telefonszámot cseréltél vele. Írtál a születésnapján, a névnapján. Amikor összevesztünk, az ő pártját fogtad, és közösen szidtatok. Köszönöm. Sokat tanultam belőle.

Mert nem. Azt hiszem: nem bántam meg, hogy nem ismertétek egymást.
Hiszem, hogy a legnagyobb bűnt akkor követted el ellenem - azóta sem tudom, hogyan: megszerezted az angoltanárnőm telefonszámát, akivel akkor nagyon közeli kapcsolatot ápoltam. Kincs volt a telefonszám, nem nagyon adta meg senkinek. Nekem ott volt a névjegyzékemben, és ti felhasználtátok ellenem. Amikor ráébredtem arra, hogy ti szinte napi kapcsolatot ápoltok, eltört bennem valami. Úgy örökre. Mindketten hibáztatok. Az angoltanárnőm és te is.

Az angoltanárnőm, mint mindenki, odavolt érted. Pedig tudta, hogy rossz a kapcsolatunk. Még meg is jegyezte néha nekem, hogy mennyire kedvel téged. „Csodás" - gondoltam. Amikor szinte barátnők lettetek, teljesen összezuhantam. De nem adtam meg neked azt az örömöt, hogy láss sírni. Mivel ezt az iskolában sem tehettem meg, gyanús lett volna, legtöbbször a hazavezető úton borultam ki. Volt minden nap szűk fél órám, hogy meggyászoljam magamban a kapcsolatot. Mert onnantól SOHA nem voltam képes bízni benne. Teljesen magamra maradtam. Miattad. Évekig hajtogattad, hogy kötődési problémáim vannak, nem tudtad, hogy mitől. Ahhoz önző voltál, hogy belásd: miattad.

Nem bírtam elviselni, hogy beszéltek. Féltem. És sebezhetővé váltam, mert a tanárnőm olyan dolgokat tudott, amit te nem. Ismertem annyira, hogy tudjam: nem mond el semmit, amit elmondtam neki, mégis tudatosan leépítettem a kapcsolatunkat. Miattad. Hónapokig rosszul voltam, nem aludtam, és nem ettem attól a tudattól, hogy a legmélyebb kapcsolatomban is megjelentél.

Remélem, hogy egyszer lesz majd egy olyan világom, amiben te ott leszel, de csak egyszerű mellékszereplőként..."